Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-02-12 / 7. szám

sorsát másokkal is éreztesse. Azonban sehogy sem birta lelkéből kiűzni azon képeket, melyeket abba István szavai, meggyőző hite, magas lelkesedettsége mélyen benyomtak. Ezek a gondolatok foglalkoztatták egész útja alatt, melyek mind inkább hatalmat vettek egész lényén. Most kérdést intéz magához eddigi élete iránt: vájjon helyes út-e az, melyet idáig követett, s melyet most is követ ? vájjon vér által kelljen-e Istennek kedvességet cselekedni ? Lelkiismerete ezen kérdésekre erősen fülébe dörög; a múltnak emlékei egész erővel nehezednek lelkére ; a vértanú alakja felujul emlékezetében . . . ezt a kínos helyzetet tovább el nem viselheti .... egy kevés időre extaticus állapotba esik. Es most képek rajzolódnak lelki szemei elé, olyan képek, melyeket azelőtt soha nem látott. Napnál fényesebb világosság veszi őt körül; megjelenik előtte Krisztus véres keresztjével, melyre addig káromlást szórt, megszólítja őt: Saul, Saul, mit kergetsz engem — a hang még erősebb lesz ! „Nehéz néked az ösztön ellen rugódoznod!" Saul értelme most már teljesen megváltozott, egy uj világ tárult föl lelke előtt, s reszkető hangon kérdi a porba sújtott a megszólitótól: „Uram! mit akarsz, hogy cselekedjem ?í

c

Erre magának az Úrnak szájából utasításokat nyer. 0 nem volt többé Saul, hanem Pál. O megtért. Az ilyen felfogás mellett azonban nem csekély nehézséggel kell megküzdenünk. Legelsőben is azt kérdem : mikép jelenhetett meg az Úr Saulnak láthatólag, tehát testileg, a ki ezen esemény előtt már 3 évvel a földet elhagyta ? vagy elfogadjuk az ubiquitas tanát ? Szükségtelen azt tenni, mondják tán némelyek, hiszen az határozottan egyik elbeszélésben sem állíttatik, hanem csak az mondatik, hogy a Sault körülsugárzó fényből adatott a hang, és ő az Urat különben sem láthatta, mert mihelyt a fényt megpillantotta, a földre leesett és megvakult, szóval itt nem valóságos, tehát testi, hanem látás általi tehát szellemi megjelenésről van a szó. Igen, de akkor meg miként esett az, hogy azon szellemi látásban, vagy visioban egyszerre többen is részesültek ? mikép magyarázzuk meg továbbá Saulnak Damaskusban történt későbbi dolgait ? mikép magyarázzuk meg azt, hogy a visio által nemcsak Saulus jön a számára Damaskusban történt előkészületeknek tudomására, hanem ott Ananiással ugyanazon időben hasonló közöltetik, és ez által a két férfi a mágnesnek s vasnak ismeretes viszonyába jön ? Mind ezek olyan nehézségek, melyeknek eloszlatására nem közönséges erő igényeltetik. A dolog felől akkor határozhatnánk biztosan, ha arról vagy maga Pál, vagy legalább kísérői tanúskodnának; de itt a tünemény leírását egy abban nem részesült harmadiknak kezéből vesszük. Azt senki ne mondja, hogy a Csel. könyvében leirt események magának az apostolnak előadásai. Ez egyelőre különben is csak a két utóbbi elbeszélésről állíttathatnék ; de ha azokat is közelebbről szemügyre vesszük, látni fogjuk, hogy azok nem magának Pálnak saját szavai, hanem az iró által vannak az apostol szájába adva. — Elhamarkodva nem ítélhetünk; az apostol és az igazság iránti tisztelet azt követeli tőlünk, hogy őt annak és olyannak tekintsük, a minek és a milyennek ő hiteles kútfők után tekintethetik. De hát nem találunk-e magának Pálnak leveleiben, mint hiteles és kétségtelen kútfőkben, adatokat, melyeknek segítségével a kelepcéből kimenekedhetnénk. Es szerencsénkre az ő irataiban is akadunk ez eseményre vonatkozólag két helyre, az első korinthusi levélben: 15, 8 és 9, 1. Az első helyen, miután az Úrnak a damaskusi úton történt megjelenése előtt az ő feltámadása után történt 5 megjelenéseit felszámlálja, azt mondja: „Legutolszor pedig mindenek között nékem is mintegy idétlennek megjelenta második helyen pedig igy szól: „Nem láttam-e én a mi Urunk Jézus Krisztust V1

Az apostol e helyeken csupán megjelenésről és látásról szól; de hogy mikép történtek azok ? teljes hallgatással mellőzi. A mikéntről egy szóval sem nyilatkozik. Az idézett helyekből bizonyos, hogy az apostolnak erős meggyőződése volt, miszerint a többi apostoloknak és egyéb hívőknek megjelent Jézus végre neki is megjelent. Ennél többet ő nem mond. Tehát ez tény. De az a kérdés : minő tény ? Ugy kell-e azt képzelnünk, hogy a megdicsőült Krisztus képe az apostol lelkében bensöleg fölébredt, vagy pedig hogy az objective is nyilvánult ? O mint különösen izgékony, visiokra és extaticus állapotokra hajlandó kedély a benső nézletet könnyen fölcserélhette az objectiv tüneménynyel. De hiszen ő ekkor öncsalódásba esett ? Igen. S miért nem ? vagy lehetetlen az ? A történelem erre elég példát mutat föl. Sokrates dámoni hangot gyanitott bensejében •, Luther ördögöt vélt látni, kinek kalamárisát is utána csapta. Miért nem eshetett meg Pálon is ilyen öncsalódás ? A dologban semmi lehetetlenség nincs, s azt hiszem, hogy a tünemény folyamáról alkotott ilyen képzelet az apostol iránti tiszteletet sem sérti meg, annyival kevésbé, mivel az ő saját szavaiból csak ez az értelem tűnik ki. De az most már a további kérdés, hogy ezen egyszerű, a lélek által objectivisált tény, miként nyerte azon kiszélesített és concret alakját, a mint az most az Ap. Cselekedeteiben előttünk áll ? Én annak keletkezését egyszerűnek találom és könnyen elképzelem. Az a tény, hogy Jézus Pálnak megjelent, csakhamar köztudomásra jutott, s átment a traditioba is. Azonban a traditio előtt a lélek világában létrejött, ámbár általa tárgy -lagositott tüneménynek nem sok jelentősége van, annak, hogy a traditio előtt teljes érvényre és jelentőségre emelkedjék, átkellett annak szellemében alakíttatni. Meg is tette ezt a traditio az által, hogy az eredetileg oojectiv igazságot concret igazsággá változtatta, azt concret alakban hozta nyilvánulásra, a tüneménynek oly vonásokkal való kiszinezése által, melyek áz uj-testamentomi történetek hasonló elbeszéléseiben és írónknak pragmatismusában könnyen föltalálhatók, vagy legalább azok a traditio jelleméből kimagyarázhatok, szóval: a korinthusi levélben olvasható egyszerű tény a traditio által a