Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-10-15 / 42. szám

sabeli Eliézer (2 Krón, 20, 37.); mindegyiktől egy-egy rövid jóslat tartatott fenn s mind a kettő Judában működött. ILLYÉS ÉS ELIZEUS. Az északi birodalom nemzetségről nemzetségre mind mélyebben sülyedt. A mózesi intézmények, melyeknek fentartása és erösbitése végett alapítva lőn (1. telj. 1256 b.), mind jobban mellőzve, a nép közakaratán felállott tiznemzetségi királyság idők folytával oly katonai zsarnoksággá fajult, mely semmi szellemi törekvésnek többé helyt nem engedett, s igy a látnokság, mint a theokratia és a nemzeties politika képviselősége, háttérbe szoríttatott. Ez azonban mint szellemi láthatlan erő minél inkább kéntelen volt visszavonulni s az uralmat a hatalmat gyakorló udvari pártnak átengedni, annál jobban nőtt szellemi tekintélye és befolyása a jogaiból kivetkőzött nemzetnél. — A magán- ugy mint a közélet minden válságaiban a próféta szava dönt és magok a föld hatalmasai is, mikor megszorulnak, hozzájuk kénteienek folyamodni (1. 1 Kir. 18, 16. — 22, 5 fg. — 2 Kir. 3, 11 fg.), s igy magok kölcsönöznek nimbust azoknak, kiket más különben üldöznek és eltaposni törekesznek. Azonban az mindig ugy volt: lenézik, megtagadják a szellemet, mig el lehetnek nélküle, de elébb-utóbb mindig segédjére szorulnak. Izraelben is az elvetemedett királyság és a húsfazekakhoz szító papság mellett a jövendő minden reménye a profétismusban központosult, mely szellemi ereje és független életállásánál fogva az általános sülyedés közepette egyedül állott meg az örök igazság mellett. Sajnos, hogy az erkölcsi kozromlottság ragálya magok a próféták soraiba is elharapódzott és találkoztak a szellem szolgái közt is gyarlók, kik az önzés sugallatára az erőhatalom előtt meghunyászkodván, a zsarnokságnak szellemi fegyverekkel támogatására lenni kínálkoztak. Ezek a hamis próféták neve alatt most jelenkező elvetemültek, kik a hatalomnak mindig kész szolgái, a tények előtt meghajolnak, mindennel elégedettek és a kormányon levők minden lépéseinek folytonos magasztalói. Semmi sem nehezítette az igaz profétismus állását annyira, mint ama pribékeknek a zsarnokság körüli sündörlődése, mi által a hatalom felsőbb szentesítést látszott nyerni és álszellemiséggel vakíthatott. A történelem egy jelenetet tartott fen, mely a hazudság e mestereinek eljárására világot vet, egyszersmind az igaz prófétáknak azok irányában követett maguktartását jelesen kitünteti. Akháb Izrael királya Josáfát Júda királyával a syrusok ellen kezdendő közös hadjáratra szövetkezik, hogy az azok által Gileédban tett foglalásokat visszahódítsák. Josáfát mielőtt indulnának, a dolog kimenetele iránt a jósokat akarja meghallgatni. Akháb felszólítására mintegy négy százan jelennek meg a királyok előtt és mind egyhangúlag győzelmet jósolnak az egyesült hadseregnek, sőt egy Zedékiás nevű próféta vasból készült szarvakat tesz a fejére s úgy jelenik meg a király előtt jelvezni akarván, hogy agyon fogják döfni a syrusokat. De a kegyes Josáfát előtt a folyvást kedvükre ejtett beszédek gyanúsoknak látszanak é3 tudni akarja, hogy nincs-e ezeken kivül más próféta még, a kit meglehetne kérdezni* Van, igenis, még egy, mondja Akháb, de az nekem soha jót nem jósol, hanem mindég szerencsétlenséget. Josáfát kívánságára a király elküld ama prófétáért is, kinek neve Mikeás. „A követ, a ki elment vala Mikeást meghint, szóla neki mondván : íme a próféták beszédei egy szájjal kedvezők a királynak; legyen azért a te beszéded is olyan mind amazok akármelyike, és szólj jót. Mondá neki Mikeás : El a Jehova! hogy a mit nekem a Jehova szól, azt fogom mondaniA király előtt megjelenvén, látszólag az álprófétákkal egyezőleg beszél, de szaván kihallik, hogy mást gondol. Midőn aztán a király esdve kényszeríti a tiszta igazság kimondására: akkor mondá Mikeás: „Látám egész Izraelt elszéledve a hegyeken, mint a pásztor nélküli juhokat: és mondá Jehova: Ezeknek nincs uruk, térjen kiki az ö házához békeben.l

í

Szól erre Akháb Josáfatnak: „Nemde megmondottam neked, hogy nem jövendöl nekem jót, hanem roszatAmaz pedig ismét mondá: „Halljad tehát a Jehova beszédét: Látám a Jehovát királyi székében ülve és az egész menynyei sereg mellette áll jobb és bal felöl. Es mondá Jehova: Ki akarja rábeszélni, Akhábot, hogy fölmenjen és beessék Rámoth Gileádban ? Es szól vala ki egyet ki mást. Akkor kilép egy szellem és megáll a Jehova előtt, mondván : En rábeszélem. Mondá neki a Jehova: Miképen ? És amaz mondá: Kimegyek és hazugság szelleme leszek minden ö prófétái szájában. Es mondá: Igy rábeszéled, meg is győzöd; eredj és cselekedjél ugy. Most tehát, ime a Jehova a hazugság szellemét adta mind e prófétáid szájába; a Jehova pedig roszat szólott ellened. Oda járula pedig Zedékiás, Kénaána fia, és arcul csapá Mikeást és mondá: Mely úton ment át a Jehova szelleme tőlem, hogy neked szólna ? Es mondá Mikeás : Majd meglátod, az napon, mikor egyik kamrából a másikba mégy, hogy elrejtezzél.11 Erre a király Mikeást kemény börtönbe vetteti, de ez nem hátrálva, a dolog kimenetelére hivatkozik, mely szavai igazsagát be fogja bizonyítani. Mikeás jóslata teljesedésbe ment és Izrael királya az ütközetben elesett. íme eleven színezetű képe a kemény harc, melyet az igazság mellett küzdőknek vívniok kellett a hazugság ellen. A közromlottság nagy volt, de találkoztak még mindig a jónak és igaznak őszinte barátai, kik a felőlröl megvesztegetett közszellemnek jobb irányt adni buzgólkodtak ; sőt magában a romlott szellemű udvar körében is találkozott egy Obadja, kik személyes bátorsága veszélyeztetésével titokban legalább védelmére kelt az üldözött erénynek (1 Kir. 18, 4, 13.). E küzdelemnek közepett két óriás alak emelkedik ki Illyés és Elizeus próféták személyében, kiket a bibliai történelem is a kor festésében előtérbe helyezett. Sajnos, hogy a kitűnő két egyéniségről szóló tudósítások oly késő korból jutottak reánk, melyben a nép-