Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-07-22 / 29. szám

e) Mert hiszen a gyakorlat is cikkiró úr ellen szól, amennyiben (mellőzve a szabadelvű II. József császár korszakát) bizonyos, hogy a pesti egyetemben 1790 óta folytonosan voltak, és most is vannak protestáns tanárok alkalmazva. Pedig azt — csakugyan bajos volna feltenni, hogy ha valóság lenne cikkiró azon tana, hogy minden tudománynak megvan a maga confessionális jelleme, a pesti, szerinte katholikus egyetemben, ö Felsége, és elődjei által protestáns tanárok neveztettek volna ki. Ezeket ugy tartom most, — midőn honunkban az egyetértés annyira szükséges, hogy minden nemzetiségi és vallásos súrlódás előidézését elhárítani polgári kötelesség, megemlíteni nem volt talán korszerűtlen. Vajha cikkiró úr meggondolta volna, hogy a müvének utolsó soraiban olvasható anathema — aligha jobban reá nem illik magára mint a „Politikai Hetíl." szerkesztőjére. Én részemről az eszméket tisztázni, a lehető törekedésekre figyelmeztetni, de kíméletben lenni nem akartam. Halász Boldizsár. NÉZETEK A VALLÁS-TANÍTÁS FONTOSSÁGÁRÓL ÉS ENNEK MEGFELELŐ BERENDEZÉSÉRŐL. Pest, jul. 15-én 1866. Senki sem fogja tagadni, hogy a magyar prot. egyház belsejében a dolgok nem mennek épen ugy, hogy ellenök semmi kifogást tenni ne lehetne; söt ha nem az ideállal, hanem csak külföldi hitsorsosinkkal hasonlítjuk is össze egyházi életünket: marad még fenn sok minden, mit a kívánni valók sorozatába kell foglalnunk. A vallásos közönyösség, az egyház ügyei iránt való érdekeletlenség nem szűnik, — talán épen növekedik; az egyház és iskola javára ajánlott adózások nemcsak a szegényedéssel arányban maradnak fizetetlen; a reversalist adó férfiatlan, tévelygő szerencsétlenek száma nem apad; régóta érezzük egy magyar protest. universitas szükségét, mely már valahára magyar tudományos életet teremtsen, s felszabadítson a külföld tutorsága alól,—a mit ugylátszik nagyon híjában várunk az ultramontanismus szolgálatába szegődött magyar királyi egyetemtől, — és nem vagyunk képesek összeadni azt az egypár milliót, — azaz, hogy még egy fillérrel sem kezdtük meg a dolgot, stb. stb. Honnan ezen sok baj ? — mert ha egyszer tisztában leszünk az okkal, legalább annyit tudni fogunk, hogy hol kell kezdeni az orvoslást?-— Talán a királyhágón innen nem fogják azt a feleletet adni, mit az erdélyi ev. ref. anyaszentegyházban szoktak felhozni minden baj okául, minden változtatás megakadályozására : „non est de tempore! a kormánynyal gyűl meg a bajunk! az az oka minden rosznak ! a desolata ekklesiáknak is ! még talán a rosz tégláknak is, melyekből nem lehet épitni!" Sok bajunk van az igaz a kormánynyal, kivált nekünk a királyhágón innen, hol az három százados hü szövetségesével a kathol. clerussal kezet fogva, néha iszonyú sulylyal nehezedik reánk; de azért ne hárítsunk mindent ezen mumusra. — Próbáljuk meg egyszer, tegyük fel magunknak igen-igen komolyan e kérdést is: Váljon nern mi magunk vagyunk-e az okai — legalább is bármi kis részben — azon közönyösségnek , melylyel egyházunk tagjai egyházunk érdekeit veszik ? Érdekelni csak az szokott, a mit ismerünk, minek fontossága felöl megvagyunk győződve, mit szeretünk. Csak akkor fogja a nép szivén viselni egyházunk érdekét, ha ismeri annak elveit, ha mélyen meg van győződve annak jótékony befolyásáról ugy általános emberiségi, mint különösen magyar nemzeti szempontból, s ezáltal felébred benne a hozzá való ragaszkodás, az iránta való munkás szeretet. — Vájjon e célból megtettünk-e mindent, mi tőlünk függ? Megismertettük-e a néppel minden kitelhető uton-módon a protestáns vallásos életet, — magyar prot. egyházunk történetét, melynek ismerete minden elfogulatlan hazafi részvétét képes egyházunknak megnyerni ? Egyet megtettünk; prédikáltunk derűre — borura, — egy vasárnap kettőt is. Sok szép vallásos eszmét elmondhattunk, de a mely a nép előtt üres szónál egyébnek nem tetszhetett, mert elsajátítására nem volt megvetve a kellő alap a vallástanítás által. Vallástanítás a prédikátio is, de nem alapvető, hanem épen legtökéletesebb alakja, az épület tetőzete ; melynek ha a népiskolában, a konfirmandusok tatanitásánál erős alapot nem vetünk, s azután is az egész életen át nem erősítjük : a fövényre épített ház sorsára fog jutni, a legelső viharra összeomlik. A jól rendezett vallástanítás képezi az egész papi működés kiindulási pontját; ezáltal egészséges magvakat hint a fogékony ifjú keblekbe, melyek a pásztor gondos öntözése, védelmezése alatt terebélyes fává növekednek, s a prédikátio jótékony nyári melege gazdag gyümölcsöket érlel rajta egyházi életünk számára. A vallástanitásnak kezdődni kell a legelső gyermekkorban, s végződik csak a sirnál. A népiskolai oktatás, az úrvacsorára előkészítő tanitás, a vasárnapi iskola, a vasárnap délutáni isteni tiszteleten történő kátémagyarázás és a * prédikáció, mint a jólrendezett vallástanitásnak megannyi külömböző alakja, együttvéve fognak alapos és helyes vallásos ismeretet, önálló belátást eszközölni, melyek nélkül élő és szilárd hit s valódi egyházias élet nem gondolható.— Alapja a folytonos vallástanitásnak a gyülekezet azon szüksége, hogy a vallásos ismeretben folytonosan előre haladjon. Igaz, hogy e szükséget nem mindenki érzi, legkevésbé épen az, kinél a szükség legnagyobb ; de a ki egyszer már merített az ismeretek forrásából, kétszer fogja annak vizét kívánni. Ha a pap a népiskola növendékeit fogékenynyá teszi e vallásos igazságok iránt, vágyat önt beléjök, hogy magokat hova-tovább tökélyesitni igyekezzenek, és e fogékonyságot és vágyat növeli a konfirmandusok tanitása alkalmával: akkor vasárnapi tanításai látogatottak lesznek, hívei belsőleg ösztönözve érzik arra magokat; és ha hívei vallásos oktatásáról eként gondoskodik, nemcsak szellemi, de még anyagi jóllétökhöz is letette az alapkövet! Valljuk meg az igazat, hogy mi magyar protestáns papok ezt a szó teljes értelmében elmulasztottuk! Vájjon hány percent az közülünk, ki maga tanítja a vallást a népiskolában, söt még a confirmandusoknak is? hány szokta vasárnaponként katechizálni az ifjakat ? hány magyarázza vasár-