Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-09-30 / 39. szám

hazai közjogot. Ha oly nagy nyomatékot tesz az „apostoli" cimre, nem kellett volna felednie, hogy ugyanazon oklevél, melynek erejénél fogva a magyar király kiváltságot nyert, „maga előtt keresztet, apostolságának cimerét vitethetni," ezt azon világos föltételhez kötötte, „minekutánna te, (illetőleg követőid és törvényes utódaid) e koronával, melyet küldünk rendesen és követidnek általadatott forma szerint megkoronáztatok" Már pedig hazai törvényeink szerint Sz. István koronája csak akkor tétethetik az illetőnek fejére, ha az elébb az ország alkotmányára megesküdött és igy felségi jogait, melyekhez az apostoli is tartozik (1. Cziráky Á. A magyar közjog alapvonalai II. fej. 9. §.) csak alkotmányos uton gyakorolhatja. Ama t.cikk tehát, mely az érsekek, püspökök, prépostok s apátoknak kinevezését egyenesen 0 Felségét illetőnek mondja, azzal a hozzáadással, hogy ama kinevezéseknek „az illető felelős magyar minister ellenjegyzése mellett" kell történniük, a magyar király apostoliságának épenséggel nem derogál, hanem csak a constitutionalis módot állapítja meg, mely szerint kell ama felségi jogát gyakorolnia. Csodálatos teremtés az a P. úr lelkiismerete! A Bach kötötte concordatum cseppet sem bántja, de a nemzet cselekvényében, ha még oly ártatlan, mindenütt bűnt és átkos vészt lát. De nem akarom tovább fűzni a dolgot és összefoglalva okoskodásom fonalait csak azt mondom: Ha r. kath. testvéreink az egyházi hatalomnak a világitól való tökéletes elkülönitését komolyan akarják, igen jól cselekesznek és mi bizonyosan utolsók leszünk, kik oly szent törekvésnek útját állani akarnánk. De ne feledjék, hogy erre csak egy út vezet és ez nagy lemondással jár: Eszakamerika példáját kell követniök, hol a két hatalomnak egymástóli elkülönítése befejezett tény, de nincs is ám ott a kath. clerusnak terjedelmes fekvő birtoka, sem külön statust nem képez, mely a szövetség congressusában vagy az egyes államok gyűléseiben befolyást gyakorolna. Ez az egyetlen mód az állam és egyház közti százados viszályok elintézésére és „nem annak kinyilatkoztatása, hogy az egyház a státusban van, mert a státus határai nem Írhatják körül a religio erkölcsi Istenországát, sem nem concordatumok, melyek által vajmi gyakran a két alkudozófél egy harmadiknak jogairól egyezkedik." S ime itt a kulcsa annak is, miért utasíthatjuk mi protestánsok jogosan vissza az államnak egyházi és iskolai ügyeinkben való minden avatkozását, mig azt kath. testvéreinkre nézve a jelen viszonyok közt merőben lehetetlennek tartjuk. Nekünk protestánsoknak nincsenek oly egyházi javadalmaink, melyeket a politikai hatalomnak egyes papi személyekre kellene átruháznia, superintendenseink nem fényelegnek világi méllóságban és papi minőségöknél fogva semmi kiváltságos politikai jogokat nem gyakorolnak, iskoláink is nem az állam vagy a király által adományozott javakból, hanem a hívek filléreiből tarttatnak fenn. Reánk nézve tehát hiányzik a kormányhatalom felebb emiitett jogának minden alapja s igy méltán követelhetjük, hogy a nem csekély áldozatok árán megvásárolt egyházi és iskolai autonómiánkat az állam tiszteletben tartsa és ügyeinkbe a superinspectión túl ne avatkozzék. Nagy Sándor mikor Diogenesnek szükséget nem ismerő függetlenségét tapasztalta, e szavakra fakadt: Ha Nagy Sándor nem volnék, Diogenes szeretnék lenni. Nagy Sándor éles esze belátta, hogy a lemondás épen ugy vezethet nagyságra mint a hatalom, de azt is tudta, hogy ember mind a kettőt nem egyesitheti. Főtiszt. P. úr nagyobb akarna lenni Nagy Sándornál: ő a lehetetlentől sem riad vissza, hatalmat is akarna birni, és lemondás nélkül függetlenséget is. „Sokat akar a szarka stb." A kath. egyház függőségét nem mi protestánsok hoztuk létre és nem is fogunk, nem is akarunk a mellett küzdeni, de a dolog természete hozza magával, hogy mindaddig mig a kath. egyháznak általunk elősorolt világias minősége, politikai természete fennmarad, addig az államélet szükséges feltételeitől függőnek kell lennie. Ha a kath. papság megelégszik az egyház szerény hatáskörével, ha az iskolák fentartásáról maga az egyház, azaz, a hívek összessége gondoskodik, akkor, de csakis akkor leszen vége a politikai függésnek, addig pedig minden küzdelem haszontalan, és — a mint dicső Szalay-nk mondá: „a világi hatalom ellen panaszt emelni, s azzal tilos közösülésben lenni, hypokrisis." Ballagi Mór.