Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-10-15 / 42. szám

leltem, hogy biz én nem félek, — s mondám — ha ököllel jönnek reám, meghúzódom, ha azonban botokkal jönnének ellenem, s attól kellene tartanom, hogy koldussá tesznek, itt pisztolyom, védelmezni fogom magam, — mert inkább halált mintsem nyomorulttá lenni teljes életemre. Tisztelendő asszonytól tudtam meg azt is, hogy Kuzmányi, kinek a paplakon van szállása, egész nap nem volt honn s most egy gazdag parasztnál időz. Nem tudja azért, mikor jő szállására s ne hogy éjnek idején legyek kénytelen haza utazni, elhatároztam magam, hogy közibök megyek mint Péter czár az ő ellene esküdt lövészek (streliczek) közé. — Váratlan megérkezésem nagy mozgalmat idézett elő, mi reám nem kis hatást gyakorolt. — A jelen volt vendégsereg, nagyobb részt tanítókból s földmívelőkből állott, én Mrva segédlelkész mellett foglaltam helyet. — Kuzmányi a velemi beszélgetést azzal kezdte meg, hogy atyámat és nagybátyáimat -- Schimkoékat — ismeri, kik theologiai tanárok egyik a bécsi egyetemen, másik a pozsonyi lyceumban, — dicsérvén az elsőt, gyalázta azonban modorában a másikat, mi engem nem kevésbé sértett, a miért élesen nyilatkoztam, miszerint mind ketten nagy tudományai s kitűnő emberek stb. Kuzmányi érezte, hogy megsértette az illem szabályait, kedvezőtlenül nyilatkozván jelen nem levő egyénről, ki magát nem védheti; érezte hogy én csak keresztyéni kötelességemet teljesítettem , midőn tisztelt nagybátyámat védelmeztem, azért megszégyenülve nem sokára elment, rendelvén számomra a kívánt kihallgatási időt délután 6 órára. — Az ő elmenetelénél készakarva maradtam az egybegyűlt patentalistákkal azért, mert szerettem volna kitudni, mint állnak a dolgok Petrovácon, különösen mit beszéltek és tettek azon Kiszácsi híveim, kik Kuzmányi úrnál jártak, — de ellenfeleim tartózkodók voltak irántam. Hogy még is célomat érjem, megemlékezve a közmondásról „in vino veritas" magam kínáltam őket borral. — Mellesleg legyen mondva, most a petrovaciak azt beszélik rólam, hogy én felette sokat ittam. — Ki sokat iszik, az a természet törvénye szerint leiszsza magát, de hát leiltam-e én magamat ? nincs ember ki azt reám bebizonyítani tudná, 3 éve vagyok Bácskában, hol évenkint sok bort fogyasztanak, s ki látott engem valaha részegen ? senki, mert részegség nem vétkem!! A jelenlevők között leginkább érdekeit Kopcsok egyházi pénztárnok és pedig azért, hogy sokszor liallám, miként Petrovácon sem a segédlelkészek, sem a tanítók nem barátai a pátensnek, hanem hogy ő mint kovácsmester okozója és vezére az egész patentalis mozgalomnak, hígye ezt az a ki hiheti!! Többi közt beszéltem Garay petrováci tanitó úr nejével, a kitől azt kérdémrha váljon fél e tőlem „én vagyok az a kiszácsi ördög." Petrovácon ugyan is annyira befeketítettek engem különféle rágalmakkal, hogy rosszabbnak kellene lennem az ördögnél, ha az mind való lenne mit rólam költöttek. Erre céloztam akkor midőn azt mondám, én vagyok az a kiszácsi ördög. — A petrováciak nem akarják látni a gúnyt, mely e kifejezésben őket illeti, s azt akarták velem elhitetni, hogy én ama kifejezést a szószigoru értelmében használtam. Habeant sibi!! Eddig is rosszabbnak tartottak engem az ördögnél, s nem bánom ha azt fogják is hinni, hogy egyenesen a pokolból jövök: viel Feind, viel Ehr, boldog, a ki jobb az ő hírénél! Ismételve mondom, hogy azon szavakat élcképen használtam, a minthogy egész beszélgetésém gúnyos vala, Garai tanitóné asszony például nem fogja tagadni, hogy az aszszonykáról szóló adomával megnevettettem. (Folyt, köv.) B.-Somogy, sept. 12. 1865, A B.-SOMOGYI EV. REF. EGYHÁZMEGYE 1865-ik év. aug. 28. —31-én Csurgón tartott közgyűlése és törvényszékének közlésre méltó tárgyait,, a jegyzőkönyvi sorozat nyomán következőkben tartom, engedhetlen kötelességemnek, közleni. N. t. esperesünk ezúttal is örvendetes ténynyel, a gymnasium alapitó nagy Festetich György hasontörekvésü utóda, a most élő gr. Festetich György — kérelmünkre megküldött, — diszszel és művészileg készült arcképének, zsenge képtárunkbai behelyezése fölernlitésével, nyitotta meg a tanácskozást. Midőn az elnöki ajakok elhangoztaták a dicső előd nemcsak névben, vérben de szellemben is hason utóda méltó éljenzését, mindnyájunk szivéből százszorosan viszhangzott a hő üdvkivánat, hogy a gondviselés istene toldjon számos borunélküli éveket éveihez a nagy ember és hazafinak, ki Keszthelyen visszaadá a honnak georgikonát, s Csurgón azzá Ígérkezett lenni, ki nagyatyja volt, hogy mit az gymnasiumokban, mintegy véd- s elöfokul a nemzeti művelődés számára megalapított, s mit mi a megpróbáltatás egyptomi napjaiban is, mintegy az alapitó nagy szelleme által gyámolitottan fentartottunk, azon magaslatra emelhesse, hova azt e hazábani helyzete, korunk haladottabb igényei, s a halhatatlan alapitó szent emlékezete, a hazai tudományosság nevében kérik, igénylik, követelik. A mi után egyh. megyénk közvéleménye egy évtized óta eseng, a minek figyelembe nem vétele miatt számos özvegy, számtalan árva egy évtized óta keserűbb kenyéren teng, elvégre jelen gyűlésen megalapittatott, egy az eddiginél nagyobb, erőnk mértéke szerint teljesnek mondható egyh.megyei özvegy árva s részben nyugintézet. Örömmel közleném, ha időm s e lap szük köre engedné, egész ívnyi terjedelmében az alapszabályzatot, melynél kimerítőbb, s nemesb, keresztyénibb elvű azt hiszem hazaszerte alig létezik. Főbb vonásai azonban álljanak itt következőkben. Először is az vitattatott meg, hogy kötelező legyen-e a gyámolda az egyh. megye minden tagjaira nézve vagy erkölcsi természeténél fogva a szabad belépésnek fenhagyott ? . . . De meggondolva, hogy hol nem egymástól függetlenül élő egyesek, hanem egy, évszázadok óta tes-