Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-03-18 / 11. szám

sére is. Mit azzal bizonyított be hogy általám e 67 o. é. forintot a n. t. szerkesztő úrhoz a fentemiitett: bukovinai református 'magyaroknak teendő elküldés végett kézbesiti. Nem sok ez, az igaz, ha a 12 ezer lelket számláló ceglédi ref. közönségre fejenként felosztjuk, de tekintetbe kell venni, hogy az általános szegénység igája a mi vállainkat is váltig nyomja, s nem igen kell pénzes ládáinkat bezárnunk 1-ör is azért hogy a kinek volna is benne ugy is minduntalan kinyit­tatná, vele s kiüritné a sok fizess. 2-or azért mert a nagy rész­nél mit feltenni nincs ok s még a török ágyú sem találna benne semminél egyebet. Annál szebben tünt fel ezzel ellenkezőleg, s sziv emelő látvány volt, mint sietett a felebaráti szeretet paran­csolatját kebelében hordó nép a bukovinai éhező magyar refor­mátusok részére kitett perselyhez, férfi és nő, agg és ifjú, s kik az adakozások beszedésével megbízattak nem egy szegény öz­vegy utolsó fillérjét s marok lisztecskéjét jegyezték fel az ada­kozási ivre, de azt is feljegyezték ám, hogy mig a gazdagok kö­zül eljővén néhányan adtak bőven tiszta szívvel, a nagyobb ré­sze ezeknek elmaradt a könyörületet nem ismerő szivtelenség éji homályában! Engedje meg most n. t. szerkesztő úr, hogy a ceglédi ref. egyház tagjainak nyilvánosan megköszönjem, — a szegény éhe­zők nevében, — buzgóságoknak ez ujabb jelét, miért rejteném véka alá a minden jó ügyre szívesen áldozni kész lelkeknek lán­goló szövétnekét, hadd égjen az, a nyilvánosság gyertyatartóján, hadd lássák mindenek kik a házban vannak ! Bárcsak e példa, mint prometheusi láng felgyújtaná más egyházak, községek adakozási buzgalmát és bárcsak az a buz­góság, s felebaráti szeretet mely e 67 forintot összegyüjté az egyház tagjai fillérjeiből, gyűjtene másutt is azoknak a mi ma­gyar véreinknek kell, magoknak nem gyüjthetvén Isten után hozzánk kiáltanak mondván : tartsatok meg mert elveszünk ! * * Az adakozók névszerinti felsorolása. A perselybe gyűlt 10 frt 50 kr, N. N. 20 kr, Benyei Gábor 10 kr. Egyházfiak 12 kr. Zsengellér István 1 frt. Dobos Pál 1 frt. Dobos Mihály 1 frt. Hartyáni Dániel 40 kr, Ágai András 10 kr. Dobos Mihály 10 kr. Boda Ferenc 1 frt. B. Molnár András 1 frt. ifj. Kökény István 40 kr. id, Szebeni Pál 1 frt. ifj, Szebeni Ist­ván 30 kr. Szebeni István 14 kr. Szebeni Sámuel 12 kr. Lu­gosi János 10 kr, Csurgai Mihály 2 frt, Biró István 20 kr. Dr, Balogh Jánosné 2 frt. Vágó Károly 50 kr. Zsengellér József 20 kr. Kis Ferencné 10 kr. Nagy Mihály 20 kr. Ocsai Mihályné 20 kr. Boda Sándorné 1 frt. Márta Sándor 10 kr. Erdős Péter 10 kr. Monori János 20 kr. Orosz János 20 kr. Takács-céhtár­saság 1 frt. Orosz István 10 kr. Balla Istvánné 10 kr. Joseph Ferenc 20 kr. Cseh Jánosné 10 kr. Kapó József 1 frt. Dezső Jánosné 20 kr. Dorányi János 10 kr. Sz. Farkas János 1 frt. ifj. Farkas János 50 kr. Zsadon András 20 kr. Szebeni Sámuel 1 frt. Végh Pál 10 kr. Keresztes Péter 10 kr. ör. Végh. Sá­muel 10 kr. Keserű Pál 4 kr. Herceg József 20 kr. Gyarmati János 10 kr. Dávid Péter 30 kr. Ocsai István 20 kr. Tóth Já­nos 10 kr. Kovács Mihályné 10 kr. Márta Pál 10 kr. Herceg József 1 frt. Klement Jánosné 25 kr. Boda János 30 kr. Sziládi János 20 kr. Dihenes Mihály 1 frt. Tóth János 30 kr. Persely­pénz