Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1865-02-05 / 6. szám
vakbuzgalom máglyára hurcolni. Igy történt ez Istvánnal is. De az általa megtört úton egy erős szellem lép föl. ki már azon eszméket, melyekért az első martyr elvérzett, keresztül viszi és életbe lépteti. Egy ifjú pharizaus, ki még imént az uj hitnek követőit vak szenvedélylyel üldözte, Jézus el veinek nagy apostolává avatja föl magát, melyekkel kevéssel azelőtt, az első vértanú megköveztetésekor, a legélesebb ellentétben állott. Pál apostol neve sokkal szorosabban össze van a keresztyénséggel forrva, minthogy ezt a nélkül gondolni lehetne. Ha a keresztyénség ügyét mind végig a zsidó apostolok intézik, soha nem szakadt volna el az a zsidóságtól, az csupán zsidó secta maradt volna, és mint ilyen az idők folyamában a régi zsidóságtól vagy elnyeletett, vagy pedig a fölé kerekedett volna. A keresztyénség azon világot meggyőző, országok és nemzetek fölött uralkodó, a társadalmat, a művészetet, a tudományt egyiránt átható hatalommá soha nem fejlődött volna, ha annak ügye tovább is az ős apostolok kezeiben marad. Pál apostol volt az, kinek a keresztyénség legközelebb lételét köszönheti; ő volt az, a ki a zsidóság szük korlátait, melyekhez addig a keresztyénség kötve volt, hatalmasan áttörte; ő volt az, a ki a keresztyénségnek egyetemes históriai jelentőséget adott; ő volt, az, a ki azt egy önálló, universalis elvvé emelte, és azt ugy állította, elő, mint a vallásos életnek és öntudatnak egy uj, a zsidóságtól lényegesen különböző s a zsidó nemzeti particularismustól megszabadult formáját. Egy szóval: r ha Pál apostol nincs, nincs keresztyénség. — Óvakodom azonban az apostolnak több érdemet tulajdonítani, mint a mennyi őt valósággal megilleti, s távolról sem akarom azt állítani, hogy Ő a keresztyénség szerzője és a keresztyén egyház alapitója. Azt sem vindicálom részére, hogy azon vallásos eszmék és elvek, melyekre a keresztyénség nagy alkotmánya lőn épitve, eredetileg ő tőle származnak. Nem! A keresztyénség legmagasb és legfönségesebb eszméi és elvei magának Jézusnak beszédeiben vannak letéve, és Pál apostol csak annyit tett, hogy ő azokat a mester szellemében fölfogta, és az emberiség történetében érvényesítette. Hogy Pál miként oldotta meg e nagy feladatot,; miként emelte ő a keresztyénséget egyetemes — a pogányságra ép ugy mint a zsidóságra kiterjedő-életelvvé; miként szakított ő a zsidósággal, a zsinagógával és a törvénynyel, és végre hogy ezen feladata teljesítése közben minő viszonyba, lépett a zsidóság szűk formáihoz konokul ragaszkodó idősb apostolokhoz és általában az egész zsidósághoz: ezen kérdéseknek fölfejtése lenne a jelen cikkeknek kitűzött célja, melyekre azonban a leghelyesebb feleletet magának az apostol viharos életének, eredménydús munkásságának és tanának előterjesztése fogja adni. Az emiitett cél keresztülvitelét illetőleg rendel kezesünk alatt két, írott forrás van: az apostolok cselekedeteiről írott könyv, és Pálnak saját, kétségtelenül valódi levelei. Azonban ezen két forrás használni akarása alkalmával azonnal zavarba jövünk és nehézségek állanak élőnkbe; mert a két forrás mindegyike a tényeket szemmel látható különbözőséggel adja elő, sőt a legtöbb helyen az egyiknek előadása a másikét kizárja. A tényeknek ily különböző előadásai után aztán kénytelenek vagyunk arra a meggyőződésre jönni, hogy az egyik kútfő nem azt akarja leírni, a mit a másik, vagy ha, azt, bizonyos okoknál fogva a másiktól eltérőleg. Miután pedig az igazság mindkét esetben, sőt mindig, esak egy lehet: lia az egyik előadás igaz, akkor a másik nem az. Es ha ilyen formán mind a kettőt nem tekinthetjük authentikus forrásnak, az a kérdés: melyiket tekintsük hát annak ? A felelet nem nehéz. Mihelyt a Csel. könyvében a tényeknek egy alanyi cél általi módosítását fölismerjük, melynek fölismerésére pedig önként vezettetünk, az authenticitást Pál apostol részére követeljük. Az apostol valódi levelei kétségkívül a, leghitelreméltóbb kútfők az apostoli kor történetére nézve, már esak azért is. mert az apostol maga szól bennök, és maga tanúskodik szándékának őszinteségéről. Itt a tényeket és a szereplő személyeket valódi formájukban szemléljük. Ha mi az apostoli kor hagyományainak özönéből a történeti igazságnak tiszta aranyát akarjuk kifürkészni,magának az apostolnak leveleihez, mint azon nagy szellem hű tükreihez vagyunk utasítva, melyek az apostol életét munkásságát és tanát, valamint a vele viszonyba jött személyeket és az általok eszközölt tényeket illetőleg, az ó ker. egyház történetének legtisztább és legeredetibb forrásai. A Csel. könyve az