Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-09-02 / 35. szám

dolog vallásosnak lenni, és az-e jobb a népre ha tudós, vagy ha vallásos ? A mi pedig az államot illeti, ez ugy fog cselekedni a mint jónak látja, s ebben 0 . . y. űr nem fog akadályul szol­gálni. Venio nunc ad fortissimam sententiam! Honnan aka­rom én a tanitókat egyenlően dotáltatni a papokkal? Ha meg akarnám ijeszteni 0 . . y. urat, ezt mondanám: adjuk össze a lelkész és tanitó fizetését, osszuk el kettővel, a mi kijön a tanitóé lesz. Igy a pap sem kapna többet mint a ta­nitó. De higyje meg édes 0 . . y. űr! nem vagyok én pap­cvö kamnibál. Nem sokallom én, a papok fizetését, söt nyil­vánitom, hogy többet érdemelnének; de szeretném, ha a je­lenlegi tanitók fizetését nemcsak szóval, de tettleg is emelni igyekeznének a papok s szeretném, ha 0 . . y. űr nem ha­ragudnék azért, ha jövőre talán 200 év múlva egyenlő lesz a tanitók fizetése a papokéval. Nincs ebben semmi szégye­neim való! Ebből még nem következik, hogy rectorné asz­szonyom oly szép fehér gallért hordjon, mint tiszteletes asz­szony hord. Tehát ezen, e miatt, nem fognak perlekedni. Sokszor kirándultam én már N.-Szalontáról falukra, s épen azért jött az a gondolatom: megérdemli a jó tanitó, ha a papjával egyenlő fizetést huz. Mert: a) ha a papnál seperni stb. kell, küld a tanítóért vagy iskolás gyermekekért. b) ha a papné kis babája sir, sietve fut recturam rin­gatni, s ha nem sir, örül rectorné asszonyom, ha játszha­tik vele. c) Iűdpásztornak sem kell fizetni, mert a papné hidjai recturam kertjében legelnek, s jaj lenne recturamnak, ha ezért szólani merne. d) marhabánásban is van elég része recturamnak. e) ha tavaszszal a pap kertjét kell ásni, tanitó uram ott tíinitja tanítványait arra, hogy miképen kell a kapás növé­nyeket vetni stb. Szóval, a növénytan tanításánál igen jó al­kalom kínálkozik annak megértetésére, hogy a krumpli, répa, petreselyem stb. csakugyan ásvány. Fájdalom, hogy ez igy volt ezelőtt is, igy van most is! Ezek, valóban megszüntetendő visszaélések. De ezekből nem jön ki, hogy a tanitó nem húzhat annyi fizetést, mint a pap. Ha csak igy nem okoskodunk : ha a tanitó annyi fizetést kap, mint a pap : egyenlő rangú űr lesz vele, s igy egyenlő jogú is. Egyenlő rangú és jogú emberek pedig nem parancsolhat­nak egymásnak. Ergo: a papnak is a tanitónak is cselédet kell fogadni, drága koszt és nagy bér mellett, vagy ahogy lehet. Ha a tanitónak is cselédet kell tartani: még is csak megérdemel annyi fizetést mint a pap?! Ez ám a logica ! Ha pedig valaha, magyar kormány, tehát nem valamely kor­mány megkísérti a papot és a tanitót egyenlően honorálni vagy dotálni, mindezeket, mint, hála Istennek csak nagyon is kivételes visszaéléseket, nem fogja tekintetbe venni, söt mellőzhetlenül elmellözi ezeket. A népiskolai közlönyre vonatkozólag tett, siralmas pa­nasz, teljesen igaz. De talán mégis igazabb ez : kevesebb is­kola-felügyelő-lelkész fizetett elő arra, mint tanitó. Pedig, elébb kell a hadvezérnek felemelkedni a hadtudomány és gyakorlat színvonalára, szakközlöny olvasása és tanulása ál­tal, mint az egyszerű káplárnak. A mi a fa és fa árának lopását illeti, erre nézve leg­johb lesz, ha nem a gyermekek hordják a fát, hanem az egy­ház hordatja azt. Ha pedig ebben kára, amabban pedig haszna van az egyháznak s az iskola pénztárában csakugyan „ezen faárából" találni kell néhány krajcárt: akkor ezen krajcá­ronként növekedő összegen hozassa meg az egyház a népis­kolai közlönyt. Igy noha könnyen jön ezen összeg, nehezen száll alá poklokra. — Igy a pap is, a tanitó is olvashatja a protestáns népiskolai közlönyt. Elébb kivágja tiszteletes űr, aztán átküldi recturamnak. Icig zsidó ellen kár volt protestálni; mert ha ötet bántjuk, minden hónapban beküldi a kontót a népiskolai köz­löny szerkesztője tárcájába. Ezen kontóban pedig alig ha több cédulát nem találunk tiszteletes űrét mint recturamét, a melyre ez vagyon felirva: kérek két itce bort. Vagy, ha igazságosak és nem gúnyolódok akarunk lenni, be kell val­lanunk, hogy egyik helyen a pap szomjazik meg többször, másik helyen a rector — ugy, hogy ezen szomjat csak az Icig zsidóhoz irt cédula olthatja el. Quo, Musa, tendis ? Desine pervicax referre litteras Deorum. Kijöttem a humánus ember stylusából. Valóban ugy vagyok mint a forditó. Nem tudok a szerző rosz stylusából kibontakozni. A mi németül rosszul hangzik, nehéz azt ma­gyarul jó hangzatuvá tenni. Épen azért a bekövetkező bekezdést felelet nélkül ha­gyom. Nagyon szeretheti 0 . . y. űr az ellenőrzést. Én pe­dig szeretnék már egy kis jó magyar dohányt is színi. Hogy 48-ban, bizonyos tanitói kör, ily követeléssel lépett a magyar minister eleibe: a papigazgatással eddig kap­csolatban vált önkény alól szabadittassunk fel. Ezt nem tudtam s nem hallottam soha. De, ha valaha még megengedi érnem a magyarok Istene, hogy magyar ministereié, valami kéréssel járulhatok: ugy én is ezt kérem először. Minthogy pedig, nem a papi igazgatás önkénye, a mit én soha sem éreztem, s a mit, hála Istennek, nem is sokan éreznek már, — bánt engem, hanem inkább némely papok elmaradott­sága a nevelés és tanitás nagy tudományában; ezt kérném másodszor : járassák a papok az egyházi és iskolai lapot, a népiskolai közlönyt, szerezzék meg a legjobb iskolai tan- és vezérkönyveket s tanulmányozzák azokat. Ha végre, valaha báró Eötvös magyar minister ajta­ján betörhetnék, vagy inkább, bejelentés és alázatos kére­lem által bejuthatnék: kérnék és kívánnék egyedül magyar alkotmányos törvényektölí függést, magyar alkatmányos törvényeken kívül pedig a teljes függetlenség és szabadsá­got kérném, s esedezném, hogy minden eddig jogtalanul reánk erőszakolt, de nyakunkról lerázni nem birt nyomá­sok szüntettessenek meg. Ehez sem kell commentár, édes 0 ., y. űr! És én, külömben is aludni menvén, buzgón kérem, esti imámban a magyarok Istenét : Miatyánk ! szabadíts meg a gonosztól,

Next

/
Thumbnails
Contents