Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1866-04-29 / 17. szám
PROTESTÁNS ISKOLAI LAP SZERKESZTŐ- ÉS KIADÓ-hivatal: A Lipót és szerb-utca szögletén földszint ELŐFIZETÉSI DIJ: Helyben házhozhordással és Vidékre postai küldéssel félévre 4 frt., egész évre 8 frt. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETÉSEK DIJA: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdij külön 30 ujkr. AZ UNIÓ KÉRDÉSÉNEK MEGVILÁGOSITÁSA. (Folytatás és vége.) III. N Az előbbi cikkben megmutattuk a symbolicus könyvek alapján, hogy a két protestáns felekezet ugyanazon alapelveket vallja magáéinak, ugy, hogy ezekre nézve unióra nincs szükség, mert az létezik azóta, mióta a két egykáz létezik. De azt is megpenditettük, hogy egészen egyenlő alapon nyugvó két épület is lehet, és pedig nem csupán külső alakjára, hanem belső berendezésére nézve is, egymástól különböző. E különbség természetesen vagy az építőmester vélekedésétől, vagy a tulajdonos érzett szükségétől függ, mindenik akkép idomítván azt, mint maga számára legcélszerűbbnek találja. Ugyanaz áll az ág. és helv. hitv. egyházra nézve is, melyekben az alapelvek ugyanazonossága dacára, mindeniknek saját felfogásához képest különböző tanok fejlődtek ki. A jelen eikk föladata tehát az lesz, ez eltérő tanokat, melyek az egyház világos vagy hallgatag elismerésénél fogva dogmákká tömörültek, kimutatni, mig a következőben az azok összeegyeztethetése iránti nézeteinket fogjuk kifejezni. És most nem csekély vigasztalására azon jó uraknak, kik az amalgamát oly könnyűnek tartják, mint a hogy pl. a bort és vizet össze lehet vegyíteni, miután ők csak két csekély pontban találnak amicsodás eltérést, kijelentjük, hogy mi még azt a kettős számot is csak egyre reducáljuk. Nekünk ugyanis, ugy látszik, hogy tökéletes igazságuk van azoknak, kik azt állítják, hogy a vita tárgya a két egyház dogmái közt mindenben csupán az isteninek és emberinek miként egyesítése körül fordul meg. Természetesen, mi elvet keresünk, és nem indulunk külsőségek után, mint azok, kik azt mondják, hogy a lapis olfensionis csak az Úrvacsorája és praedestinatio ; mert ez csak kifolyása az elvnek. Ha mi is az általok járt uton haladnánk, oh hiszen akkor egész sereg pontot hozhatnánk fel, melyek eltérést képeznek. Elkezdhetnök, hogy az egyik félnél a templomban oltár van, a másikban asztal, egyiknél gyertyát gyújtanak, másiknál nem, egyiknél leborulva, másiknál állva imádkoznak, — egyiknél ostyát, másiknál kenyeret osztanak, — egyikben a pap bő öltönyt vesz magára és nem köti meg övvel, a másikban szük tógát, melyet körulövedz, —- egyik tornyára keresztet tesz, másik csillagot stb. stb. Mert ki győzné mind e lényegtelen apróságokat elősorolni ? Mi tehát az eltérés alapját [azon nézetben keressük, melyet egyik felekezet is, másik is magának azon módról alkotott, mikép egyesül az isteni az emberivel. Miután pedig minden vallás az ember és egy felsőbb hatalom (vagy paganismusban hatalmak) közti viszonyból indul ki, tagadhatatlan, hogy ez eltérés lényeges, ugy hogy az csaknem valamennyi dogmán vezérfonal gyanánt terül végig. Igaz ugyan, hogy boldog emlékezetű reformátoraink e tételt sem állították föl elméletileg, valamint egész rendszerök alaki és tárgyi föelvét nem; hanem ez is csak az alkalmazásban fejlődött >ki. De hogy ez volt oka annak, hogy már az általok megkísértett unió hajótörést szenvedett, tudja, ki az egyháztörténetet komolyabban tanulmányozza. A mai tüzes unionisták által kegyesen megengedett két eltérési pont is e forrásnak kifolyása. Ha szemügyre vesszük és összehasonlítjuk az egyes hitelveket, amint azok a [református és ágostai egyházban kifejlődtek és megállapodtak, mindenhol föltaláljuk ennek nyomait. Legszembetűnőbb e dogmatikus eltérés a Krisztus személyéről szóló tanban, mely legerősebben maga a Luther és Zwingli közt lefolyt vitában az ürvacsoráról nyilatkozott. Mig t. i. Luther azon nézetet vallotta magáénak, mit aztán a róla nevezett egyház is elfogadott, hogy a communio naturarum a personalis unióban okvetlenül magával hordja az idiomatum communicatiot is, ugy hogy Krisztusban a reformátusok által is elfogadott kettős, u. m. isteni és emberi, természet közül az isteni a maga isteni tulajdonságait, nevezetesen a mindenhol jelenlétet, mindentudást és mindenhatóságot, az emberi természettel közli *) az alatt Zwingli, és vele a tanait elfogadott egyház e reális közlést, mint lehetetlent tagadja. Nem akarjuk vitatni, helyes-e akkor lehetetlenségről beszélni, midőn isteni dolgokról, amindenható működéséről van szó.**) Mert nem célunk akár egyik akár *) Innen az eltérés az úrvacsora körüli tanban is Krisztus testének és vérének jelenlétéről. **) Hiszen ha a lehetetlent átvisszük Istenre, akkor a teremtés, egész váltság, szóval, az észt fölülmúló minden dogma lehe lenné lesz ; s ekkor az egész vallást föl kell forgatnunk,