Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-12-10 / 50. szám

tét nem ismerik el, azt a legtöbb esetben a hosonnevü presbyternek szokták tulajdonítani. Igy Ewald. De minő joggal? .... János presbyterröl ugyan közvetlen semmi irott emlék nem maradt hátra, de mindazáltal Papiasnak Eusebiusnál fentartott evangéliumi munkájából (loyoiv xupiaxáv égftfyacq. Euseb. H. E. 3 : 39, 4—7), valamint alex. Dénesnek ugyancsak Eusebiusnál följegyzett szavaiból (H. E. 7. 25, 16) tudunk felőle valamit, annyit t. i. hogy ő igen korán élt és működött Ephesusban, a ki az apostoltól megktilömböztetőleg presbyternek neveztetett; Jézusnak tanítványa volt (természetesen a szélesebb körből,) ki az Urat ismerte, de nem követte, mint az apostolok ; Ephesusban halt meg, a hol ugy az ö, mint az apostolok sírját sokáig mutogatták. Ennyi az mind össze, a mit János presbyter felöl tudunk, s ez miből következtetni szokták, hogy — miután könyvünket János apostol nem írhatta — tehát (?) a presbyter volt annak szerzője. Nem bírom az okát belátni, hogy miért kéllene vagy lehetne még ebből az ő szerzőségére következtetni. Semmi sem jogosít fel bennünket ezen következtetésre, annyival kevésbé mivel a TvpeofiuTépoq kifejezésről (épen mint az apostoli cimröl) sehol az egész könyvben egy hanggal nincs említés. Alex. Dénesnek bizonysága itt szóba nem jöhet, mert ha állításunkat külső tanuk adataival akarnánk támogatni, akkor könyvünk szereztetését föltétlenül az apostolnak kellene tulajdonitanunk. Tegyük fel azonban, hogy a presbyter volt az iró •, vájjon ez esetben nem inkább lett volna-e ö ismeretes, mint próféta, nem pedig mint presbyter? Vájjon a János név mellett nem inkább a prófétai cím maradt volna e fönn az utókorra ? Nagyon valószínűleg. Ugy látszik tehát, mert valószínű, hogy a presbyter nem volt a szerző, s egy kis kritikai könnyelműséggel az tőle megtagadhatnánk. De ezt nem tesszük, mert valószínűségre építeni, nem tartozik a komoly itészeti eljárások közé. Távol legyen azonban, hogy könyvünk szereztetését neki tulajdonítsuk ; mert itt még a valószínűség is hiányzik, melyre a levegőben függő várat építhetnénk. Ez utóbbi eljárásra egyáltalán nincs sem okunk, sem jogunk ; a ki mindamellett ezt teszi, az a kritika törvénye ellen a legnagyobb vétséget követi el, melynek mi részesei nem akarunk lenni. A harmadik János, a ki itt még szóba jöhet, Márkus János. Hogy ö csak egyszerűen nevezett Márkkal, a 2-ik e vangelium írójával, egy és ugyanazon személy, az a Csel. könyvének adatai után bizonyos (12, 12, 25; 15, 37. hasonló 15, 39.). Az evangelista tehát neve után lehetett az Apok. szerzője; ámbár nagyon különös, hogy magát nem Márknak (mely neki épen vezetékneve volt, és a mely név egyedül az evangeliemban, valamint apaulinus levelekben is fenmaradt, s ez utóbbiak után ítélve, a későbbi időben jelesen Kis-Azsiában csak Márk néven volt ismeretes), vagy legalább nem Márkus Jánosnak, hanem egyszerűen csak Jánosnak nevezi. És az annyival inkább különös, mert az iró saját nevével akar könyvének tekintélyt szerezni; ez esetben pedig azt a nevet kellett volna használnia, melyen azon körben, általában ismeretes volt, melynek számára legközelebb irt. De gondoljuk el a most felhozott nehézségtől, s vizsgáljuk közelebbről azt a kérdést: lehetett-e az evangelista egyszersmind az Apokalypsisnek is irója ? Hogy e kérdésnél eredményre juthassunk, két dolgot kell megbizonyítani: 1 -ör azt, hogy az evangelista a 68-ik év előtt Kis-Azsiának azon részében élt és működött, a hol a prologusban említett 7 gyülekezet fekszik; 2-or azt, hogy az evangeliom és az Apokalypsis között a rokonság minden tekintetben oly nagy, hogy az egy és ugyanazon írót ha nem is mondom föltételez, de legalább igen valószínűvé tesz. Ez utóbbi pont sokkal fontosabb az elsőnél, s döntőül m indenesetre a második pontra adandó feleletet tekinthetjük, habár az első sem épen jelentéktelen. Hogy Márkus János a 68. évben és azelőtt Ázsia proconsulárisban, nevezetesen Ephesusban vagy annak környékén, a 7 gyülekezet valamelyikében tartózkodott volna, azt még az éleselméjü Hitzig Ferdinánd sem birja világosságra deríteni, aki pedig könyvünknek az evangélistától való eredetét vitatja. Róla legelőször Csel. 12, 12. tétetik említés. Ez az időpont a 44. évre esik, mert Heródes akkor kezde a ker. gyülekezet tagjai ellen kegyetlenkedni, és Jakab is akkor öletett meg (12, 1. 2.) A 25. versben Márknak Jeruzsálemből való elutazása van említve, a mikor Pált és Barnabást Antiochiába, Seleuciába, Cyprusba, Pamphiliába kisérte, de Pergából megtért volna Jeruzsálembe (13, 13). Ezen adatnak valódisága azonban nagyon kétes, miután a dal. levélből világos, hogy Pál ekkor nem lehetett Jeruzsálemben; hanem igenis elutazhatott Barnabással, s mindkettő aztán csatlakozott Pálhoz. Márk továbbá 15, 38. jön elő, a mikor Pál Jeruzsálemben lévén, (51. év), onnan Barnabással együtt az általa alapított gyülekezetek meglátogatására akar indulni. Barnabás Márkot is utitársul akarja venni, de ennek Pál ellenmond, s a vitának az lesz következménye, hogy Pál és Barnabás egymástól elszakadnak. Barnabás most Márkot maga mellé veszi és vele együtt Cyprusba evez (15, 37 — 39.). Ezentúl Márkról a Csel. könyve többé nem szól. De Filém. 24. szerint már Romában van Pál oldala mellett, (62—-64. év között); onnan azonban Phrygiába szándékozván, számára Pál jó fogadtatást kér (Kol. 4, 10.). Márk ekkor Romából bizonyosan elutazott, mert az apostol azt írja Timotheusnak, hogy hozza el őt ismét magával (2 Tim. 4, 11). Hogy elment-e ismét Romába, vagy nem, és hogy mi történt vele, hol tartózkodott azontúl ? a szükséges adatok hiányával levén, többé nem tudjuk, nincs többé történeti alap, melyre biztosan állhatnánk. Márkot tehát legfeljebb a 64-ik évig nyomozhattuk; addig figyele mmel kisértük tartózkodásának helyét, s arra az eredményre jutottunk, hogy Kis-Ázsiában időzött, de hogy Ázsia proconsularisban, jelesen Ephesusben, vagy a 7 gyülekezet valamelyikében és Pathmos szigetén tartózk odott volna (ezeket megtudni állott volna érdekünkben)* n em lehetett kimutatnunk. Célunkat hát e tekintetben