Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-03-18 / 11. szám

gaiba hiszünk." — Halni is igy nyilatkozik: „a rationalismus az a gondolkodás, miszerint minden vallásos ismeret egyedüli forrása és birájának az emberi észnek kell lenni, ezért minden állitólagos kijelentés csak forma szerint természetfeletti, valósággal pedig természeti, és tartalmának, ha ugyan az igazságra igényt tarthat, az ész vagy termé-SHeti vallás tartalmára szoritkozottnak kell lennie. (Hutt. rediv. § 31. not 3)." — Herzog is ugy nyilatkozik Encyclopaediájában, hogy a rationalismus, maguk a rationalisták elismerése szerint, az a gondolkodás, miszerint a kijelentett vallás zsinórmértéke a velünk született észideák. — Igy tanitja ám ezt Meyer Conversations-Lexicona is. — Hanem ugy-e épen azért haragszik biráló olyan nagyon reá. — Ha ezeket figyelembe veszi biráló: maga is meggyőződhetik róla, hogy a rationalismus az irás tekintélyét nem ismeri el. — De a fölebb mondottakat is figyelembe véve, arról is meggyőződhetik, miszerint Warburton válaszát idézve, jogtalanul mondja reám: „E rövid válasz minden játszisága mellett is a szeg fejére üt, és szerzőnk állítását, hogy „egyházunk hittana supranaturalista — heterodox," egész ferdeségében tünteti föl;" meggyőződhetik, *) hogy birálatá*) Meggyőződtem bizouy, liogy K. J. úr dogmatikai ismerete épen oly zavaios, a milyen zavartak fogalmai az illendőségről, s bár könyvet irt össze, még azt sem tudja, hogy maga mint dogmatikusai ember fia. S e kemény Ítélet bebizonyítására nem akarok, mint K. J. úr, boldog-boldogtalanra hivatkozni, idézetet idézetre halmozni, hanem fordulok egyenesen t. olvasóim józan ítéletéhez. Köztudomásilag supranaturalismus és rationalismus kifejezésekkel a keresztyén vallásnak két ellenkező felfogása szokott jelöltetni. Mikép támadt ez ellentét, kifejtem röviden s akkor egyszersmind genetice rá fogunk vezettetni mind a kettőnek igazi értelmére. A régi dogmatika kiindulási pontja az volt, hogy az első ember Isten alkotó kezéből teljes tökélylyel felruházva jött ugyan létre, de csakhamar a Genesisben elbeszélt bűneset következtében természete annyira felfordult, minden jóravalóságát annyira elvesztette, hogy különösen az üdvét illető dolgok felismerésére esze egyáltalában tehetetlenné vált, és e tehetetlenség minden ivadékaira átszármazott. Hogy tehát az Isten az emberiségnek eleve elrendelt üdvözitését, melyre ez saját erejéből eljutni képtelen lett, mégis eszközölje, időről-időre ismétlődő természetfeletti csodák és jövendölések által mindenhatóságára és kegyelmére folyvást figyelmeztette az emberiséget, mig végre, az idők teljessége bekövetkezvén, elküldötte egyszülött fiát a Krisatust, mint második Ádámot, hogy valamint az első Ádám testileg lett atyja minden utána következő embereknek, ugy a második Ádám szellemileg szülje ujjá az emberiséget. Amennyiben tehát mindazon tények, melyek, e nézet szerint, a keresztyén vallás lényegét teszik, természetfeletti úton jöttek létre, annyiban igen találólag mondatik az supranaturalismusnak. E nézet szerint tehát az emberi gondolkodó ész vallás dolgában per absolute tehetetlen, mert a bűneset által az ember szellemi természete egészen felfordult, ennélfogva első vallásos kötelességünk az, hogy tehetetlen eszünket a hívésnek foglyul vigyük, és a nevezett természetfölötti tényekkel szemben azt mondjuk, ezt ugyan én nem értem, ez titokteljes valami (mysterion), de elhiszem ; mert hinnem kell. Azonban a supranaturalismus kiindulási pontja csak ugy igazolható, ha felvesszük, hogy a szent írást Isten sz. lelke dictálta, tehát minden szava directe Istentől jött; másképen a sok egyéb megfoghatatlanságokon kivül megfejthetetlen marad még val sem a tudomány, sem az igazság szent érdekének nem szolgált. — Hanem Ballagi űr, most már rajtam volna a sor kérdezni: az-e a bolondabb a ki az örüllek házában