Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-05-06 / 18. szám

hatalmasabb tantárgy, magam sem óhajtok; hanem olyan tanári egylet, mely több vallásfelekezet tanáraiból alakult, e tekintetben másként nem tehetett. Azonban táplál a remény, hogy a protestáns nevelésügy vezetőinek bölcsesége rövid időn kitalálja azon útat, módot, eszközöket, a melyeken és melyek által Krisztus tudományát és e tudomány testének, az egyháznak történelmét a legbizonyosabban bevezethetni növendékeink lelkébe. És pedig annyival erösebb reményem, mert csak az én tudatom szerint is többen vannak, kiknek keblét e baj miatt méltó aggodalom boritja. Szakács Mózes. SOPRONI KAKUK. A tavasz megnyíltával a soproni kakuk is újra megszólalt az „Allgem. deutsche Lehrer Ztg" apr. 15. számában G r u b e r József, soproni mester személyében. Nem tudom, emlékezik-e a nyájas olvasó, hogy az év elején a lapokban ennek az atyafinak egy botrányos cikkét mutattam be h ü fordításban, mely cikkben ö a magyarországi tanügyet és irodalmat becsmérli s a dunántúli gyámoldát, s illetőleg annak kezelőit gyanúsítja. A kis embernek zokon esett, hogy a nyulat a bokorból kiugrasztottam. Restelli, hogy megtudták Magyarországban, mit irogat ö innen e külföldre; és épen ugy tesz, mint a csínyért megvirgácsolt gyermek, midőn a szomszédba szalad el duruzsulni, s azt, ki öt megfenyítette, éktelenül káromolni. A mit maga mentségére felhoz, az e három pontból áll; 1. Kivonatom, úgymond, elferdített, mivel az áll benne, hogy Nagy M. tót fordítást adott, az ö cikkében pedig a s 1 a Y i s c h sajtóhibából állt s k 1 a v i s c h helyett. Ez meglehet, de ez még nem ferdítés, sőt inkább a fordítás hűségéről tanúskodik. 2. Azért kénytelen külföldön magyar müveket (a gyámoldát is?) bírálni, mivel Ballagi 1859. egy cikkét nem közlötte. (Tehát hinc illae lacrymae !) 3. Irt ő máskor a magyar ügyekről j ó t is. Es ez elmeszüleményeit több német lapból elősorolván, követeli, hogy én azokat mind tartozom ismerni. Milyen dölyf! Egyébiránt e mentség lehetetlen, hogy eszünkbe ne juttassa a cigányt, ki midőn előállították a tanút, ki öt lopni látta, azt mondá, hogy állit ö száz tanút, a ki nem látta lopni. Mintha bizony a gyilkos, mivel az évnek 364 napján nem gyilkolt, sőt valami jót is tett, hanem egyen gyilkolt, "azért megszűnnék gyilkos lenni. Kérdem, ki van-e ezzel mentve a soproni hencegő mester bűne ? És mégis mennyire hetvenkedik! A fönebb előadott mentségek feljajdulásában 8 —10 sort foglalván el, ezenkívül öt tömött hasábon keresztül nekem esik, és különböző cifránál-cifrább címekkel traktál. Azon kezdi, hogy nevemet ki nem irtam (milyen primitív felfogás a journa-Iistikáról!), hogy könnyelmű, tudatlan vagyok; hogy az autonomiát ellenzem, mivel magamat illetéktelennek tartom a dunántűli gyámolda ügyeihez szólni, melyeket pedig nem ismerek; ellenben u. m. barátja vagyok az 1859. sept. 1. pátensnek (baculus in angulo); az 1848 : XX. törvénycikk szálka a szememben (?); hogy mind ezeknél fogva barbar vagyok stb. Látott az ember ilyent valaha ? És milyen csárdai hangon mondja el mindezeket, mintha az ö ferulája alá tartoznám. Minthogy pedig én csak józan emberekkel szoktam vitatkozni: ezennel kijelentem, hogy az e fajta emberrel, ki előbb csínyt követ el, s ha rajta kapják és megfenyítik, ezért káromkodik, szóba állni nem tartom érdemesnek. Csak azt szeretném tudni, hol tett a soproni nemes gyülekezet szert erre a nem mindennapi speciesre, mindenesetre ajánljuk az ottani tanfelügyelőség figyelmébe, mert azok után itélve, a miket e cikkben összeirt, lehetetlen, hogy az iskolában is olykor — félre ne beszéljen Sz. L. KÖNYVISMERTETÉS. Hitéletünk hiányai. Értekezés, melyet a bányai ág. hitv. ev. egyházkerület lelkészi conferentiáján tartott Moczkovcsák Károly. (Folytatás.) Iparkodtam Moczkovcsák űr kis müve tartalmát röviden ugyan, de minden lényegest felmutatva, a lehető hűséggel adni, sőt a mennyire telhetett a szerzőt magát beszéltetni, hogy a t. olvasó világos, aulhenticus fogalmat nyerjen a theologia azon kiváltságos orthodoxiáju irányáról, melynek M. úr nem mondhatni, hogy ügyetlen, sőt igenis ügyes, eszes, merész és ékesszóló képviselője. M. úr bir mindazon lelki adományokkal, melyek a rideg confessionalismusnak korunkbani védelmezésére megkívántatnak. Tevékeny akaratban megfogamzott ábrándos doctrinák gondolkozásának oly irányt adtak, hogy csak azt látja, amit látni akar, csak azt hallja, amit hallani akar és vak és siket minden iránt, ami nincs Ínyére. Nagy erő fekszik pedig abban a meggyőződésben, hogy nézeteink erődjén kivül nincs erősség; M. úr e meggyőződéssel nagy mértékben bir. A mi e kis munka elolvasásánál az embernek először feltűnik és gondolkodóba ejti, az, hogy közállapotaink sötétszinü fölfogása folyvást oly tábor eljárására emlékeztet, mely a prot. szellem fejlődésének elvből ellenese. Mintha csak a syllabust olvasnók, ugy érezzük magunkat az egész munka olvasása alatt, sehol egy vonás nincsen, mely derültebb, vidorabb érzelmet kelthetne. M. úr is — csak ugy, mint a pápa — bűnös hitetlenségbe sülyedtnek találja a társadalmat, melynek testén nincs épség, sőt M. űr képe szomoritóbb, lesújtóbb. A pápának, — bármily romlott is a jelen — marad mégis egy helye a hol bizton megállhat, mert az egyház a világ romlottsága mételyétől mindig mentes; a világ romlott s az egyháznak feladata e romlottsággal szembe szállani, azt korrigálni. M. úr mindent mindenestül in unam massam perditionis vet; előtte a község is romlott, a község vezetői is romlottak, szóval az egész jelen csupa romlottság és csak abban lát menekvést, ha magunkat egy rég leáldozott kor gondolatkörébe helyezvén át, ama kor embe-