Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-06-24 / 25. szám

zetünknél minő ellenhatást s Róma iránt mily idegenséget támasztottak, történelmünknek számos lapja tanúsítja. Elég felemlítenünk a Róbert Károly és Yenczel közötti versengéseket, 8-ik Bonifác és nemzetünk közti meghasonlásokat, a kiátkozásokat, vagy Mátyás királynak a pápával folytatott szabadszellemii levelezéseit , a szerencsétlen várnai csatát. Söt hogy a magyar főpapság iránt is, a politikai ügyekbe való tülságos beavatkozás miatt, a reformatiót közvetlenül megelőzött évtizedekben mily ellenséges érzület támadt, mutatja azon körülmény, hogy a 15-ik század végén több tekintélyes világi föür odaagitált, hogy a kormánytól valamennyi pap elmozdittatnék. És mig a pápák s a főpapság korlátlan hatalmuk gyakorlásával s jogköveteléseikkel a nemzet szivét folyvást idegeniték Rómától, a hierarchiai elveket valló papságtól s közvetve azon vallástól is, melynek ez élén állott; az alatt érintkezésbe jött hazánk majd minden Róinaellenes elemmel s a reformatót hol helyes, hol helytelen irányban létesíteni akarókkal. A pauliciánusok, bogomilek, eüchiták, patarenusok ismeretesek voltak hazánk déli részein s ezeknek a római egyház külsöiessége (böjt, búcsújárás, ereklyék, papnötlenség stb.) ellen intézett megtámadásaik nálunk sem hangzottak el hatás nélkül. Az üldöztetett waldensek hazánk külömböző részeiben biztos menedéket találtak s itt tanaikat ha titkon is, terjeszthették. A huszitákkal nagyon is sokszoros alkalma volt a nemzetnek megismermerkcdni; több felsömagyarországi város (Kassa, Lőcse, Körmöcz, Zólyom, Selmetz) a Hunyadi János és Giskra között 1450-ben kötött béke után is Giskra hatalmában maradt s az északi megyékben több huszita templom épitetett. Továbbá a 15-ik század három egyetemes zsinata — a pisai, konstanczi s baseli — a magy. nemzetnél is mély nyomokat hagyott hátra s a lelkeket a reformatióra hathatósan érlelé, mert hiszen ezen zsinatok létrejövésüket Zsigmondnak — ki egyszersmind magyar király is volt — köszönhették s mert ezeken tőlünk az egyháziakon kivül számos világiak is megjelentek, kik ezután e zsinaton elszórt szabad eszméket haza hozák s az ország külömböző részeiben elterjesztették. Az itt emiitettekhez hozzágondolva hogy nálunk is megvoltak jórészt mindazon más körülmények, melyek Európát uj életre ébresztették — volt abso-Jutismust gyűlölő s szabadságszerető nemességünk, szabadságért küzdő polgárságunk s szabadságért sóvárgó népünk, volt tudományos ébredésünk — miként azt a pécsi s budai egyetemek, valamint a hazánkfiaitól ekkortájt sürün látogatott párisi, bolognai, páviaiai krakkói egyetemnek s Mátyás gazdag könyvtára tanúsítják, — volt józan haladásra mindenkor kész eszünk s természettől képességünk, bátran állithatjuk, hogy nemzetünk, söt az egész magyar királyság— kivételével talán Horvátországnak s a dalmát partvidéknek, a reformatióra el volt készítve s megérve. Igy állván a dolgok, önként értetik, hogy a vittenbergi majd a helvétiai reformatio mindjárt az első években hozzánk is eljutott s hódított. Hathatós közegeivé váltak ennek a külfölddel közlekedésben álló s a lipcsei világhírű városokat folyvást látogató kereskedői hazánknak, különösen az erdélyi s felsömiagyarországi szászok, kik közül sokan gyermekeiket is Németországon neveltették s papjaikat gyakran onnan hozták; a budai egyetem, melynek tanárai a reformatio kezdetekor részben német származásúak voltak s a szomszéd Németországgal szoros értekezésben állt; továbbá a királyi udvar, a mennyiben II. Lajosnak 1521-ig egyik tűtora a reformátióhoz szitó Brandenburgi György volt, neje pedig a császár nővére Mária, ki maga is vonzódott az evangyéliomi tanokhoz s kinek udvari papjai, előbb Kordatus Konrád, később Henkel János határozottan a reformatio hívei közé sorakoztak ; ily közeg volt a wittenbergi egyetem, melyet 1521-töl kezdve Magyarországból is számosan látogattak (a 16-ik század végéig 587 magyar tanuló Íratta be magát); s végül az ország külömböző részeiben több egyházi s világi férfiak, kik az uj tanokat a behozott könyvekből megismervén, annak buzgó terjesztőivé, illetőleg pártfogóivá lettek. Az első egy-két évben alig történt valami az uj eszmék gátlására, de a mint a reformatio határozottabb irányt kezdett venni s a pápa Lutherre az eretnekség bélyegét ünnepélyesen ráütötte (1520.), a magyar kath. papság is azonnal határozottan fellép s kivált a magyar Sión főőre Szathmáry György esztergomi érsek s a gyámság alól felszabadult király nagy befolyású tanácsadója, megkezdi a reformatio elnyomására célzó intézkedéseket. Igy 1521-ben minden főbb templom szószékéből Luther iratait megátkoztalá ; Grynaeus és Winsheim budai tanárok elűzetnek, N.-Szebenböl György és Ambrus nevű áttért szerzetesek Esztergomba idéztetnek, e mellett reáveszi Szathmáry a királyt, hogy ez részint egyes főemberekhez, részint a vármegyékhez küldözzön feddő s a reformatiót letiltó leveleket s parancsokat. Majd összejött 1523-ban a budai, 1525-ben a rákosi országgyűlés, melyeken a papság s a pápai követ izgatására és talán mert a nemesség a király udvarában Ievö s a reformatio iránti hajlamukról ismert németekre egy oldalvágást akart tenni, a reformatio ellen a legszigorúbb törvények hozattak; jelesen a Budán hozott törv.cikkben „Luther követői mint az ország s a szűz Mária (az ország védanyja) ellenségei fej- és jószágvesztéssel büntettetni rendeltetteka rákosi törv. pedig igy hangzik : „Lutherani omnes e Regno extirpentur et ubicunque reperti fuerint, non solum per Ecc-augsburgische Consession, (1544.), die Magyarén wandten sich zur reformirten Kirche , die Walachen blieben beim griechischen Ritus. Unter den Thronstreitigkeiten in Ungarn erhielt Siebenbürgen auf dem Landtage zu Clausenburg (1556) vollkommene Religionsfreiheit . . . Rudolf II. (s. 1576.) liess die Evangelíschen in allén seinen Landern bedrücken, die Glaubensfreiheit wurde auf den Adel beschrankt und der Gottesdienst (s. 1604) gewaltsam unterdrückt. Da griff der Fiirst von Siebenbürgen Stephan Bocskai machtig durch seinen Bund mit den Türkén, für die Herstellung der politischen und religiösen Freiheit zu den Waffen und erhielt den wiener Frieden, (1606.) durch welchen Ungarn und Siebenbürgen die augsburgische und lielvetische Confession freigegeben wurde." (401. 1.)