Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-02-11 / 6. szám

Kilencedik évfolyam. Pest, febr. 11. 1866. PROTESTÁNS EGYHÁZI JLI LAP SZERKESZTŐ- ES KIADO-hivatal: Alipót és szerb-utca szögletén földszint ELOFIZETESI DIJ: Helyben házhozhordással és Vidékre postai küldéssel félévre 4 frt., egész évre 8 frt. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETÉSEK DIJA: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdij külön 30 ujkr. MÉG EGYPÁR SZÓ A TANSZABADSÁG ÜGYÉBEN. Szabadság, az arra való képesség és alkalom nélkül igen keveset, vagy talán a semminél is kevesebbet ér. Ezt nyilván tudták és érzették a pataki reform férfiai is, ugyanazért nemcsak felteszik, hanem mint conditio sine qua nont sürgetik, hogy a tanuló, a teljes gymnasium bevégzése után, tudjon már eszével élni s éretten és szabadságra képesen lépjen az akadémiai tanpályára. Azt hiszem, hogy ebben nincs, sőt szükség hogy ne is legyen lehetetlenség. Talán a reformatio óta kevés idő alatt semmire sem áldozott annyit a magyar protestáns egyház, mint a közelebbi években a gymnasiumokra. Szomorú volna, ha ez egész dolog, csak ebből állott volna és állana: áldoztunk, mert kényszeritettek, vagy a hatalomnak épen hizelegni is akartunk. A dolog veleje s a közvélemény elengedhetetlen követelése már most az, hogy a mi gymnasiumi tanulóinknak, gymnasmmi pályájok végén, minden tekintetben sokkal, de sokkal nagyobb s alaposabb képzettséggel kell birniok, mint bírtunk pl. mi, kiket szellemi tekintetben is, szük marokkal táplálhatott a szegény felekezet. A nagy anyagi áldozatokért megfelelő szellemi hasznot vár mint eredményt a felekezet. Mellőzve a gymnasiumot végzett ifjú érettségének részletes feszegetését és taglalását: egy dologra szeretnék részemről kiváló súlyt fektetni, arra t. i. hogy vájjon a tanuló tud-e németül és diákul annyit, miszerint az ezen nyelveken irott s az Ő felfogásához való könyveket érthesse kön ynyen, gyakori fenakaclások nélkül. Tudjuk, hogy a szóban forgó reform értelmében, az akadémiai tanuló rendeltetése ezentúl már nem memorizálás, hanem valódi tanúim án y o z á s, igazi s t u d i u m lesz. A tanár, nem fogja már ezentúl azt mondani: ez vagy amaz §§-kat, lapokat, holnapra be kell tanulni könyvnélkül; — hanem beszélget a tanulókkal az előadott tárgyak felett, szabadon, de komolyan és tartalomdusan, majd vitatkozást rendez, majd ismét és pedig minél gyakrabban írásbeli feladatokat hágy, de nem amolyan chria vagy predikáció-szerüket, hanem olyanokat, melyeknek megoldása körül az ifjúnak valóban gondolkoznia és tanulmányozni kell. Az ilyen tanári eljárást javallja, sürgeti, — hogy mellékesen felemlítsem, — nemcsak az érintett tiszántúli szervezet, hanem azon 1793-ik évi, országos küldöttségi tanügyi munkálat is, melynek nem betűit, hanem elveit, vajha minél több helyen életbe léptették volna! Ha már a tanulónak tanulmányoznia kell, még pedig nem csak a tanár által élőszóval előadott tárgyak — hanem a tudomány oly ágainak mezején is, melyekről közleckén igen keveset hallott: mimódon fogja ezt tehetni, ha sem a latin, sem a német nyelvben kellő jártassággal nem bir? Ha a magyar irodalom, komoly tudományos művekben sokkal gazdagabb volna is minta milyen, bizony ama két nyelv és irodalom ösmerete nélkül nem tudom melyik tudományágban fognánk csak középszerű jártasságra is szert tehetni ? A gymnasiumi oktatás egész folyamát ugy kell tehát intézni, hogy a nyolcadik osztályt végzett tanulóról még csak fel se lehessen t 11