Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-09-09 / 36. szám

Mi azt véljük, hogy mindazon küzdelmek, melyeknek tüzén a protestáns egyháznak át kellett mennie, ezen kettős szabadság megőrzésének szolgálatában álltak. A római katholikus hierarchia, a pápai tekintély védője, az állami hatalom lelkiismereti és önigazgatási szabadságunkat nem szenvedheték. Küzdöttek ellene külön is, egyesülten is, fegyverrel, pénzzel, kitüntetésekkel, nyiltan s titkosan, de mindig küzdtenek. Lássuk hogyan indították meg a küzdelmet ellenök a legújabb időben? Előbb hogy sem e kérdésre felelnénk, jegyezzük meg. hogy a mi korunkban hiányzik az eredetiség s azért e kor csak másol, pedig a lefolyt századok tüneményeinek puszta másolása, kevésbé több a holt emlékezetnél. Az államok szerették volna a hatalomteljesség azon korát visszavarázsolni, hol az államban minden hatalom egy központban egyesül, melyen kivül önálló hatalomnak sehol sem volt szabad léteznie. Hozzá fogtak tehát a másoláshoz s ezt egyházunk irányában ilyformán kezdették. Bizonyítgatták az illető helyen, a németországi reformatio nehéz napjaiban ellentétesen kifejlett e p i scopale system a elkorhadt elvéből, hogy az államfő a protestáns egyház legfőbb püspöke, s mint ilyen a vallási dolgok körül, tehát az egyházi közigazgatást illetőleg hatalma tejessége szerint intézkedhetik. Bizonyítgatták, hogy Némethonban a reform, bölcsőjében az egyház az államfői püspökre menvén át, az ezen hatalma folytán maga által nevezett férfiak s ezekből maga által alkotott consistoriumok által igazgatta az egyházat. De minthogy ez a mi egyházunkban nem igy volt, hogy igy legyen, azaz hogy a szabad képviselet alapján, magát saját maga által hozott törvényekkel igazgató magyarhoni presbyteri evangy, egyház, szép módjával consistorialis egyházzá legyen átváltoztatva — nemcsak a birodalmi német, hanem az osztrák tartományi és erdélyi evangy. egyházak consistorialis példája szerint, — ez volt 1 849 óta az államhatalom által irányunkban megoldandó kérdés. Csak az volt a feladat, hogyan kelljen ezen teljhatalmú szervezetet ugy hozni létre, hogy a kettős szabadságukra annyira féltékeny . magyarhoniprotestánsok lehetőleg kímélve legyenek általa. Főtételekként elfogadták tehát, hogy a just in sacra, a lelkiismeret szabadságát, lehetőleg kímélni fogják; hogy mindazon törvényeket, melyek által kettős szabadságunk biztosíttatik, érvényben állóknak nyilatkoztatják: hogy az 179% 26. t.cikk ama szavai szerint: Sua Majestas evangelicos ulterius audiet, az egyházat nem zsinatilag ugyan mint ezt ama szavak involválják, hanem bizalmi férfiak által kihallgatják; hogy ezen kihallgatás nyomán szervezik aztán az egyházat s e szervezetet mint törvényt az egyháznak kiadják. Igy szülemlett az 1859 sept. l-jén kelt ismeretes Pátens, melyről bizton remélték, hogy azt az egyház annál bizonyosabban elfogadja, mivel az egyháznak nem megvetendő évi segély is, a papságnak pedig a presbyteri elem ellenében túlnyomó jog, befolyás és jövedelem voltak biztosítva. Tudjuk, hogy az egyház ezen pátenst el nem fogadta, nemcsak azért nem, mert némely sarkjogaink sértve voltak általa s mindenütt kiállanak benne, a presbyteri rendszer köpönye alól, a consistorialis rendszer szarvai, hanem még inkább s kiválólag azért, mert a törvényes alapot, melyre apáink az egyházat fektették s melyet mi vallásos hűséggel megőrzendőnek vélünk, az államfői még oly kedvező de az idő által korlátolt kegyelmi alappal felcserélendőnek nem tartotta. Hoc fonté est derivata clades, vagy máskép e tett miatt kell nekünk lakolnunk. Megmondottuk a hódoló tisztelet bizodalmas nyelvén, hogy ha ama pátens nem mint törvény hirdettetik ki, hanem az egyháznak visszaállított jogalapján törvényes zsinat hivatván egybe, az akar mint az államfő előterjesztése, akar mint az 1791 zsinat határozataira adott válasz tétetik le a zsinat asztalára, hogy iránta evangelici audiantur, nem késtünk volna annak szabad és minden oldalú tárgyalásába bebocsátkozni s megállapodásunk eredményét a felséges trónhoz terjeszteni. Tettük volna ezt már csak azért is, mert kívánatosnak tartjuk az állam és egyház közötti viszonyt, melynek megállapításában az 1791-iki apák annyira buzgólkodtak, tisztába hozni; mert bevalljuk hogy saját belrendezetünkre nagy levén a szükség, az ezen irányban alkotott vagy alkotandó szabályaink csak a polgári törvényhozás hozzájárulásával emelkedhetnek a canon érvényére. De mivel kijelentettük, hogy ezen közbenső kér-