Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-01-01 / 1. szám

időkig, mondhatni csak névvel tartozott az egyházmegyéhez ; a kormányzat érlüktelései itt már meglágyultak ; az összekötő kapocs meglazult; a megyének egyik fele nem sokat gondolván a másikkal, természetes következmény gyanánt az sem igen ragaszkodott emehhez. De nemcsak a külső viszony tágult meg a két fél közt,— a bánátban a hitélet is nagyon meggyengült. A lelkészek, kik esperesöket sohasem látták, hagyták az egyházak dolgait menni, a hogy mentek; s hogy lehettek volna a hívek nem közönyösök ott, hol a vallás iránti meleg ragaszkodás szitója maga is meghidegült'? E szumoru állapot következése pedig az lett, hogy egyik egyház a másik után kezdett elenyészni, a tagok elhagyogatták hitök felekezetét, s ma már sok egyháznak hiában keresnénk nevét az élők közt, pedig félszázad előtt még virágzott, némelyiket pedig régi erőjének teljességéből kivetkőzve, megfogyva, élet helyett csak tengödésben találjuk. Nem vitathatja el senki Hajnal Ábeltől azt az érdemet, hogy ő volt az, ki mindjárt a mint esperesi székét elfoglalta, a bánát sorsára irányozta figyelmét, kimondá a condemnót a múltnak vétkes mulasztásaira, s felfogadá hogy inig esperes lesz, minden évben személyesen fogja beutazni ez elődeitől elhagyott vidéket. S valóban, azóta az ő bánáti utazásáról szóló esperesi jelentések képezik az egyházmegyei gyűlések legérdekesebb, és mindig élénk figyelemre méltatott tárgyát. A tavali szeghalmi gyűlésen ekként végzé jelentését az esperes: „kétszer utaztam be már a bánátra, ottani ref. egyházainkat vizsgálni, s figyelmemet nemcsak egyházközséget alakitottt híveinkre de azokra is kiterjesztettem, kik nem protestáns lelkipásztor felügyelete alatt állanak, sőt épen egyházon kívül pusztákon és majorokban élnek. Fájt keblemben a szív, midőn ezekkel találkozva, lelki szükségletek után sóvárgó nyilatkozataikat megértettem. Még csak közeliikben sincs prot. egyház. Tudok községet, hol 48 előtt több mint 30 református magyar család volt, s ma egy sem lakik ott közülök. Elszéledtek. Az egész Krassómegyében egyetlen proí. egyház van, Lúgos, pedig itt is számosan vannak, de szétszórtan magyar hitfeleink.14 Ezekután azon indítványt tevé az esperes, hogy a Temes-Torontál-Krassomegyékben és katonai határőrvidéken szétszórva lakó híveink számára, egy utazó lelkipásztori állomás szerveztessék. Az egyházmegye belátta az indítványnak mind vallási, miud magyar nemzetiségi nagy fontosságát, s kö^ etkezményeiben kiszámithatlan jótékonyságát, s meleg pártoló szavakban ajánlva terjeszté az egyházkerület elébe. Ott az indítvány elvileg helyeseltetett, de életbeléptetése iránt bővebb felvilágosítás, illetőleg tervezet kívántatott. A mult novemher hóban H.-M. Vásárhelyen tartott e.megyei gyűlés tehát újra felvevé e nagy horderejű tárgyat, s előrebocsátván, hogy ez ambulans lelkész felállításának szükségét a fentebbi jelentésben eléggé indokoltnak találja, annak székhelyét illetőleg abban állapodva meg, miszerint azt legcélszerűbb volna Nagy-Becskerekre tűzni ki; fizetését pedig, tekintettek arra, hogy u lelkészben a kellő képesség, és ama vidéken divatos minden nyelvek ismerete mellett, kiváló apostoli buzgóság, és így az is megkívántatik, hogy az életfentartás gondjai ne vonják el missiojától, — 1200 frtban látná szükségesnek megállapítani, nehogy egy szűken díjazott lelkipásztor a minél szorosabb kötelékekkel hozzá csatolni óhajtott híveknek váljék terhére, s ez által a cél egyik főága megingattassék. Az alapot illetőleg", melyből eme fizetés fedezendő lenne, mindenek előtt az egyházmegye pénztárát jelöli ki a gyűlés, melyből evenkint legalabb is 200 frt lenne « föntebbi díjazásból viselendő. Igénybe vehető lenne továbbá az egyházkelület által felállítandó „Magyar ref. segélyegylet" pénztára is, mely miután különben is hasonló célok előmozdítását tűzte feladatául, kétségünk sincs benne, hogy e terjedelmes, és igy a segélyegylethez is bizounyára nagyobb mértékben járulandó e.megyét okvetlenül nagyobb figyelem és segélyezésben részesitendi. E mellett, az ezen segélyegylet számára eszközlendö gyűjtést is ugy szándékozik az e.megye intézni, hogy egyidejűleg és ugyanazon alkalommal történjék eme missiora való adománygyűjtéssel, s az összecsatolt ily cimü összeg e célra járuló fele része, mindig az egyházmegyei pénztárba tétessék. Végre e missio számára minden egyházban különös persely lesz állítandó, mely a ,.Magyar ref. missio perselye" cim alatt, (hogy egyéb szent célokat is ne hátráltasson), csak az ünnepek délutánjain és hétköznapokon tétetik ki, s valamint a lelkészek felhivandók lesznek, hogy e célt a nép előtt megmagyarázni, annak az ügy iránti buzgóságát minden lehető alkalommal fokozni igyekezzenek, ugy általában az egyházak elöljárói és tagjai is figyelmeztetendők lesznek, hogy a nagy fontosságú cél szentségétől áthatva, minden tisztességes alkalmat és módot, — milyenek : az esketési, keresztelési alkalmak, exámentok és confirmatiók stb. — igyekezzenek felhasználni, hogy e missio fentartására szolgáló alapot, adakozásaikkal nevelni minél többször legyen módjuk egyházmegyénk híveinek. A mi már ez állomás életbeléptetését illeti, tekintve annak élénken értett szükségét, az egyházmegye azonnal óhajtja foganatositni, mihelyt a kijelölt utakon begyülendő összeg mennyisége azt megengedi. E végből a gyűjtéseket, a jövő év elejével azonnal megyeszerte meginditandónak, az eredményt pedig a canonica visitatió által számba veendőnek, s esperes urat már most felkérendőnek határozta a gyűlés, hogy e nagy jelentőségű lelkészi állomásra alkalmas egyén után, akár magán úton, akár nyilt hirdetés által tudakozódni legyen szíves. Egyébiránt a superintendentiához e tárgyban felterjesztendő jelentésben különösen kiemeli az egyházmegye, miszerint ily missionariusok nevel-