Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-09-02 / 35. szám

smind a reá kimondott Ítélet elleni szegülése, valamint hálátlansága azon autonom egyházi testület iránt, melynek jótéteményeit élvezte s melytől hűtlenül elpártolt, öt minden lelkészi vagy tanitói hivatal viselésére érdemetlenné tette, a milyennek a tiszai püspök úr által az illető kerületben nyilváníttatott, eltiltatván az egyház és iskola körében minden hivataloskodás, vagy csak egyszeri fellépéstől is. Végül megemlíthetem, hegy a gyűlési napok délutánjain a Hamaliár-féle kerületi utasítások tárgyaltattak, melyek sok érdekes discussióra szolgáltattak alkalmat. Teöreök Gyula. A PROTESTÁNS ÜGY VÁROSUNK KÖZGYŰLÉSÉN. „Igazak lesznek az én számnak minden beszédei, s nem leend ezekben semmi hamis, vagy elfordult dolog. Biblia. Igaz szó, s a valónak leplezetlen földerítése rendesen öntagadás s áldozattal jár, — s ez áldozatot meghozni, társadalmi életünk, a jog s közügy iránti kötelezettség mindnyájunktól egyaránt követeli. Kényes volt a nagy reformátor helyzete, midőn Vorms ódonszerü tanácstermében, bíboros fejedelmek, nagyhírű tudósok, s hatalmas elleneivel szemben, felállított valláselvei mellett élet- s halálra küzdött. És nem tágított, — küzdött az igazság gyözelrneért csüggedetlenül, s 2 óráig tartott védbeszédét is e férfias nyilatkozattal zárta be: „állításomat visszavenni nem tudom, visszavenni nem akarom; mert nem biztos, sem ajánlatos embernek leiekismerete ellen cselekedni. — XIV. Kelemen a jézsuiták társulatát megsemmisítő „Dominus ac Redemtor noster(

i

cimü rendeletét aláírván, tudta, hogy egyúttal saját halálos ítéletét is aláirta,— s e lépéstől még sem vonakodott; mert ez áldozatot követelte tőle a közvélemény, s a társadalmi jólét biztonsága. — Mi is érezzük, hogy ismertető soraink nem fognak mindenütt helyesléssel találkozni; mert az ügy, melyet érintendünk, ekkorig sem lön képes városunk közönségénél rokonszenvet kelteni, s jogérvényre emelkedni, — s ez az oka, hogy 80 éves kínlódása után is folyvást a kezdeményezés nyűgeiben sinylik. Mindez minket el nem csüggeszt, — szólani akarunk s szólani fogunk, de mindenkor az igazsághoz híven, s azon előre bocsátott kijelentéssel: „ki szavainkban valótlant talál, lépjen ki a síkra, s utasítson rendre, ha érdemeljük," E bevezetés után közeledjünk feladatunk megoldásához. A „Győri Közlöny" 23, 24. számában „a protestáns ügy városunkban" cim alatt egy sokat hányatott ügy megismertetéséhez fogtunk, — ez ügy nem más, mint városunk protestáns lakosainak adójuk s népességök szerinti arányos részleltetése a városi közpénztárból. Terjedelmes cikkünkben fölfedezni véltük, és pedig a sötét mult borongó viszonyai közt a szirtet és zátonyt, melyen megtört s hajótörést szenvedett őseinknek a magas kormány által is annyiszor pártfogolt jogos kérelme s kegyes óhajtása. Reményt fűztünk hát a jelenhez, mely annyi üdvös eszmét érlelt már egyházi s polgári életünkben, — reményt az alkotmányos korszakban közbizalom útján választott képviselőinkhez, kik városunk felvirulásán semmi áldozatot nem kiméivé, annyi erőfeszítéssel, s oly kitartólag fáradoztak, — s reményt azon ünnepélyes órához, melyben a 3 évvel ezelőtt jogosnak s méltányosnak nyilvánított kérelmünk egyhangúlag megadatni fog. Az óra ütött, s az óhajtva várt közgyűlés véget ért. De ki nem tudja, mikép ez év oly igen mostoha a legszentebb vágyak s remények teljesítésében. A földműves sirva szedte össze üres kévéit ott, hol vigadva s gazdag remények közt hinté el a vérpiros magot, — a harcfi bizton számított győzelmi koszorúja helyett búsan emeli nehéz mankóit, — és nekünk a győri protestáns egyház sóvárgó híveinek, nyújtott ugyan a f. évi jun. 5. befejezett közgyűlés némi kegyelemmorzsát, de e kegyajándokot, még pedig oly magas áron elfogadnunk, nem volna egyéb, mint egyházi alkotmányunk könnyelmű föladása, s nem kevesebb, mint valódi öngyilkosság! De nehogy ok nélkül feljajdulni, s a sérelmet kizárólag felekezeti szempontból, s igy egyoldalulag, s tán a nagyítás szemüvegével láttassunk mérlegelni: fölmutatjuk a közgyűlési végzést, a közvélemény részrehajlatlan ítéletére bízván, vájjon méltó-e fájdalmunk, s alapos-e szentegyházunk jövője iránti komoly aggodalmunk? A végzés ez: ,,Fölvétetett a győri két protestáns vallásfelekezetek községi segélyzése érdemében adandó javallat végett az 1863. évi 369. közgyűlési sz. a. kiküldött és f évi 160. közgyűlési végzéssel ismételve utasított választmány jelentése ; — melyben előterjeszti, hogy a segélyezés megrendelésének kulcsául kétféle arányt használni óhajtván, egyiket a népesség, másikat a községi adó arányán alapítva dolgozott ki, melyeket •//. és '///. alatti kimutatásokkal fölszerelve, azon véleménye kíséretében nyújtja be, hogy ezen két rendbeli jav állat közül a népnevelés tekintetéből, leginkább a népösszeirásból kölcsönzött arányt ajánlja; mire végeztetett : Ezen közgyűlés, az 1863. évi 369. sz. a. kelt végzésében már kimondott elvéhez képest, igazságosnak s méltányosnak látja ugyan e folyamodó két protestáns vallásfelekezet községeinek a városi házi pénztárból némi segélyeztétését; azonban ennek teljesítését, csak azon világos és határozott föltételhez köti: miszerint a katholikusok is a viszonyosság tekintetéből befolyhassanak a két protestáns vallásfelekezetnek prtronatusi jogai gyakorlatába. De ez esetre sem hajlandó e közgyűlés, folyamodó két protestáns vallásfelekezetnek saját iskoláikra tett kiadásait legcsekélyebb mérvben is segélyzés tárgyául venni, s ez érdembeni költségeiket fedezni; hanem az ajánlott aránylagos segélyezést egyedül és kizárólag egyházi személyzeteik javadalmazására oly arányban érvényesíteni, a melyben a katholikusok lelkészei a házi pénztárból fizettetnek • aránykulcsul véve a két protestáns vallás felekezetűek áltál fizetni szokott községi adónak összegét.-Ezen most körülirt segélyezésnél azonban, a felderítendő általános segélyezési öszletböl előbb leszámitandók lesznek