Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-09-16 / 37. szám

TÁRCA. EGY OLY NAP, MELY ÉLTÜNKBEN CSAK KIVÉTEL. Ily nap volt Bonyhádon sept. '2-án az ev. gyülekezet kebelében. Ekkor ülé meg ugyanis nt. Borbély József ev. lelkész tír és a tolna-baranya-somogyi egyh.megye kiérdemelt esperese lelkészi hivataloskodásának félszázados örömünnepét. Fájdalom, hogy ez ünnepély fénye az örömférfi szeretett nejének aggasztó hosszas nyavalyája által némikép meg volt törve; de tán a gondviselés ez által is — mert tört sugár nélkül nem volna szivárvány — ama napnak csak nagyobb szinváltozatosságot akart adni. Külömben az ünnepély terjedelmére valószínűleg nagyobb, de bensöségére bizonyosan akkor sem lett volna, mint igy, fokozottabb. Mert a mint az oly sokak által ismert férfiúnak tisztelői felekezet külömbség nélkül számosan kifejezek iidvözletöket, ugy az esperesség is, jelenlegi elnöke és több szomszéd lelkésztársak mint képviselői által testületileg leróvá érdemekben megőszült egykori vezére iránt tisztelete adóját. A hogy a nt. Schleining Károly esperes tír által tolmácsolt iidvkivánatok szivböl jövő amene elhangzott, megszólaltak a harangok s egy négyhangu ének mellett, repülő koszorúk között s hintett virágok felett kisérök azt, ki ötven évvel ezelőtt ment ez títon először, az Ur házába. A templom minden zugát betöltő sokaságnak hatalmas éneke s rövid bevezető szavak után szinte a jelenlegi esperes tír ada a virágokkal diszitett oltár előtt az e nap által felköltött hálának és könyörgésnek egy megható imában szívélyes kifejezést s olvasa fel oltári igékíil a 118. zsolt. 23—25-böl idevágó szavakat. Miután a főének is elhangzott t. Bergmann Lajos izményi lelkész tír a szószéken Pál apostol I. Kor. 15. 10. feljegyzett szavait, mint a jubilár oly örömkiáltását tünteté föl, melyben egyfelől ö maga tesz vallást, másfelöl mi teszünk bizonyságot életéről s működéséről. Ifjú tűzzel előadott szónoklatában — noha a megbízást, épen a fentebb érintett, az egyházi ünnepélyt soká kétségessé is tevő aggasztó körülmény miatt, épen nem korán vevé, ismét a homiletica rég ismert mesterét láttuk. Beszéde, melyhez az alapige nem mint kalaphoz a toll csak tűzve volt, az idézett szavakból mint bimbóból fakadt ki, mégis oly casualis volt, hogy csak itt és csak ekkor volt elmondható. Maga az alapige által adott felrészelés keretében lépett elénk az 50 évnek a szónoklat által markírozott s a biblia örökeleven színeivel húzott vonásokban rajzolt képe; képe azon boldogságnak, melyet a jubilár e mai, egyúttal 76-ik születése napjáig ép testi és lelki erejében, habár nem könnytelen, de általán véve szerencsés családi viszonyaiban, szép hatáskörében lelt; képe azon tevékenységnek melyet, mint csak az ö hivatalba léptével anyává lett s még gyenge gyülekezetnek megerősítésében s védelmében, mint az esperesség egykori jegyzője, mint énekes könyvünk egyik munkatársa, mint az egyházmegyének több évtizedig esperese a közügyek vezérletében, az esperesség ügyeinek hü, méltó és mind anyagi, mind szellemi áldozatokkal járó képviselésében kifejtett. S ha az ünnepelt férfiú, ki minden kitüntetésekben, melyek érték, az esperességet—nem magát, óhajtotta látni, bizonyára alázatosságban vállá meg szónokkal: Isten kegyelme által vagyok, a mi vagyok s nem én munkálódtam, hanem az Isten kegyelme, a mely én velem vagyon : ugy nem kevésbé mindenki szivében viszhangzott midőn szónok távol minden hízelgéstől a gyülekezet, az egyházmegye s a világ nevében bizonyságot tett látható tények alapján, hogy az Isten kegyelme ünnepelthez nem volt hiába való, hogy ö többet munkálódott mint mások s fogadást tett mindenek nevében miszerint működése jövőben se legyen hiába való. Szép befejezését nyeré az ünnepély az űri szent vacsora által, melynek kiosztása végett, most maga a jubilár lépett az oltárhoz. Mélyen meghatva vetett egy visszapillantást azon napra, melyen ötven évvel ezelőtt itt állt ifjan, híveitől, agg és ifjú pályatársaktól körülvéve. Kevesen élnek már ama nap tanúi közül, mert azóta több mint negyedfélezer híve költözött át a jobb hazába ; sok megváltozott, uj arcok ! — (ötödfélezeren felül áll a szülöttek száma) sok elenyész' tt azóta, de — így mene át I. Kor. 13. 13-ra. — megmaradt a hit, remény, szeretet. Miután tehát hálát mondott volna, ha az apák hite annyi balsors közt megmaradt s örömét kifejezé, hogy több mint 1600 coniirmansa között — tudtával egy sem lett hűtlen egyházához; miután rámutatott a jobb idők reményére s miután előadá, hogy azon szeretet, mely öt gyülekezetével ötven év előtt összeköté, nem lett egyenetlenség által megzavarva, hogy a város különféle felekezetei közt a a keresztyén szeretet napról-napra terjed, hogy lelkésztársaival is szeretetben érzi magát, kérte a hallgatókat miszerint ezután is tartsák öt jó indulatukban s egykor nevét jó emlékezetben s intve ily értelmek táplálására a sz. vacsorát lelkésztársainak a gyülekezet elöljáróinak kiosztá s ö is egyik társ kezéből vevé. Hogy a vendégszeretet a megjelenteket, noha azok a háznak most oly szükséges esendjét kimélni óhajtották volna, asztalához gyüjté s a telt szivek a szájt ott sem hagyák zárva, szükség-e mondanom ? Érdekes eszmecserék egyházi közügyeink felett; óra óra után repül s ily benyomások után lehetne-e, kivált Borbély házából távozni a nélkül, hogy egyik költőnkkel ne sóhajtanék: „Mért ilyen nap éltünkben csak kivétel?!" H. L. E. E. E. GYÁMINTÉZET. A cs. kir. déli vasút igazgatósága, — a dunagözhajózási társaság példáját követve, f. é. aug. 29. Bécsben 3116. sz. a. kelt levelében tudósit, miként hajlandó, azon követeknek, kik a f. é. oct. 2. és következő napjaiban Pesten