Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-02-12 / 7. szám

Mind ezek olyan vonások, melyeket az apostol­nak authentikus előadása tökéletesen kizár. Az elbeszé­lésben nem hiányzik ugyan teljességgel a históriai alap, a mi az apostolnak jeruzs. utazása , de az is a kellő idő­pontnál jóval fölebb esúsztattatik, és az, az előadott, mél­tán kétségbevonható, sőt határozottan tagadható voná­sok által a legfélszegebb világításba állíttatik. Midőn pe­dig ezek a valódi ténytől merőben eltérő, s épen azért történeti hitelre nem méltatható vonások, egy és ugyan­azon okból szépen kimagyarázhatok, nagyon okosan cse­lekszünk, ha épen ezen okban, az írónak ismert céljában, keressük a históriai igazságtól való azon eltéréseknek alapját. Az antiochíai gyülekezet és Pál­nak első térítői útja. — A Csel. könyve Pál apostolra vonatkozó elbeszélésének további fonalát 1, 25-nél találjuk meg, de a mely egy időre ismét elvész, s csak a 12-d. fej. utolsó versénél akad újra kezünkbe. Ettől fogva azonban a Csel. könyvének egyedüli hőse mind végig Pál apostol, s működésének geographiai tere is mind nagyobb kiszélesedést nyer. Pál Tarsusból, hova Jeruzsálemből menekült, Bar­nabás által Antiochiába, mint önálló munkásságának első színhelyére bevezettetik (Csel. 11, 25). — Hogy az apo­stol Tarsusból jött volna Antiochiába, ezt 12, 25 kizárni látszik, mint a mely vers szerint ő Jeruzsálemből tér meg a syriai városba. Ez utóbbi hely szoros összefüggésben áll az apostolnak 11, 30-ban említett jeruzs. utazásával, a mely pedig hogy nem történhetett meg, később látni fogjuk. Azért ez az adat bennünket ne zavarjon, annyi­val kevésbé, mivel az apostolnak Tarsusból történt Antiochiába való utazása a Gral. levélben is (1, 21) talál erősséget, a hol a város neve ugyan nincs kitéve, de a tartomány, melyben az apostolnak szülő városa feküdt, említtetik, s minden valószínűséggel akkor azt meg is látogatta. Azt tehát bátran elfogadhatjuk, mint történeti igaz­ságot, hogy az apostol Tarsusból jött Antiochiába ; de hogy ö a 11, 25-ben datált időben és a leirt körülmények közt lépett volna ott fel, azt okunk van kétségbe vonni. —A mi elsőben is az időt illeti, az apostolnak Antiochiá­bani föllépése, Jeruzsálembe tett első utazása előtt, hova megtérése után több mint 3 évvel ment fel, nem történ­hetett meg, mert azt Gal. 1, J8 kizárja; a Csel. előadása szerint pedig az ő antiochíai föllépése, nem sokkal az Ist­vánért támadt háborúság után, de semmiesetre sem az apostol megtérése után több mint 3 évvel, esett meg. Honnan magyarázzuk meg ezen időbeli különbséget? Ha figyelembe vesszük azon föntebb érintett megjegy­zést, hogy a Csel. könyve az apostolnak első jeruzs. uta­zását a valódinál jóval korábbi időre teszi, az ő azt kö­vetett antiochíai föllépését is természetesen a valónál korábbra kellett datálnia. Ezzel a talány meg van fejtve. — Azt mondám továbbá, hogy Pál Antiochiában azon kö­rülmények között, melyeket a Csel. emlit, nem léph etett föl. Miért ? Az mondatik ugyanis, hogy őt Barnabás zeti be Antiochiába, mint működésének uj terére, az a törvényt tiszteletben tartó férfiú, a ki őt előbb Jeruzsá­lemben az apostoloknak is bemutatta. Nem látszik-e itt is az irónak azon tendentiája, hogy Pálnak ne engedjen önálló működést, hanem öt controllirozza oly férfiú által, ki a törvénynek szigorú tisztelője '? Es vájjon Pál, a ki mind végig önállóan működött, és a ki munkásságában soha egy szempillantásig sem engedett tért idegen befo­lyásnak, tűrte volna azt, hogy működésében más által korlátoztassék, és arra ellenkező iránynak befolyást en­gedjen ? Nem ! Az apostolnak egész élete és munkássága ezzel határozottan ellenkezőt bizonyít. Az apostol tehát Antiocliiába megy ámbár jóval későbben és nem oly önállótlan szereppel, mint azt a Csel. könyve bizonyítja. A ker. világnak ezen uj metro­polisából indul ő ki első téritői útjára, Cyprust, azután Kis-Azsiának tartományait; Pamphiliát, Pisidiát, Lyka­oniát és ezen tartományok városait az evangeliom pré­dikálásával bejárván (Csel. 13. és 14. fej.). Ezen missiói utazás alatt legnevezetesebb pontokul tűnnek ki: az ör­döngös Bar Jézusnak Páfusban történt megvakitása, az apostolnak antiochíai beszéde, Lystrában egy születése óta sántának meggyógyítása. Mindegyik pontra különös megjegyzéseket kell tennünk, mielőtt történetünk folya­mában tovább haladhatnánk. Az ördöngös Elymásnak történetében világosan egy csuda áll előttünk. (Csel. 13, 6 — 12.) Csuda, való­ban nagyon kényes kérdés! Ámbár e kérdésnek tüzetes vizsgálása alól feladatunk célja fölment bennünket, de azért azt teljes hallgatással nem mellőzhetjük, s hogy tárgyunkkal annál könnyebben elbánhassunk, a csudák­róli kérdést néhány szóval tisztázni akarjuk. Józan és egésséges ker. fogalmak szerint ugyanis Istennek a vi­lágbani működése cél- és okszerűnek, törvényesnek és összefüggőnek gondoltathatván, minden oly esemény, mely ezen cél- és okszerűséget, törvényességet és össze­függést megzavarja — mik egyebek pedig a csudák ? — a valótlanságok régiójába tartozik. Ezt a meghatározást kell alkalmazni a kezünk alatt levő csudára is. Ezzel azonban a dolog még nincs eldöntve. Mert ha az törté­netileg valótlan; ha egy embernek puszta szó által tör­tént hirtelen megvakitása mindennemű történeti felfogá­sunkra gúnyt kiált is: annak keletkezését mégis bizo­nyos oknak elő kellett idézni. Az a kérdés tehát, micsoda ok hozta létre ezen csudát'? szolgált-e annak keletke­zésére valami tény alapul, vagy talán az minden histó­riai ok nélkül pusztán dogmatikai motívumból szárma­zott ? Azt a felfogást, hogy a Bar Jézuson történt csu­dának vonásai Csel. 8, 20 —20-ból, hol Péter Simon má­gust, mint itt Pál az ördöngöst keményen megdorgálja, és Csel. 9, 8-ból, hol Pál a mennyei világosságtól meg­vakittatik, vétettek volna, nem látom eléggé indokolva, s itt a két apostol-főnök csudatettei közti feltűnő ana­lógia, melyet később látandunk, határozottan még nem nyilatkozik ; egyéb történeti tényt pedig az illető csudá­lőállására nézve sehol nem fedezhetünk föl. Lehet. (rflKYTfS

Next

/
Thumbnails
Contents