van, vagy az, a ki 15-ik §-omért reám Börnének ön által idézett szavait alkalmazza?; rajtam volna a sor Börne idézett szaaz a nehézség is, ki írhatta meg a teremtés történetét, mikor még nem volt a ki azt észlelje. — Mihelyt tehát a tudomány Isten oly külsőleges felfogásán, mely szerint az a sz. könyveket toll alá mondogatta volna, túlemelkedett, önkényt beállott a szükség, hogy a teremtés egész történetét más szempontból fogja fel és tárgyalja ; különösen pedig az esetről szóló elbeszélésben nem volt képes többé egyszer esett történelmi tényt látni, hanem az egész előadásban az ember erkölcsi természetéről szóló oly philosophumát hitt felfedezhetni, mely minden ember erkölcsi fejlődésének kezdetén ismétlődik. E felfogás nyomán az eredendő bűnről szóló tan elvesztvén minden alapját, a gondolkodó emberi ész, valamint minden egyéb téren, ugy a vallásos igazságok terén is, teljes jogosultságát visszanyerte, s ki lett mondva, hogy az emberi észnek nem csak joga, de kötelessége is a positiv vallás igazságait vizsgálni, és a keresztyén vallás épen azért és annyiban isteni vallás, mert és a mennyiben az ész vizsgálatát legjobban kiállja. A súlynál fogva tehát, melyet e nézet az észre fektet, méltán mondatik észhitüségnek (rationalismusnak). A bibliához való viszonyt illetőleg ennélfogva a külömbség e két nézet szerint az, hogy a supranaturalismus a bibliában különösen az elbeszélt tényekre fekteti a fősúlyt és azokét természetfeletti úton ugy történteknek állítja, a mint a bibliában azok el vannak beszélve ; a rationalismus pedig a bibliában csak az örök érvényű észigazságokat keresi és találja, és a történeteknek csak annyiban tulajdonit fontosságot, a mennyiben az örök igazságok érzékitő kifejezésére szolgálnak, de, amint látni való, mind a kettő elismeri az irás szabályozó tekintélyét. Nehogy azonban valaki azt higye, hogy állitásom, miszerint a rationalisták a biblia szabályozó tekintélyét elismerik, puszta okoskodási ráfogás, ime idézek én is egysz er, idézem pedig a rationalisták atyamesterének, Röirnek, ide vonatkozó saját szavait: „Die constitutiven Grundsátze der ev. protestantischen Kirche bestehen in folgenden: I. Das Wort Gottes oder das Evangélium, d. h. die von Jesu Christo selbst ursprünglich mitgetheilte und in den Schriften der Evangelisten und Apostel urkundlich aufbewahrte göttliche Religionslehre ist die e i n z i g e , s ichere und ausreichend e Richtschnur (e szavakat Rőhr maga emeli ki) des christlichen Glaubens und Lebens. stb. (Grund- und Glaubenssátze der ev. prot. Kirche 54. 1.) De már most kérdem, ki, mint K. J. úr, „az ész ál t a 1" a sz.Írásból construálja a dogmatikát, és világosan kimondja, hogy „az idővel haladó és fejlődő emberi ész annak idejében kiemel a bibliából annyit, amennyire a vallás erkölcsi életnek szüksége van," nem teljes, tökéletes rationalista-e ? sőt nem oly rationalista-e, ki pláne az észt teszi a bibliának is szabályozójává, mert az itt kimondott szavai szerint, csak azt fogadja el, a mi eszével megegyező s igy az ész határozó s épen nem tehetetlen ? Es mégis más részről azt meri mondani: „vétkezném a tudomány ellen, ha azt mondanám, hogy a rationalista elismeri az irás tekintélyét." Nem volt-e tehát igazam, midőn felebb azt mondám* hogy K. J. xir a dogmaticai fogalmakra nézve teljes zavarban van és hogy ő maga sem tudja, ki ember fia. Hosszadalmas volna kimutatni, miben fekszik a supranaturalismusnak' ugy mint a rationalismusnak egyoldalúsága, csak annyit mondunk, hogy a supranaturalismus a vallást gondolati tartalmukból kivetkőztetett tényekre alapítván, ez irány mellett vallástudományról tulajdonképen szó sem lehet, mert az ily vallás megszűnik a gondolkozó ész tárgya lenni. Más részről midőn a rationalismus kiválólag az ész autonómiáját hangsúlyozza, és a vallásban a főnyometékot a morálra fekteti, ez által végeredmé-