Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-01-21 / 3. szám

vatur, quidquid in omnibus prophetiis V. T. se singulari quadam emphasi et elegantia commendat. És János? Nem tartózkodott-e ö legtovább Jeruzsálemben ? mit mívelne ott mást, mint az ujraeljövönek nyomait kutatja és a nagy jö­vendőt várja? Csel. I, 13. III, 1. IV, 17. VIII, 14. Ezért oly korlátolt és elfogult a zsidó elöitéletekben, Csel. XIV, 15. Gal. I, 19. II, 9. Vegyük még ehhez, hogy a teljesülésnek képzelt közelségével nemcsak az érzéki-konkret nézlet fo­kozódott, hanem az adott dánieli vagy czéchieli forma is mint az egyedül kanonikus és isteni érvényesült. A mi pe­dig az apok.-ban mint szabad, saját teremtmény van, mind az a földi jók megvetéséről való ker.^elvből fejthető meg, ellentétben az égivel, azon alaptételből, hogy mindazon sem­initérőnek, mi e földön történik, valódi ősképe csak az ég­ben van: innen van a látnók menybe ragadtatása, innen az ági Jéruzsálemnek földre szálása stb. Azért János sem vak utánzója elődeinek. Az egésznek szerkezete, a visióknak ezen hosszú sora, ezeknek művészi összecsatolása és kifej­tése, a symmetria, a képek, jelenések és symbolumok válto­zata — mind ez sajátságos és aesthetikus előny, mely nála megmarad, ha előtte, mi nem valószínű, ál-Esra vagy He­noch lett volna is. Nézzük meg végre az alaphangot, mely előadásán uralkodik. Azon heves buzgolkodó, felgyulladó szellemet találjuk itt, melynek boszuérzelme a Jehova és felkentjei­nek megvetői ellen sárkányt, halált, vért és tüzet kiált. Senkire sincs az apostolok közt ily tüzes jellem ruházva, mint a zebedaidákra és azon gyanú, mely az apokalypsis mű­vészi formájából annak apostoli eredete ellen támadhat, tel­jesen megszűnik szerzőjének a jánosi jellemmel annyira öszhangzó egyénisége miatt. Szeinbetünöleg ugyanaz, ez, ki Luk. IX, 51—56. egy samáriai falura tüzet akar az égből lekérni, a ki teljes önérzettel dicsekszik, hogy egy bűvészt, ki nem ílézus nevében működött, működésétől eltiltott, Luk. IX, 49. Márk. IX, 38. kit maga Krisztus (Mark. III, 17) .„menydörgés fijának" nevez. Nem ád ugyan Márk felvilá­gosítást arról, hogy mire vonatkozik ezen elnevezés; ez az először emiitett esetnél nem történhetett, mivel itt Jézus szükségesnek találja a zebedaidákat ezen szavakkal dor­gálni meg: oux btdaze, ola nveújj.azó$ iaze upecg, s a töb­binél nem látszik arra alkalom. A hagyományban is ilyen­nek van feltüntetve. — S nem találjuk-e fel ezen tüzessé­get az apok.-ben is, hol oly hevesen ostromolja a nikolaitá­kat (kik Baur s többek állítása szerint paulinus ker.-ek), s nem ily türelmetlenség-e a III, 13-ban lévő nyilatkozat ? Az eredmény tehát itt is az : hogy az apok. nemcsak 1 e­h e t János apostol müve, hanem, a mennyire megenged­hető az ily dologban apodiktice nyilatkozni, annak kell is tennie. (Folytatjuk.) .Of ISKOLAÜGY. A TANÜGY ÉRDEMÉBEN. XI. (Folytatás.) A szellemi foglalkozás gyakori változatosságának lé­lektani törvénye, valamint a tehetségek öszhangzatos fejlesz­tését kivánó növelési elv szükségkép föltételezik sőt igény­lik azt, hogy a szellemi erő huzamos ideig s egyoldalúan bizonyos változatlan irányra feszítve ne tartassák. Egy élő s éltető elv, egy szellem hassa át a külömbféle tantár­gyakat s uralkodjék mindannyiok felett. Valamennyi tantárgy csak egyetlen müszervezetet képezzen, a melyben egy a központi és legfőbb; de a többiek is külön-külön lényeges alkatrészekül ismertessenek, minthogy ezek nélkül közpun! i és legfőbb nem is létezhetik. Ily értelemben kell, hogy egy­egy osztálynak s egy tanodának tanárai összemüködjenek. Ez azt teszi, hogy ki-ki ne az ö kedvenc tudományát, hanem az összes tanszervezet alapeszméje szerint legfontosabbat tartsa olyannak, beismerve azt, miszerint önmagában s kü­lönvéve is bármelyik tudomány állhatna ugy főcélul; de itt, a közös tanszervezetben, csak viszonylagos értékkel bír. Szintén ez elv kívánja azt is, hogy a tantervileg kijelölt s megállapított tanmód, és a leckeórák beosztása egészen az alapszervezethez alkalmazott s természetes legyen. Megha­tározza továbbá, hogy a tantárgyak mily sorozatban követ­kezzenek egymásra, — hogy a fensőbb fokú és feszitettebb munkásságot igénylők miként váltakozzanak a könnyebbsze­rüekkel és megfordítva, — és hogy — a világegyetemnek körzetes pályafutásához hasonlag — a munkásságot felváltó pihenés, megujulás alkalmairól is kellően gondoskodva le­gyen. 4. Tanítsunk meg egyetjól és biztosan, mielőtt másikra elő- és tovább haladnál. Eleinte csak keveset, de az a kevés legszükségesebb, sőt legkönnyebb is legyen. Ez azután ezer­felé is forgatva, ismételve, a régiből mindannyiszor felújítva kell elővennünk, mely készletet gondos elöszámitással, a ta­nítvány felfogási képességéhez mért s előre kiszabott meny­nyiségü uj tanitmánynyal pótolgatva kell gyarapítani. Uj tantárgyat csak akkor vegyünk fel, ha az, mely korábban legfontosabb volt s a középpontot képezé, főtételeiben a szel­lemnek már elveszthetlenül sajátjává lett. Egy és ugyanazon időközben mindig csak egyetlen fő tantárgy képezze az ok­tatás középpontját. 5. Bármely tudomány lett légyen mind­annyiszor fő tantárgyul fölvéve, abból csak a legfőbb tanté­teleket kell kiemelni s betanítani. Ezt pedig minden oldalról kimerítve, mindenkép teljesen begyakorolva — ugy adjuk elő, hogy az a növendéknek mindenkorra elidegenithetlenül sajátjává legyen, s alkalmazás eseteire mindig biztosan elő­vehesse. Az ujabb korban a gymn. rendezése iránt nyilatkozott igen becses szakértő érdekeltség figyelme több ide tartózó mozzanatokra is kiterjedett. Nevezetesen kérdésbe hozatott, hogy az egyes tantárgyak, képző hatásukat s az ifjúi szellemre gyakorolható befolyá­sukat tekintve, mily kölcsönösségi viszony-

Next

/
Thumbnails
Contents