Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1866-04-22 / 16. szám
kegyes cselekvények külsőségéből Jézus Krisztus által szerzett isteni kegyelemben való hit bensőségéhez,1 mint valódi evangyéliomi alaphoz visszavezesse. Egész lapokat kellene a hitvallási könyvekből idéznünk, ha mind azon helyeket föl akarnók mutatni, melyek az e íoelvre vonatkozó tökéletes öszhangnak tanúbizonyságai. Legyen tehát elég csupán egy két főbbre hivatkozni, így református részről a Conf. helv. II. 15. fejezete ekkép nyilatkozik : „Docemus cuin apostolo, hominem peccatorem iustificati sola íide in Christum ; quia ficles Christum iustitiarn nostrani recipit et gratiae Dei in Christo omnia tribuit, ideo fidei tribuitur iustificatio, maxime propter Christum et non ideo, quia nostrum opus est. Donum enim Dei est." A heidelbergi katekizmus 60. kérdése : mi által igazulunk meg Isten előtt? ily feleletet nyer: Egyedül a Jézus Krisztusban való igaz hit állal saját érdemem nélkül Isten ingyen kegyelméből stb. stb. Lássunk az ág. h. egyház symb. könyveiből is néhány ide vonatkozó tételt ! Az ágostai hitvallás 4. cikkében olvassuk : „Docent, quod homines non possint iustificari corani Deo propriis viribus, meritis aut operibus, sed gratis iustificentur propter Christum per fidem. *) Épen ugy a Form. Concordiae : „Confitemur, solam íidem esse illud medium et instrumentum, quo Christum salvatorem, et ita in Christo iustitiamillam, quae corani iudicio Dei consistere potest, apprehendimus ; propter Christum enim fides illa nobis ad iustitiam imputatili'." **) Ezekből tehát ismét világos a tárgyi főelvre nézve is a tökéletes egyezés. Más kérdés az : vájjon e tételt valóban el lehet-e ily elvnek fogadni. Kétségtelen, hogy voltak, kik ezt nem akarták tenni, és nemcsak Schenkel és Baur, hanem Schleiermacher és Rothe, sőt a szigorúan orthodox Martensen is más tételeket állítottak föl. Nagyon távolra vezetne, valamint e férfiak, ugy még mások által is fölvett tételeket a nemcsak általunk felhozottal, hanem általánosan elfogadottal összehasonlitani, hogy emennek érvényességét kétségen kivül helyezzük. Csupán annyit jegyzünk meg, hogy a symbolicus könyvekből kiindulva egyedül ez állhat meg ; mert, mint már e cikk elején is felhoztuk, egyes tudósok magánnézeteit becsülhetjük ugyan : de midőn egész egyház tanfogalmának megállapításáról van szó, ott egyesek véleményét nem tekinthetjük irányadónak, hanem ragaszkodunk ahhoz, mit az egész egyház nyilvánított symbolicus könyveiben saját tanának. Azt is elismerjük, mint arra már a tárgyi főelv értelmezésénél is céloztunk, hogy tökéletesen rendszeres következetességet e tételnek nem tulajdonithatunk. Vannak ugyanis dogmák, melyek belőle okvetlenül nem következnek ugyan, hanem vele vagy párhuzamosan futnak, vagy legalább szoros kapcsolatban állnak. Ilyenek például, hogy többeket ne említsünk : • szent háromság, Krisztus személye, eredendő bün, a jó cselekedeteknek is szüksége stb. Ime a két rendíthetetlen alaposzlop, melyeken a két protestáns egyház boltive áll, magokból symbolicus könyveik *) Libri Bjmb. eccl. Lut. Meyer. 8. 1. aug. Conf. IV. De iuBtificatione. **) I. h. 359.1. Form. Conc. III. De iustitia fidei coram Deo. köveiből fölállítva. Az előadottakból kétségtelenül kiderül, hogy mindkettőnek valamint alaki, ugy tárgyi alapelve is ugyanaz, hogy tehát e tekintetben nincs szükség unióra mivel az már több mint három század óta létezik. És mégis mindezek dacára van a két egyház tana közt lényeges eltérés, mint a következő cikkben szándékozom felmutatni. Befejezésül pedig most még egy rövid észrevétel saját mentségemre. Senki jobban nem tudja szerzőnél, hogy a felhozottakban semmi ujat nem mondott, hanem igenis olyat, a mi már ezerszer el volt mondva, és pedig talán sokkal jobban mint most. De ki tehet róla, hogy nálunk vannak, kik még ez ezerszer elmondottat sem tudják ? A t. olvasók azon részétől tehát, mely a hitvallási könyveket mélyebben szokta tanulmányozni, bocsánatot kérve az általam okozott unalomért, együttal kérem, hogy ezt azon hitsorsosaink kedveért, kiket az elemekre is szükséges volt figyelmeztetni, elnézni szíveskedjenek. A jövőre elmondandók, mintha netalán már imitt-amott el voltak is mondva, de bizonyosan nem oly gyakran, mint ezek, talán inkább lesznek képesek az érdeket felkölteni. —i—s. (Vége köv.) TANULMÁNYOK A PAPI GOND MEZEJÉN. (Folytatás.) II. A fennebbiekben a pásztori működések azon ágairól szólottunk, melyek inkább a pásztori felvigyázat körébe tartoznak ; a következő tárgyak fogják alkotni a szorosabb értelemben vett pásztori gondviselést, vagy kezelést. — Fennebb említők, hogy a lelkipásztornak, mint olyannak egyik feladata, részt venni hívei örömében és bánatában. A rendkívüli — örvendetes, vagy szomorú — körülmények önként felébresztik részvétünket, a lelki pásztornak gyakran különös gondoskodását teszik szükségessé, s mindig jó alkalmat nyújtanak, hogy Isten országát sikerrel előmozdíthassa. Ezen okok ösztönzik öt, hogy hívei örömében és bánatában oly módon vegyen részt, hogy sem az egyik, sem a másik keresztyéni életökre nézve káros befolyást ne gyakorolhasson ellenkezőleg, annak megerősítésére szolgáljon. Azokban, kiknek öröme van, ébreszsze föl az Isten iránti hála érzetét, a bánatos szívűeket pedig óvja meg a zűgolódástól, elkeseredéstől, s hangolja Isten akaratán való megnyugvásra, ki bölcs és jó atya, még a szenvedésekben is gyermekei javát célozza. E végből idézhet példákat az életből, a szentírásból mindenek fölött Jézus példját (Zsid. 12. rész), s imádkozhatik is a szenvedővel. Ha a szomorú körülményt az egyén saját hibája vagy bűne által idézte elő, ezt elhallgatni, vagy elpalástolni nem kell, hanem fedezze fel a lelkipásztor (2. Kor. 7, 10 ; Zsid, 12, 11), csakhogy bölcsességgel, s a bűnhődést bízza az időre. Ha anyagi segítséggel is lehet a szenvedést enyhíteni és elhordozhatóbbá tenni, ezt sem kell elmulasztanunk ; adjunk magunk is, s szólítsunk fel másokat is adakozásra. Régebb az a vélemény volt általános, hogy a pap mindennemű világi mulatságtól tartsa vissza magát, (KomjátilII.