Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1866-12-16 / 50. szám
A trencséni esperességben: Láz (leik. Kokess Sam. felügy nincs.) .... 1132. P ú c h ó (leik. Huder Miksa, felügy. Nozdroviczky László.) 1471. Szúlyó (leik. Krizsan János, felügy. nincs.) . . 1178. Zárjecs (leik. Krizsan Károly felügy. Maiina Pál.) 2291. Tehát mindössze 9, mond kilenc egyház 15,518 lélekkel, s ezek akarnak, noha a kerület lélekszámának tizedrészét sem képezik, kiválni, és külön superintendentiát képezni. És hogy ennyit is össze birtak erőszakolni, menynyit kellett lótni, futni, ámítani. Megjegyzendő még az is, hogy a patentalisoknak nevezett egyházakban is a híveknek legalább V3 -da most is az autonomia mellett nyilatkozik. Igy alkalmunk volt nem régen a c s á c z ó i egyházban megfordulni, hol a kivel csak találkoztunk, nagy elkeseredéssel panaszkodott azon gyalázatról, mely őket a többség vaksága folytán érte. Valóban itt volna ideje, hogy a kormány ez abnormis állapotot belássa és a Bach-kormány e szörny-szülöttét megszüntesse. Azonban térjünk még egy kissé vissza a névtárra. Nem volna-e célszerű, hogy mind a nyolc egyházkerület, ha nem is évenkint, *) de legalább minden öt évben adna ki ilyet? És aztán, hogy egyfelől a nyomatási költségek is megtérüljenek, másfelöl az egész hazai protestáns közönség hozzáférhessen az adatokhoz, nem lehetne-e könyvecskéket akar könyvárusi, akar egyházi uton megszerezni ? Bizony sokan vannak, kik az ezért járó néhány krajcárt nem saj*) A minden évi névtár hiányát pótolná a „Prot. Naptár" csak hogy adatainak pontosabbaknak kellene lennie, mi egyébiránt nem csupán a szerkesztő hibája. nálnák. Akkor nem történnék az, hogy más kerületbeli lelkészhez hivatalos leveleket írván, onnan azt a választ kapjuk, hogy bizony az már tiz év előtt meghalt. A dolog könynyen kivihető, csak akarni kell. —i —s. ADAKOZÁS. Nt. szerkesztő úr! A nagy-geresdi nőegylet megbízásából s nevében mint évi gyűjteménye egy részét — mellékelek a m o 1 d v a-o láhországi missio segélyezésére 8 frtot, azon kérelmuünkkel, hogy ez összeget az erdélyi ref. egyháztanács által kiküldött bizottmány kezébe s rendelkezése alá szíveskedjék küldeni, melyet egyedül tartunk illetékesnek a missió vezetésére Nagy-Geresd, dec. 7. 1866. Trsztyenszky Gyula, ev. lelkész. HIBAIGAZÍTÁS. A folyó évi „Prot. Egyh. és Isk. Lap" 48-ik számában Pethes Endre haláláróli közleményben 1534. hasáb a 4-ik kikezdés 6-ik sorában „tanitót" helyett tanítói. — Az 5-ik kikezdés 13-ik sorában „mely a" helyett melle. — Az 1535. hasáb 1-sö kikezdése 5-ik sora elején „ványát" helyett ványai. — 3-ik kikezdés második sora elején „köznek" helyett kinek. — 11-ik sorában s folytatólag a 12-ben e szavak helyett „most mindent" mert mind ezt olvasandó. 9V Jelentés BL „PROTESTÁNS NAPTÁR" ügyében. Tizenharmadik éve rnár hogy a „Prot. Naptár" szerkeztem, ennyi idö alatt azon biztos meggyőződésre jutottam, hogy e naptár szerkesztése körül tett fáradozásimnak nem csekély szellemi haszna van; mert népünk egy része naptáron kivül alig olvas másféle munkát, ha tehát a nép kezén forgó naptárban egyházunk jelene s múltjából egyes kiváló vonások vannak ecsetelve, az közművelődésünkre csak nyereség lehet. Á kiadást ismét a régi jó kezekben, Heckenast Gusztáv úrnál hagytam. 0, mint mindég, ugy ez alkalommal is derekasan gondoskodott a külcsinról, én pedig ugy állítottam össze a béltartalmat, hogy az tanulságos és mulattató is legyen. Az 1867-ik évi „Prot. Naptár" a szokott naptári részen kivül következő cikkekből áll: 1) Bocskay halálát sirató énekek a XVII-ik századból. 2) Nagy Péter erdélyi református püspök élete (képpel). 3) Ima ama jó békességért, költemény Szász Károlytól. 4) Jeles olasz nők a ref. időszakában. 5) Á nyelves asszony, költemény. 6)GregussMihály élete (képpel). 7) Izrael éneke, a babiloni 70 éves fogság vége felé, költeméuy Losonczy Lászlótól. 8) A szent könyvek vértanúi. 9) Palló Sándor élete (képpel). 10) Falun, költemény, Sántha Károlytól. 11) Emlékkövek. 12) Ha sokat birsz, költemény. 13) Keresztyén és muhamedán, elbeszélés. 14) Zeng az ének, költemény, Torkos Lászlótól. Sárközy József élete (képpel). 15) 0 év végén, költemény. 16) Könyvészet. 17) Mikép szoktathatjuk gyermekeinket az engedelmességre. 18) Egészségi tanácsadó. 19) Prot. egyházi és tanodai tiszti névtár. A külalak a tavalyihoz hasonló. Ára mint a mult évben, 50 krajcár. BALLAGI MÓR. TARTALOM : A kérdés eleje és veleje. III. — Régiség: A jelen és utóvilágnak ismertetésül. — Iskolaügy: Pest, dec. 9.1866. Tegnap délután a buda-pesti tanár-egylet közgyűlést tartott. — Könyvismertetés: Temetkezési lant, irta Böszöli Gábor, II. füzet. — Egyetemes Egyháztörténelem, protestáns gymnasiumi használatra irta Márk Pál a debreceni főiskolában gymn. tanár. — Belföld: A magyarhoni ágost. hitvall. evang. egyház egyetemes közgyűlése f. é. dec. 5. 6. 7. és 8. napjain Pesten tartatott. — Szilágy-szolnoki ref. egyházmegye részletes zsinata. — Külföldi egyház és iskola: Róma. — Osztrák Silézia. — Gyászünnepély. — Genf. — Külföldi irodalom: Wann wurden unsere Evangelien verfasst ? v. dr. Constantin Tischendorf. — Tárca: Kalászatok a „Religio" tarlójáról. — Arany menyegző. — Pozsony. — Adakozás. — Hibaigazítás. Felelős szerkesztő s kiadó Dr. Ballagi Mór. Pest. Mandello és Leitner gyorssajtó nyomása. (Váci-út 9. sz.) Mai számunkhoz van mellékelve: Ráth Mór előfizetési felhívása Arany János öszszes költeményeire.