Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-03-25 / 12. szám

rabeli feslett udvaroncok, pl. egy Rochester vallási nyilatkozatainak. A csudákról szóló nézeteit ugy tekintjük mint körülirását a Herbert által úgynevezett papicsalásoknak, s egyenes megtámadásnak azért nem tartjuk, mert csak kerülgeti a ker. egyházat, s polemikus hangból nem is mer ellene fordulni. Érintve volt, hogy a high-church, még III—ik Vilmos alatt is foltétlen elismerését kívánta az anglikán egyháznak és kultusnak, s minden egyéb kultust határozottan kárhoztatott. Azt is megemlitettük, hogy találkoztak az idétt az egyháznak, és államnak oly példás erkölcsű, és jeles képzettségű tagjai, kik habár ragaszkodtak is az anglikán egyházhoz, nem viszhangoztatták annak „anathema sif'féle elvét, hanem ugy a vallás, mint a bölcsészeti kérdések terén, örömest helyet adtak az egyéni véleménynek, s elismerték mindenkinél gondolkodásszabadságának jogát. Természetes, hogy ez nagyon ingerelte az egyébként is türelmetlen ellenzéket, s őket elnevezték elsőben latitudinároknak, később pedig midőn látták, hogy ezek vizsgálódásaikban az észből indultak ki, nem késtek őket socinianok, deisták, atheisták, s több ily hangzású címekkel megtisztelni. Talán mondanom sem kell, hogy ezen sokat rágalmazott férfiak rendébe tartozott L o c k e is. Azonban tartsunk egy kis rendet Locke rendszerének vizsgálásában, majd kisül a megtiszteltetés oka is. Hobbes Leviathánt ir és a status naturalist rajzolja; Locke az emberi lélek eredeti állapotjával foglalkozik, és a t a b u I a r a s a t tűzi jelszóul. Mi feltűnő hasonlat a két kiinduláspont között! Nincsenek velünk született eszmék, azok helyett fölveszi az észt, mint a mely tanúságot tesz Isten léteiéről: ime a rationalismus alapja. Minden ismeretünk a tapasztalással kezdődik — mond Locke — s itt ellenmond Herbert rendszerének. De a tapasztalás kétféle belső, és külső. A benső tapasztalás nála nem önálló, mert a lélek munkásságát oly szemmel nézi, mint a természeti tüneményeket, s kimondja, hogy nincs semmi belső tapasztalást ismeretünk, a mi nem az érzékekből származott: ime a sensualismus. A mi a külső tapasztalás alá esik, az nem a dolgok lénye, hanem csak külső tulajdona. Ezen tulajdonok kétfélék, vagy objectiv, azaz a mi észrevételünkön kivül is a dolgokkal együtt járó, u. n. első rendű tulajdonok (qualitates primariae), vagy pedig relatív, azaz, az észrevett dolgoknál ránk nézve létező u. n. másodrendű tulajdonságok (qualit. secundariae). Ha az objeetiv tulajdonok nem függetlenek észrevételünktől, akkor másodrendű, azaz érzéki észrevétel alá eső tulajdonságok, s ez esetben, minden emberi ismeret subjectiv. — Ha továbbá a cauzalitás viszonya sem önálló, hanem tőlünk függ: eléáll a skepticisnius, és végre ha a kül dolgok létezése helyébe valamely positiv elvet teszünk: származik az idealismus. — Most menjünk tovább. A mint kimondotta, hogy a dolgoknak lényegét nem, csak külső tulajdonait ismerhetjük meg: elvetette, mint Newton a metafizikát, mely ép a dolgok lényegének megismerésével foglalkozik. Lényeg tehát objectiv valami, mely általunk megfoghatatlan, előttünk homályos. E miatt a testek, a lelkek és Isten lényegét nem ismerhetjük, s igy nem lehet rationalis lélektan, világtan és Istentan. Mig Locke bölcsészeti, illetőleg lélektani elveire nézve annyira materialista, hogy a lélek anyagtalanságát is kétségbe vonja, addig a vallásban transcendentalis elveket vall, s Isten lételét az emberi lélek gondolkodó, azaz szellemi természetéből bizonyítja. Ha vannak lelkek — úgymond — létezni kell egy örök léleknek, mert lélektelenből lelkes, nem gondolkodóból gondolkodó lény elé nem állhatott. Ezen gondolkodó lélek ha van, öröktől fogva való, s ezzel a mit elébb tagadott az ész-vallást most felállítja. Elismeri, hogy a kijelentés magasabb rangú, mint az ész, de mégis ez határozza meg a kijelentés igaz, vagy nem igaz voltát, és értelmét. Ezenkívül azt is megkívánja, hogy a kijelentésnél az ember lelki szervezete semmi változást ne szenvedjen, ugy szintén, hogy a hit az ész jogait legkevésbé se csonkítsa meg. Hogy miként nyilatkozott Locke az evangyéliomról, azt láttuk, valamint azt is, hogy „nem minden hitfe-Iekezet magyarázza egyformán a bibliát, s következőleg nem ugyanazon igazságokat veszi alapú 1." És ez eljárás, mégis jogosult — mondja Locke — mert az evangyéliom nem a tudósokért van; nincs is tele szörszálhasogatásokkal, homályos kifejezésekkel, s elvont fogalmakkal, hanem a szegények számára való, egyszerű, érthető nyelven van irva. Ezen elvek voltak azok, melyekért Lockenak Iatitudinarius, socinianus, s több efféle epitheton ornans-okat adtak, s szokják még ma is adni. De azért nem riadt vissza, hanem megírta leveleit a türelemről, melyekben, a szó teljes értelmében, lángol a krisztusi szeretet és türelem mellett; csupán az istentagadókat és katholikusokat kívánta a türelemből kirekeszteni, s ez utóbbiakat azért: a) mert fejők Rómában van, következőleg ők status in statu, s ez által veszélyeztetik az állam nyugalmát és szabadságát; /?) mert, a mint az idétt hitték, a kath. egyházfő arra utalja alattvalóit, a mit Locke fönebb hangsúlyozott is, hogy az eretnekeknek adott szót nem kötelesek megtartani. — A türelem szerinte a legáldásosabb valami, s ép ennek a különböző hitfelekezetektöl való megtagadása szülte, a legiszonyúbb vallási viszályokat és háborúkat. Ha Hobbesnál az állam és egyház egymással összeesik, Locke épen ellenkező túlságba csap, mennyiben merev határvonalt von egyház és állam közt, ugy hogy az egyház kivül esik az államon, tehát nem láthatóan létező, hanem csak mintegy ecclesia triumphans. Tol and Christianity-jén a Locke álláspontja könynyen felismerhető. Elfogadja ő is, mint Locke a kijelentést, azonban ez nála csak mean of information, oktatás módja, de nem alapja a hitnek. Igazat ad a kijelentésnek, nem azért, mert kijelentés, hanem, mert nem ellenkezik az észszel, és ebben megy tovább Lockénál. Lockenál a kijelentés ellentmondhatott az észnek; itt pedig az mindig észszerű, ész által fölfogható, és igy önkényt rá jő főtételére, hogy „a k e r. s é g nem t i t o k s z e r üu

Jó