Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1866-10-07 / 40. szám
S hogy ezen nagy fontosságú cél minél sikeresebben elérettethessék, mind a lelkipásztorok, mind az iskolatanitók olvasó körökbe való állásra szóllittatnak fel, mert csak a különálló erők egységesítése által hárittathatik el, — részint a nehéz időkben, részint közszegénységünkben gyökerező azon akadály, mely az egyházirodalom pártolhatását annyira megneheziti s csaknem lehetetlenné teszi. Ugy nem külömben, hogy a „Népiskolai Közlöny" minden iskolatanitó által megrendeltessék e végett a körlátogalók ügyeljenek fel, s a hol iskolai pénzalap létezik, az e célból első sorban igénybe vétetvén, abból nevezett lapra elöfizettessék, a hol pedig efféle pénzalappal nem rendelkezhetni, olvasó egyletekbe való állás által az előfizetést gátló akadály megszüntettessék. Ezen egyh.megyei intézkedésnek miként történt foganatositásáróli tudomás szerzés tekintetéből azon lelkipásztor és iskolatanitó, ki a nevezett lapokra való elöfizethetésében valamely ok által akadályoztatnék — felhivatik, hogy az erröli okadatolt jelentését a következő őszi consistorialis gyűlés elébe beterjeszteni el ne mulassza; s azok kik efféle jelentést nem tesznek, ugy tekintetnek mint a kik a már emiitett lapokra elö is fizettek." T. szerkesztő úr! Ezen egyházmegyeileg elfogadott indítványt azon örvendetes tudósítással van szerencséin nyilvánosságra hozni — miszerint t. Pilisi Lajos egyházmegyei ülnök úr a gyűlés szine előtt kijelentette, hogy ö a „Népiskolai Közlöny"böl 11 példányt kész szegényebb iskolatanitóink számára megrendelni. Bárcsak tehetősebb hitrokonink közül e szép példát többen is készek lennének követni. „Igy aztán csak megélhetnénk." Kótaj, sept. hó 28-án 1866. évben. Várady Pál, kótaji lelkipásztor s egyházmegyei aljegyző, KÜLFÖLDI EGYHÁZ és ISKOLA, A „Times" következőleg nyilatkozik a pápaság olaszországi állásáról: „Két földi jó van, melyekhez a pápa és a pápaság legnagyobb szeretettel ragaszkodik — a világi uralom, és Róma, mint székváros A világi uralmat sem Rómában sem Rómán kivül nem lehet fenntartani. Ha a pápa Máltát Angliától, vagy Avignont Franciaországtól, Majorkát Spanyolországtól vagy Monte-Christót Olaszországtól ajándékba kapná, királynak megmaradhatna, de megszűnne pápa lenni. . . . Rómától való örökös távollétre nem gondolhat, és Gaetába való második menekvés nem fogná visszahelyezését előidézni, mint 1849-ben. Az idők megváltoztak, és a pápának tudnia kell, miszerint másodszor csak azon feltétel alatt hagyatnék meg helyen, hogy lemond világi uralmáról. ... De ha a pápának szüksége van Rómára, könnyű bebizonyitni, hogy Rómának és Olaszországnak is ugyanily mértékben van szüksége a pápára. Az olaszok, habár soha sem állottak örömest papi uralkodó alatt, legtávolabbról sem gondolnak a pápaság megszüntetésére.... Ami vallásuk még van, nemcsak katholikus, hanem pápista is. A 16. századbeli reformatiónak könnyű volt az angolokat és németeket „az olasz papok" ellen felizgatni. Az olaszok szemében amaz elvetendő jelző a papság legjobb, hanem egyedüli ajánlata volt. Mig Róma és az egyház egy és ugvanazont jelentette, mindaddig a „világ fővárosa" volt." A „Róma Olaszország fövárosa"-féle fölkiáltás, részint a világi uralom, részint a francia megszálló sereg elleni gyűlöletből származott; de ha egyszer a francia megszállásnak és a világi uralomnak vége leszen, nagyon kétséges, miszerint a mostani parlament arra szavazna, hogy a kormány székhelye Florencból Rómába tétessék át. Ha Olaszországban elég életerő volna, két millió erös, egészséges és vállalatkész emberrel Rómát és környékét benépesíteni, ugy az kétségtelenül uj életre virágzanék föl, de megszűnnék Róma lenni, romjainak, hagyományainak a mult minden nagyságának és pusztításainak el kellene söpörtetniök. Museum nem lehet élö nemzet fővárosa. A palatiumi halom alig volna elégséges Victor Emánuel lakására, sem a Coliseumban nem lehetne dalmüjátékot adni. Róma, habár névleg Olaszország fővárosává leszen is, soha sem lehet az olasz kormány székhelye. A mit Olaszország maga számára föl nem használhat, az egyháznak engedheti át. A mi Róma vonzerejét képezi, a mi a Pétertemplomot és a Corsót Európa elitejével megtölti, nem a pápa mint király, hanem a pápa mint pap — a szertartások, egyházi körmenetek, maskeradok, áldás-osztogatások és tüzjátékok képezik a római idényt mind a tétlen hivők, — mind a hitetlen henyékre nézve. De még az élö hit fenntartására és táplálására is, ha még ilyesmi ott létez, szükséges Olaszországnak a pápa. Az olasz gyűlölheti és megvetheti, de nem nélkülözheti papját. Az olasz néha képes papja nélkül élni, de nem mer pap nélkül meghalni. A skepticismus, mely az ország magasabb osztályai közölt uralkodik, csak felületes. Ez csak divatból, bosszankodásból és ellenmondási viszketegböl származik ; nem alapszik az ész használatában. Az olasz gyaláz és megvet, de nem vizsgálódik, nem cáfol. Az ö vallástalansága az, a mi sok embernél a vallásosság, t. i. szineskedés és szájhősködés. . . . Azon elöhaladás dacára, melyet evangelikus egyházközségek alakulása Florencben, Turinban, Nápolyban és másutt tesz, csekély kétség-et szenved, hogy a római katholicismus az olaszok nagy tömegénak vallása, és az is fog maradni. — Róma és Olaszország, a pápaság és a hazafiság közötti kibékülés mindkét részre nézve egyenlően szükséges. Az átalakítás munkája, amennyire szükséges, az országban keresztül van vive, a polgári jog a papok nyomásától megszabadult, a vallási tolerantia ugy a hogy életbe lépett. A barátok eltűntek, az egyházi javak lefoglaltattak; a püspökök és a papok a hierarchiával együtt kellő korlátok közé vannak szorítva. A világi uralom bukásával a pápa elveszti kártékony hatalmát, de nagyon jótékony hatást gyakorolhat, ha ö és népe a dolgok uj rendéhez tud alkalmazkodni A pápaság Olaszország emlékei és dicsősége közé tartozik. A „pápa" név az olaszok kedélyében épen oly édes, mint keserű emlékeket költ fel. Sándor, Incze, Gyula, vagy Sixtus, söt maga IX. Pius is, bizonyságul szolgálhatnak, hogy a pápa, mint király is lehet hazafi.