Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-02-05 / 6. szám

egy „oly iskolai közlöny/' melyet hazánk protestáns tanitói, s tanárai mint legtermészetesebb szövetségesek — immár valahára meginditanának. Mert ugyan kérdem: kit érdekel a nevelés ügye ? ha a szakembert nem. Sőt mondjuk ki tisztán, hogy e tekintetben a „felelősség terhe" legnagyobb mértékben egyenesen a tanitók, tanárok vállaira esik. Ha már most látjuk az életben, hogy a tudomány, művészet, kereskedelem és ipar annyt mindenféle „szakembere" mind a maga pályatársát keresi fel, s arra törekszik, hogy szaklapja legyen: igen természetes. hogy a nevelésügy embereinek is egymással kell szövetséget kötni. De hát miért ne külan az „elemi tanoda" és „a gymnasium meg akadémia?" Mivel engemet „vestigia terrent:" azért nem véleményezem a külön szakadást, de összes erővel célt érhetünk. Mert 1. Ha a „Sárospataki füzetekben" és az „Egyházi lapban" kíüömbféle iskolaügyi cikkjeink eddigelé csendesen megfértek: egy „tüzetesen iskolai lapban annál csendesebben meg fognak férhetni. 2. Szövetségünk következtében szaporodik az előfizetők száma, ez pedig a lapot olcsóbbá teheti. 3. Egyik karnak sem árt, ha olykor-olykor belepillant a másik dolgába, sőt erősen hiszem, hogy a tanárok nem egy olyan esetben fognak szolgálni tanitó társaikmik, melynek még csak szőnyegen léte is elkerülte volna fígvelmöket, ha lapjok közös nem lett volna. Én tehát a szövetségtől szellemi és anyagi hasznokat reméllek. Azért, uraim ! kik a magyar protestáns nevelés ügyének jelenleg vezetői, s mint ilyenek e tárgyban „illetékesebbek," méltóztassanak szólani, a szavuk által eldönteni:!. „Van-e szükségünk tüzetesen iskolai lapra ? 2. „Hányat kellene, hányat lehetne egyelőre megindítani?" Mert részemről nevelésügyünk légkörét rendkívül tikkasztónak ,,érzem" s az olykor-olykor előforduló légtüneményeket épen égrekiáltóknak látom, hallom. De miért oly nagyon sürgetni azt az „iskolai lapot ? ! hiszem még várhatunk, még pedig — „veszedelem nélkül-" Tagadom ; mert korunknak akár „emberiségi," akár „nemzetiségi," akár pedig „tüzetesen egyházi" mozgalmait nézzük: lehetetlen az „idő eme hatalmas szózatát meg nem értenünk:" „a ki küzdelmeim alatt meg semmisülni nem akar, annak talpon kell állani." S ez intés kétszeresen illeti a nevelésügy embereit, mert a győzelem reményében már is csata síkon álló eszmék epedő tekinteteiket leginkább az „iskolákra" vetik. „Nem állhat fen közöttünk „semminémü iskolai közlöny !" mondja a kétkedő. Én nem vagyok képes az effélét hinni, s kétkedő felebarátomat tisztelettel kérem ; fordítsa figyelmét a dunántúli, protestáns tanitók nagyon is jellemző mozgalmára és az erdélyi ref. tanárok törekvéseire. Hát még az a többi, lelkes, tanitói és tanári kör mennyi erőt tudna majdan kifejteni ? ! csak megindulhatna, hiszem, „Pozsony-Soprontól Zágouig, és Szigethtöl Csurgóig hány kebel dobog a magyar, protestáns nevelés ügyeért ? ! Bezárom már soraimat azon, nem igen túlfeszített reménynyel, hogy ha az 1862-ben kimondott „protestáns, iskolai lap eszméjét" 1863-ban sajtó útján már két ember vette figyelmébe, s ez a „létszám" 1864-ben megkétszeretődött: talán folyó évünk sem lesz roszabb három elődénél, s az a ,,sovány négyes szám" 1865-ben legalább is „megduplázza" magát, s ekképen haladva talán „unokáink unokái*' — minden közbejöhető akadályok dacára is -— csak mégérik, hogy a magyar prot. nevelésügy embereiből „végre valahára" megalakul az a „kis eontingens," mely, „szaklapot" alapitandván, az időszaki sajtóban is tudtára adja az illetőknek, „hogy még ő is él," még pedig mint fontos tényező a nemzet életében. „Adja Isten ! !!" Szakács Mózes. Der Pseudo-protestantismus a u f kirchenrechtlichem Grebiete mit besonderer Beriieksichtigung der protestantischen Kirchenvcrhaltnisse Österreichs von Johann Michael Szeberinyi k, o. ö. Professor an der theol. Facultát, Garnisonspreprediger in Wien, Mitglied des Consistoriums der coord. Pressburger evang. A. C. Superintendenz und Mitglied des Ausschusses des „Slovenská Matica." Wien 1865. Wilhelm Braumüller. 161 lap. (Vége.) Menjünk át a harmadik vagy mint szerző nevezi „rosz hírbe hozott fejezetre." Mielőtt ennek tárgyalásához fogna, kijelenti Sz. úr, hogy ő legkevésbé sem akar tetszeni, hanem használni, és kijelenti azt is, hogy a legnagyobb pietással fog e fejezethez, s mind azt, a mit erről mondand lelkének meggyőződéséből mondja. Ezen verschrieenes Capitel-ban tárgyalja szerző „az államnak, a felsőségnek a prot. egyházhoz való viszonyát, továbbá az államfő elvitázhatian jogait, még akkor is, ha ez k a t h o 1 i k u s." Magából ezen tárgyalandó dolog természetéből kiindulva, mindenki elismerheti, hogy ennek bírálatánál legnagyobb óvatosság, legnagyobb vigyázat mellett is falba üthetjük fejünket; épen e miatt kérjük a t. olvasót, elégedjék meg azzal, ha mi itt csak szerző szavait registráljuk, s csak ugy szőrmentén fogunk néhány észrevételt kockáztatni; tesszük pedig ezt a fenebbi fontos okon kivül először azért, mert nem akarjuk e könyvismertetést olyan hosszura nyújtani, mint a Szentivány éneke ; de másodszor azért is, mert minden magyar protestáns ember tisztán tudja azt, hogy magyar jogi szempontból, milyen viszony vagyon érvényben az államhatalom és a magyar protestáns egyház közt; végre azért sem akarunk szerző állításainak cáfolatába, még ha ez szükséges volna is, mélyebben ereszkedni, mivel még csak arra sem lehet reményünk, hogy szerző véleményének