lfrt 44 kr. Összesen 37 frt 43 kr. (Gabonát adtak: Lugosi János */4 véka buza. Jorsa Gergelyné 1 v. b. Körösztös Józsefné */4 v. b. Zsengellér Já­nos a /4 v. b. Göbölyös András 5 ittc. Kovács János % v. b. Szabó Ferenc 4 itta. Balogh Sámuel % v. b. Boda István 15 ittc. Erdős Mihály 1 v. b. Asztalos Ferenc 2 4 v. b. Molnár István 1 v. b. Ungvári János V4 v. b. Dávid János dtt. Kis Fe­rencné % v. b. Yégh Sámuelné */4 v. b. Czifra Balogh János % v. b. Dobos Ferenc 5 ittc. Monori János 1 v. b. Ványi Bá­lintné 2 J4 V. b. Polgár Sámuel 5 ittc. Reggel István % v. b. Hartyáni Gergely 1% v. b. Szokolai 3 /4 v. b. Ujszászi János % v. b. Végh Sámuel 4 ittc. Dr. Hajós Sámuel 1 v. b. Szalay Lajos 2 v. b. Ifj. Füle Jáuos 1 v. b. Füle Sándor 1 v. b. Fodor % v. b. Sz. Farkas János 23 /4 v. b. Boros András 2 /4 v. b. Nyújtó Pál 1 v. b. Tóth István % v. b. Nyiri István 2 /4 v. b. Darányi István % v. b. Szomorú Sámuel 2 /4 v. b. Farkas Jáno£ 15 ittc. Sütő Mihály 2 véka. Jórsa Imre 3 véka árpa Füle Sán­dorné 1 véka. E buza és árpa pénzzé tétetvén esett érte 29 frt.) A fentebbi 37 frt 43 krhoz hdzzá adva 66 frt 43 kr. mely 1 frtra kiegészíttetett, az összes 67 frt. Czegléd márt. 7-én 1366. A mohácsi ref. egyház 13 frt. — A. lelkész i. Nagy József 1 frt, — Tiszt. Czipott Rudof pucinci ev, leik. egyháza részéről 6 frt. — Tiszt. Édes Ábráhám f.-ábrányi ref. leik, 4 frt 30 kr (a leik. 1 frt t. Hosszufslusi János 1 frt, Szabó Istv. r. kath. 50 kr, egyes szegény lakosok 1 frt 80 kr,) — Tiszt. Karmán József uj-verbászi ref. leik. 2 frt. — T. Békásy Sándor ref. leik. küldeménye 11 frt. (Koncz Andás 1 frt. Pál György 20 kr. Gáti Zsigmond 25 kr. Lakatos Eliézer 20 kr. Kis Sám. 20 kr. Gáti Gáspár 40 kr, Péchy Pálné assz. 40 kr. özv. Landerné assz. 50 kr. Sütő Kálmánné 1 frt. A kisebb iskolába járt kis leányok gyűjteménye 20 kr. B. S. 1 frt. 80 kr. A perselyből 4 frt, 85 kr.) AKeresztessi árvák részére: tiszt. Édes Áb­rahám f.-ábrányi ref. leik. 1 frt. — Tiszt. Békássi Sándor be­regszászi ref. leik. 1 frt. - Úrhölgy özv. Domahidy Károlyné 1 forint. S z e r k. HIBAIGAZÍTÁS. A S-ik számban 239-ih lapon Jakaro Gásp. helyett olv. Takaró G. — Kötő L. helyett olv. Költő L. JELENTÉS. A „Protestáns Egyházi és Iskolai Lap" a szerkesztőség minden törekvése dacára már két év óta csak nagy nehezen tudta magát fentartani, jelenleg pedig az előfizetők száma annyira meg­csökkent, hogy ha igy marad, azt ezen folyó év bevégeztével okvetlen meg kell szüntetni. Ha azért a tisztelt hitrokonok ugy látják, hogy az egyház és iskola érdeke megkivánjaez egyetlen protestáns lieti közlöny fenállását: méltóztassanak annak jövő fenmaradását kellő számú előfizetők gvíijtése által lehetővé tenni. A szerkesztőség e tekintetből a következő évnegyedre uj előfizetést nyit. 3 év negyedre 6, félévre 4, s egy évnegyedre 2 frttal. S z e r k. TARTALOM: A ref. segédlelkészek érdekében. — Még, egy szó a ref. lelkészek érdekében. — Iskolaügy: A népiskola a XIX. szá­zadban. — Könyvismertetés: Észrevételek Ballagi Mór úrnak „Keresztyén hittan" cimü munkára irt bírálatára. — Belföld: Csalóköz. — Tárca: A Czelder-űgy. — Másolat. — Meghívás. — Adakozás. — Hibaigazítás. Felelős szerkesztő s kiadó Dr. Ballagi Mór. Pest. Nyomatott Engel és Mandellonál. (Egyetem-utca 2. sz.)

Next

/
Thumbnails
Contents