Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1866-05-13 / 19. szám
15. Orecari secrete 1785 16. Observatii gram. Vak 1786 17. Mujba stb. Filaret 1787 III. Buzeoban. 1. Invecetura a hétszentségröl 1702 2. Dzésca liturgia. Kozma püspöktől .... 1769 V. Tirgovisten. 1. Octoihu Iverén püspöktől 1712 2. Pilde filosofice 1713 3. Liturgia 1713 4. Catavasieru 1741 5. Ceaslov 1715 Ezen kimutatásból tisztán kitűnik, miszerint a 18-ik században nemcsak az egyházirodalom, de a tudományok más nemei is korábban kezdettek fejlődni hazánkban mint Moldva-oláhországban, ami nem történhetett volna, ha akár magyarizálni, akár pedig germanizálni akarták volna a románokat. Hazánkban Klein, dr. Molnár János, Szebeni Péter, B a a b püspök fényesebb nevet vívtak ki maguknak az oláh irodalom mívelésében, mint, — a két Vacarescut kivéve, — akármelyik román iró Moldva-oláhországban. A 19-ik században megszűnik a panasz, melynek a mint kimutatám, nincs semmi történelmi alapja. Az oláhirodalom is, mint szintén a magyar is e században nagyszerű haladást teszen. Az egyházi irodalom megszüli a világi irodalmat mind itt, mind hazánkban, söt tűlszárnyaltatik általa. Melyek legyének az oláhirodalom e századbani jelesb termékei : minő tudományokat míveltek leginkább a világi tudósok s kik a jelenkori jelesb egyházi és világi romanirók, erről szólok harmadik és utolsó levelemben. Bukurest, april 20-án 1866. Koos Ferenc, ref. lelkész. PÉLDA A CSEKÉLYALAPU PROTEST. EGYHÁZAKON SEGÍTÉSRE. Felsö-Ábrány mintegy 300 lélekből álló kisded egyház alsó Borsodban, mely 14 hold szántóföldön s a hívek buzgóságán kivül semmi alappal nem bir. Mégis ezen egyházban csinos templom paplak s iskola van mind sindel födél alatt. Tornyát most újítja, az iskolához kökutat most építtetett, udvarait deszkakerítéssel diszesiti. Honnan és miből? Az egyháznak két főbb birtokostagja barátságosan egyet értve az egyház földjeit saját kamrájokból saját igavonó erejökkel már két évben vetették be tiszlabuzával. A többi egyháztagok pedig le- és betakarták a termést. Tek. Hosszufalusi János és tek. G é c z i István urak testvérileg osztoztak a nemes teherben, s az ég áldással koronázta azt. Mert bár mind a két évben csekély volt a termények ára; de mivel a vetett mag szép tiszta buza volt, adott annyi jövedelmet hogy nemcsak a szükséges építkezési költség fedezve, hanem a régibb nyomasztó adósság is törlesztve lön. A szép példa mint erkölcsi jó mag talált jó földet távolabbra is. Mert megértvén hírből az ábrányi gazdálkodást a tiszatarjáni egyház értelmes elöljárói, azonnal rendelkeztek, hogy egyházi jelenleg szintén siilyedésnek indult s a tetemes adóztatást és uj iskola épités miatt kimerült anyagi állásunkon segítve legyen akképen, hogy a községi akolból a trágya, mely eddig csak mint birói usitatio szokott onnan elkallani, a mostani bírónak ns: Czeglédi Gerson úrnak ezen accindentiáról önkéntes lemondásával, az egyháznak 10 vékás sovány homokföldjére közerővel kihordattassék. A fenttisztelt urak jótékonysága tovább is folytattatott. Nevezetesen: a mely házat az egyház Ábrányban tanitólakul s iskolául megvásárolt, az taxás teleken lévén épülve tekintetes Géczy Istvánné született tekintetes Soltész Nagy Judit asszonyság az egész — egy holdnyi terjedelmű házhelyet az egyháznak ajándékozá. Hozszufalusy János úr pedig a lelkész kényelme iránti gyöngéd gondoskodásból ; bár az űri udvaron nemcsak az egész házhoz szükséges ivó vizet bőven adó, hanem az egész utcát tápláló kut van; a parochiát választó vonal közepére egy nyolc öles mély kökútat építtetett, melynek vizhúzó egyik kereke a papi udvar szolgálatára áll. Tiszttársak! Hány tehetős úrnak bókoltunk már, kik irányunkban ily gyöngéd kegyeletnek sziliét sem ismerik. Emeljünk hát kalapot a derék két úri ház előtt. Bizony mondom az ö cselekedeteikből ismeritek meg őket. — De elismerést érdemel az ábrányi egyháznak munkás jóra kész igyekezetü nép is általán fogva, mely díszben, rendben, csinosságban, önfentartási szorgalomban, sok nagy és népes egyházakat felül mul. Édes Yince, t. tarjáni ref. pap. GYÁSZHIREK. Nemsokára eltelik az idő, midőn a mult század utolsó negyedének nevezetes napjaiban született férfiak egymásután elköltöznek, kihalnak ők, kik láták már csirájokban küzdeni az ujabbkori szabadabb eszméket a régi setétséggel. Ennek a nevezetes korszaknak féríiai kiválnak a többiek közül, ök magokon hordva a classicus kor minden jelességét az ujabb korban mint az elásott pénzek tisztító lángban fénylenek fel és mutatják a helyeket, a hol kincset ásni kell és lehet. Előttünk lebeg ezen férfiaknak tisztes képe, hogy reájok mutatva figyelmeztessük az unokákat az apák küzdelmeire. E korszak fiai közül való volt ö, — kit még ereklye gyanánt tartogatott kebelében a Szalk-Sz.Mártoni ref. egyház és a solti egyházmegye, néhai n.tiszt. Szalós Mihály úr. O jobblétre szenderült, s elhnnytával a prot. egyház ősz bajnokainak sora ismét ritkult, száma ismét kevesbedett. Rövid életrajza, az önkezeivel irt életleirásból kivonva e következő: