Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-07-01 / 26. szám

ben dobálva föl és szét a fénylő tűzgolyókat. Az egész Róma egy égő tűz volt, s a bengáli fényben ragyogó palotákat szinte elboriták a sz. Péternek önmegadást igérö feliratok, jelmondatok." „Legérdekesebb volt egy kép, melynek photograph másolatait 3 frankért árulták. Közepén ennek IX. Pius pápai öltözetben, ülve, és kezében tartva a decemb. 8-iki encyclicát; balja felöl hü minisztere Antonelli, mindenfelöl főpapok, theologusok, doctorok. Fölötte angyalok, vértanuk, szentek, párosítván a sz. atyát apostoli munkájában. Alul az előtérben, egy égö tűz melyben emésztetnek Luther, Kálvin, Voltaire és Renan könyvei. Végre jobbra és balra ojn> ' a vallás, igazság és jog tiporván a sátán képében ábrázolt eretnekséget és uj tanokat." ,,A barlettai áldozatok'-'- A „Le Lien" irja: „A barlettai mészárlás emlékezetére a pisai nép egy érmet veretett. Ennek egyik oldalán olvashatók az áldozatok nevei, a másikon ez a felírás: azon vallásos fanatismus áldozatainak, melyet szítottak a rom. katkolikus papok, kik az 1866-ik év martius 19-én gyalázattal tetézték a barlettai tudatlan népet és gyászba borítottak sok családot. A pisai nép, 1866 apr. 1-én tartott gyűlésében elhatározta, hogy emlékpénz veressék örök emlékül a legyilkoltak tiszteletére. í o^SJj'tf®'T Á R C A. M I S S I 0 Ü G Y. Hivatalos tényleirás, (melyet b. Kemény Ferenc, mint erd. ref. főegyháztanács elnöke a magyarországi superintendentiákhoz köldött.) A moldva-oláhországi missio ügyéről, jelesen missionárius Czelder Mártonnak ez ügyben eddigi eljárásáról és abból folyólag az erdélyi fö e.tanács és püspökség által tett intézkedésekről. , Mind a hírlapokból, mind más uton tudomására juthatott fötiszlelendöségednek az a sok zavar és kellemetlenség, melyet a moldva-oláhországi ref. egyházakban az ott eleinte oly példás buzgósággal működött missionárius Czelder Márton atyafia éretlen nagyravágyása felköltött; mivel azonban a magyarországi protestáns superintendentiák testvéries szeretettel siettek külföldre elszakadt hitrokonaik segedelmére, mivel maga Cz. M. is egyik magyarhoni ref. superintendentia növeltje és a papi hivatalra kibocsátást is innen nyerte : erkölcsi kötelességének érezte egyházfötanácsunk ez ügy főbb mozzanatait fŐtisztelendöségednek és főtisztelendőséged utján a kormánya alatt levő egyházkerületnek tudomására juttatni. Az Erdély szomszédságában fekvő Oláhországban alakult magyar református egyháznak az erdélyi ref. egyházkerület főkormányzó testületéhez való viszonya már 1836-ban el volt határozva 2305 számú udvari rendelettel; alkalmat szolgáltattak erre akkoriban bukaresti ref. lelkész Sükei Imre által támasztott zavarok. Az idézett udvari rendelet világosan kimondja: mivel e gyülekezet nagyobbrészt erdélyiekből és magyarokból áll, mivel továbbá e tartomány Erdély tőszomszédságában fekszik, illő, hogy az ide telepedett osztrák alattvalók ügyeire az erdélyi hatóságok legyenek befolyással, s a reformátusok szorosan vallási ügyei az erd. reformátusok egyházfötanácsál illetik. E legfelsőbb határozatban kimondott függést a bukaresti ref. egyház mindig nemcsak elismerte, hanem szorosan fen kívánta tartani, ugy tekintvén ezt, mint az anyahonnal egyesítő s következőleg éltető erősítő kapcsot. Az 1848-ik év után az idők mostohasága megnövelte az oláhországi magyar kivándorlók számát s közöttök református híveink is megszaporodtak nemcsak a fővárosban, hanem a más kisebb városokon is; s midőn ezek közt az egyházi életei fentartani a bukaresti ref. egyház egymagára nem volt képes, esdő szózatokkal folyamodtak a két magyar hazához. Találkozott is vállalkozó Cz. M. személyében, a ki jól tudva, hogy az igaz pásztor az ajtón megy be az akolba, mind első kiutazásakor magát az erdélyi ref. püspöknél jelentette, mind pédig személyesen megjelenve 1861-ben a sepsi-szentgyörgyi közzsinat elölt s bemutatva hivatalos kibocsáttatásáról kelt törvényes okmányát, kérte a k. zsinat pártfogását; a mit meg is nyert, mert kineveztetett a ploesti és pitesti egyházakba lelkésznek és mint ilyen hivatalosan ajánllatott. a bukaresti cs. k.- osztrák consulság pártfogásába. E kinevezéssel és ajánlatlal felkészülve ment el Cz. M. rendeltetése helyére és gyámolilva mind a magyarországi, mind az erdélyi superintendentiák kegyes adakozásaival egész buzgalommal munkálni kezdett; de buzgalma csakhamar tulragadta, nemcsak az eszélyesség hanem a törvényesség korlátain is, a mint ez a bukuresti cs. k. consulságnak 1862-ben Cz. M. ellen a püspökséghez tett feladásaiból és e panaszra Cz. M. feleletéből kitetszett. Az 1863-ki közzsinat, a mely előtt lön tárgyalva ez ügy, a Cz. M. feleletéből átlátta, hogy ez az atyafi nagyon is szédelgös, mindazáltal remélve megjobbulását, a kormánynál pártját fogta, vétségeire a püspöktől irandó föpásztori levél által figyelmeztette s egyszersmind az ö kérésére felhatalmazást állított ki számára, hogy nemcsak Ploesten és Pitesten, hanem annak környékén is működhessék mint ref. lelkész. 1864-ben a közzsinalhoz folyamodott Cz. azzal a kéréssel, engedtessék meg néki, hogy a házassági válópereket egy maga végkép lejártathassa az illető egyházak presbyteriumaival s ne kellessék azokat felülvizsgálat végett az erd. ref. közzsinatra felküldeni. A közzsinat Cz.-nek e kérését nagyon természetesen meg nem adhatta, hanem a már megalakult egyházak között némi egyházi összeköttetést kívánván létrehozni, ajánlotta hogy a bukaresti, pitesti és ploesti egyházak lelkészi értelmesebb presbytereiket magok mellé véve évenként egyszer vagy többször is tartsanak üléseket s ezekben a felmerülő válópereket lássák el mint alszéken is küldjék fel a közzsinatra. Hihetőleg ez az ajánlat adta Cz. M.-nak azon eszmét, melylyel 1865-ben mindkét hazában a missio ügye iránt érdekeltieket meglepte. Értjük alatta a május 15-, 16-án Bukarestben tartott úgynevezett köz szent zsinatot, melyben Cz. M. magát püspöknek választtatta, egyházmegyéje függetlenségét kimondotta, a válóperek végellátását magához ragadta.