Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-12-09 / 49. szám

bűnös vagyok és méltó az elitélésre. — Szászvárosi barátom el is itél, midőn (szent arccal) igy fohászkodik fel: „rosz barátimtól ments meg Uram Istenem}

ellenségeimmel majd elbánok én magam." Oly kenet-teljes e hang, hogy megalázva magamat a porig, igy kiáltok fel: „Oh, én Uram, ne vigy kisértetbe ! /" És miért vagyok én olyan „rosz barát," ha szabad kérdeznem ? azért, mert első voltam a superintendentiában, ki felvettem az oda dobott keztyüt s megvédeni kisértettem meg a lehetőt: — mert az első percben rendben voltak „beírni kezdett papirkáim" s első voltam, ki a szúrást, mely mindnyájunknak fájt, ha gyógyitni nem is voltam képes (mert nem lehet), de visszatorolni igyekeztem; — azért, mert a tévedést átlátva régen, most magam is ujjal mutattam rá; ezért vagyok „rosz barát," mert vérem minden csepje sistereg, midőn látnom kell, hogy még most is vannak elegen, kik a jámborság és istenfélő kegyesség palástjába takarják magukat s beleegyezésükkel okot adnak arra, hogy idegenek lobbantsák szemünkre (akaratunkon kivül való) hibáinkat, fogyatkozásainkat. S mindez miért? mert e meggyőződésemet — emiitett cikkemben — egy ártatlannak vélt cikkben fejezem ki, melytől lelkemben avagy csak a legkisebb tiszteletlenség is távol állott; s melyet mégis — ugy látszik — mindenki hibát kereső mohósággal, és a felsőbbekkel való kacérkodás szent arcával komolyan vett; pedig, „a betű megöl, a lélek az, mely megelevenít." Bátor vagyok kérdezni, mióta van kizárva a parlamentek életéből az, hogy élccel ne fegyverkezhessék fel magukat azok, kik ellenkező nézeten vannak és ha Jókainak szabad egy pártjához tartozó követnek verificatioja alkalmából az egész Deák-pártot és a jobb oldalt azzal jellemezni, hogy tigris-pecsenyére éheztek: hát nekem mért volna megtiltva, hogy el ne mondhassam, hogy zsinatunk tagjai éhesek voltak, midőn az abnormis candidatiot helybenhagyták, vagy elfogadták (vagy a „szent atyák" kevésbé érinthetők vagy harmincan, mint a Deák-párt százakra menő száma, kik valóban képviselők és nem született örökösei az esperesi hatalomnak?); — vagy mióta szégyenli egy Ghicy egy Tisza Kálmán, vagy e lapok nt. szerkesztője a „tigris" elnevezést, mely e hazában e percben a legmegtisztelöbb elnevezés, mert független, szabadelvű pártot jelent; — s mióta van megtiltva az, hogy ha valaki ir: a nem levőt ugy adja elö, mint meglevőt. Vagy ugy! az erdélyi synoduson nincsenek tigrisek; nincs „vörös párt." Ez épen a baj, hogy nincsenek; és ha ugy tetszik, hogy „rosz barát" legyek, hát ime (a mindenkinek tetszés olcsó dicsőségét elvetve magamtól) ezennel kimondom : hogy bajunk, nyomorunk épen a fegyelmetlenségben áll, a pártok hiányában; s örömestebb alkalmazkodik mindenki a hagyományos és így kényelmes múltnak rongyaihoz, sem hogy uj zászló alá gyűlve (számítva a legyözetés esélyeire is) bátran és a század szelleméhez méltóan küzdeni merne. „Rosz barát" vagyok? mondjak még többet? Igen, és ha oly népszerűtlenné leszek, hogy csak „szászvárosi barátom" szive lágyul meg irányomban, mégis kimondom: hogy nálunk mindig csak egyesek állanak egy eszme élén, kiket rendesen levetnek a hatalomhoz hozzá szokott vén esperesek, tiszteletreméltó szent atyák (néha joggal, mert elrejtett érdekeknek szolgálnak csupán és kacérkodva) de sokszor méltatlanul; hogy ha valaki felüti fejét valamivel, azonnal van ok, mivel leültessék, és megbélyegezzék, ha nem egyébbel, hát elég ennyi, hogy „legifjabb;" mintha bizony az öregségnek már joga is volna, mint a megérdemelt (s csak is ilyen) tiszteletben részesülni. — A régi pyramisokat bámuljuk, meg is hajlunk előttük; de kinek jut eszébe ma, hogy olyat épitni akarjon. „Rosz barát" vagyok ? Lehet, hogy „szászvárosi barátomnak" — igen; s mindazoknak kik a szabadságot is csak ugy óhajtják, mint „particularis gratiát" (s ekkor örömest szegődöm az ellenség soraiba; sok ilyen ellenség kellene Erdélynek); de azok nem fognak rosz barátnak tekinteni, kiknek szivökben ifjú lelkesedés él és nem a múltban megavasodott esperesi kényelmes méltóságokra (!!) tekintenek, hanem szent vágyódással néznek a jövő felé, mely mindnyájunké kell hogy legyen; — nem fognak rosz barátnak tekinteni azok, kiknek törekvése egy fix-pontot képez, a melyhez való közeledésben nem ismernek el semmi kitérő ösvényt, hanem egyenesen haladnak, kik nem kérdik meg a számitó kalmár észtől: meddig menjek, hol térjenek vissza; vagy, hol álljanak meg ? hanem a célra törnek csupán; — nem fognak rosz barátnak tekinteni azok, kik tudják, hogy nem az olcsó népszerűség vadászása és nem a nagyok kegymosolya vezeti csekély törekvésemet, hanem a meggyőződés és a jó akarat. E kis számú csoportba (fájdalommal kell megvallanom), e néhány ifjú emberbe vetem minden bizodalmamat, minden reménységemet; ezeket hívom fel: egyesülni tömör párttá, s harcolni utolsó emberig, hogy végre-valahára kezdődjék el a megifjudott idö. — E bizalomteljes felszólítás nem azt teszi, hogy nyakra-főre forradalmat kell indítani s mindeneket le kell dönteni; de teszi azt, hogy ideje lesz egy fegyelmezett „tigris-pártot" alakitni, mely tettvágyó lelkesedését felajánlja a közjóllét és közmegelégedés előmozdításának; — hogy midőn ideje eljön, midőn a közhaza sorsa oly stadiumba érkezik, hogy superintendentiánk ósdi épületét is megujitni célszerű lesz: az* a kéz, mely hivatva van az épités keresztül vitelére, biztosan számithasson oly munkásokra, kik nem fogják szégyenelni, ha tigriseknek nevezik; s nem fogják szégyenelni, nyíltan bevallani, hogy éhesek s e vágyat ott és ugy akarják kielégíteni, hogy fölemésztenek az elöhaladás útjából mindent, mi egy sötét múltra emlékeztet; — kik nem fognak gyengébbek lenni (— ifjuságuk dacára és mert csak a jövő reményei fejében lelkesednek —) azoknál, kik a mult hagyományaiba kapaszkodnak. — Ennyi feleletem egyelőre szászvárosi barátomnak ; — a dolog érdemére nézve fentartom a jogot, hogy