Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-12-17 / 51. szám

iránti meggyőződésből mint inkább azon hiúság vagyis dicsszomjból, hogy a közvizsgákon eleget tegyünk a látszatnak, — nem tartja üdvösnek, célravezetőnek'? „Szükség ugyan," — úgymond, — „hogy gyakoroljuk tanítványaink emléző erejöket, de mindesektelett törekedjünk itélő tehetségök fejlesztésére. Nyissunk mezőt, hogy felfogásuk szerint, bármily gyermekdeden, beszéljék el az általunk előadott tantárgyakat." Óhajtaná azt is beszélő, hogy a vallást s más tantárgyakat is tartalmazó kézikönyvek ne kérdések szerint, — a mi némi gépiességet okoz mind a tanítás, mind a tanulásban, — hanem cikkekbe foglalva szerkesztetnének, dolgoztatnának ki, hogy aztán a tanító apró kérdéseket téve, sokratesi modorban fejtegetné tanítványainak szellemi erejöket. 4. Nagy Sándor nagy-borosnyoi iskolamester atyánkfia is helyesen beszélt a tanmódról és a falusi népiskolákban a tanitásbani előmenetel akadályairól s azoknak lehető elhárítási módjáról. Felhozta a rosz házi nevelést, a szülék rosz példáját, mint a mely egyedül mindenható közeg a legjobb iskolai nevelés előnyeinek és paralyzálására stb. De minden a reggeli 10 órától délutáni 2 órakorig szőnyegre jött tárgyak és tárgyalásokat nem is hozhatunk fel e vázlati jegyzetünkbe. — Nagyt. esperes úr, áldást mondva tanakodási működésűnkre, megelégedéssel távozott; s elnök úr pedig, miután a jegyzökönyvet hitelesítette, elhalasztotta a gyűlést. Valójában, nagy háíávai tartozunk t. elnökünk irányában, ki minket bölcs tapintattal vezérel tanitói értekezletünk nemes pályáján, melyen még ezelőtt kilenc évvel indultunk vala meg. Nincs miért Májszter úr a sepsi iskolák jelene felett fájdalomba merengtesse magát; jobb inkább buzongjon a korkivánalma szerinti haladásunk felett. Megbízott iskolamesterek. KÖNYVISMERTETÉS. Növendékek irálytana. Irta Sz.-Kalecsa Róza, növeldetulajdonos. Pest, Gyurian és Deutsch testvérek nyomása. 1865. 148lap. (B. Z.) Valahányszor az ismertetett műben nyereséget látunk az irodalomra nézve, szíves készséggel teszszük meg bírálói kötelességünket; mert sokkal könynyebb és jobban esik dicsérni, ajánlani, — virágot szedni, mint a virágok mellől a gyomot szaggatni ki, az irodalom burjánait tépni. Ily kellemes helyzetben vagyunk most, midőn e csinosan kiállított kötet, melyről szólni akarunk, előttünk fekszik. De vegyünk sorra mindent s ne rohanjunk az ajtóval a házba. E munkában mindjárt az első lapokon valami uj, eddigelé — legalább a mi tanirodalmunkban — nem tapasztalt hang, ismeretlen modor lep meg bennünket. De e meglepetés nem kellemetlen. Szerzőnő a bevezetésben maga köré gyűjti tanítványait, bizalmasan cseveg velők, nevükön szólítja, kérdezgeti őket, elmondja nekik ez uj könyv célját, tartalmát s egyúttal az írásnak dióhéjba szorított történetét. (Nem ártott volna, erről egy kissé bővebben szólani, mert az irás története nem csak abból áll, hogy kik találták fel azt hihetőleg.) Ily modorban foly a mü végig. Szerzőnő folytonosan kérdezget, dicsér vagy megró, és magyaráz; a tanítványok felelnek és kérdezősködnek egy vagy más után. Mielőtt részletesebben beszelnénk e könyvről, mondjunk valamit uj modoráról. Sokan talán nevetségesnek s a tankönyv fogalmával össze nem illőnek tartanák azt; de csak azok, kik honi növelési viszonyainkkal, a leányok jelen tanítási módjával ismeretlenek. Szomorú, — de ugy van — az intézetekből kikerült növendékek nem hoznak egyebet magukkal azokból, mint felületes műveltségi mázt, egynehány jól betanított francia szót és még. . . mást semmit. Alapos képzésről, tudományról, melyet későbbi éveikben az életre alkalmazhassanak, szó sincs. Csillogó üveg az mind és nem igazi kő. Pedig nem kívánnánk egyebet (a tanulási idő rövidsége miatt nem is lehet,) mint hogy tanítanák meg őket gondolkodni és kedveltetnék meg velők a tudományt. Igy méltán vágunk csudálkozó képet, mikor az angol és lipcsei német nőnevelésről hallunk beszélni. S honnan van ez? Talán nem tanitják Őket eléggé'? Épen nem. A tanítási módban van a hiba. A tanárok kikeresik, hogy egyik vagy másik tudománynak melyik a legrövidebb, legvázlatosabb kivonata. Ezt a növendék kezébe adva, betanittatják vele s ez betanulja anélkül, hogy átértené; miért is tanulja ezt ö ? mi hasznát veszi ennek ? — nem kedvelheti meg, mert nem gondolkodik fölötte; tanulja amint ott van azokat a szavakat: betanulja anélkül, hogy volta képen tudná; és el is felejti szerencsésen s az intézeti szép napokból nem marad egyéb fejében, mint a tanórák s az intézeti bál kedves emlékéi! Örömmel üdvözöljük azért e munkát, mely a nőnövendékek számára Írottak között az első, a mely a tanulót Önálló gondolkodásra szorítja. Ugy, azokkal a szavakkal nem mondhatja el, a mint a könyvben meg van irva; akarva, nem akarva gondolkodnia kell felette s szavakat keresnie, melyekkel az olvasottaknak önmaga által átgondolt tartalmát, foglalatát elmondja. Az irány tehát helyes, lássuk a munka részleteit. Az első rész tárgyalja az irályt általában, az irály kellékeit, röviden a helyesírási szabályokat, értelmességet, rövidséget, változatosságot, a mondatok helyes pontozását stb. Ki kell emelnem azt az ügyes tapintatot, melylyel szerzőnő megtalálta a finom határvonalat a között, a mennyi nőknek kell és a mi nem kell. Nem irt többet, mint a mennyi szükséges és nem kevesebbet, mind a mennyi kell. A munka második része a levelezésről tanit s számos gyakorlati példával van világosítva, melyeknek