Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-08-27 / 35. szám

ha a napfénybe mártanám ís ecsetem, felséges voltodnak árnyékát sem festhetem,u A 2-ik szám alatti imája szerzőnek, szép képekben igen gazdag, érzelem és gondolatban magasztos. Olvasása közben eszembe jutott egy tekintélyes iró, ki a természetet a mesterséggel akarván összehasonlilani, a többek közt igy szól: Ma látom azt legelsőben, mily teljes minden a te dicsőségeddel. A természet egy ezernyi ezer húrral felkészült hárfa, melyet a te mindenható kezed igazgatott össze, melyen a te öröktől fogva való isteni gondolatidat kinyomod. A teremtett dolgoknak fenállása, a te dicséretedre szenteltetett, szüntelen tartó innep nap. Oh mely boldog vagyok én is, midőn arra méltóztattál engemet, hogy a te isteni halhatatlan zenédet, a teremtett dolgoknak öszhangzatában hallgathassam. Halhatatlan örömmel, és gyönyörűséggel teli az én lelkem ! A híres angol költő Popé is, ily formán gondolkodik, azon verse végén, melyet közönséges könyörgésnek nevez: Dicsérjen tégedet minden teremtésed, Muzsika zengéssel legyen tisztelésed. — Egész teljessége a roppant világnak, Szentséges temploma, e nagy uraságnak, Az ég, tenger, s a föld utolsó határa Legyen felségednek felemelt oltára ; Az egész természet pedig áldozatja, Melynek az egeket hassa meg illatja. *) Szerző is a természet bájoló szépségei közt merengve, a lombos fák, berkek, s ligetek árnyai alatt mint egy ékes templomban, buzgón elmélkedik, s ájtatosan imádkozik, s a nagyszerű természet zsibongását elhallgattatva, a földművesek, szántóvetők szerszáminak zörgését megszüntetve, lelkesülten felkiált, mondván: Az Úrnak napja ez! A vasárnap estveli imákban is, mindenütt a szív belső tisztaságával találkozunk, s az imádkozó, buzgó fohászában a kegyes megtartás és gondviselésért leborulva forró imáját jó illatú füstül adja Istenének, és szívét egészen égő áldozatul teszi le imádandó Istenének oltárára Mintha látnók a hivő lelket nyugvó ágyában, melyből imaházat alkot magának, melyet a jó Isten betölt szeretete jelvényeivel, mely felett kiterjeszti szárnyait, melynek árnyában az Isten védelme alatt alvónak nyugszik feje, igen igy terjeszti ki szárnyait, mint a kérubimok, az ő szárnyaikat kilerjeszték, a kegyelem táblája felett! Az innepi imákat tekintve, látjuk az adventi imában, azt az örömet, melyet teljes mértékben akkor érzünk szivünkben, midőn oly kedves vendégünk érkezik hoznánk, ki tőlünk többé meg nem válva, velünk marad még akkor is, midőn mindenek elhagynak, és bekötözi *) A természet szépségeiről való beszélgetések, melyekel német nyelven irt Johann Georg Pulzer, a berlini királyi gymnasiumban mathesist tanitö píofessor, most pedig nemzete hasznára magyarra fordította Sófalvi József Kolozsvárt a ref. koll. betűivel 1776, lap 100. C s u t h y Z s. vérző sebeinket: — A verses imában, méltán öröme lehet Sión leányának, mert olyan királya jött és született neki, ki királyi székét elhagyva, leszállt e földre azért, hogy kik benne vetik hitük s reményüket, a mennyeiekhez felemelné! ^ A karácsoni imában : betelik a sziv örömmel, melyet Isten örök szerelmének kutforrásából mért magának. Miért is a három imán keresztül húzódik azon eszmeláncolat, hogy mig e földön lakozunk, sokszor felvirradnak velünk a homályos napok, melyeken a szomorúság fellege szüntelen szemeink előtt lebeg, mely napokat senki boldogitólag nem tehet derültté, mint az Isten szelid vigasztalásának világossága, melynek fényénél meglátjuk azon boldog kikötőt, melynek kebelében az eltáradtak és megterheltettek, nyughelyet találunk magunknak ! Az ó esztendő utolsó napján mondandó ima, már tárgyánál fogva is igen szép, az ezt követő „ismételt vesztés által látogatott család tagjának imája" azonban valami fájó érzelemmel tölti be szivünket, azon mély bánattal teljes versekben, melyekben az irva van. Mintha látnók leesni az imádkozót az örök Isten lábainál, hol szíve dobog a fájdalom miatt, retteg és reng, mint hajdan a Sinai hegy teteje, és mintha annak égő kettős rejtekéből füst alakban e jajkiáltás hangzanék fel a magasságba : jaj nekem, mert az Úr, egyik bánatomra más bánatot adott! ! — Jer. 45 : 3. (Vége köv.) QO®BELFÖLD. A KEMENESALI ÁG. EV. ESPERESSÉG GYŰLÉSE AUG. 3. Illő, hogy miután mi sok éveken át táplálkoztunk más esperességek szellemi kincseiből: azok is vegyenek, legalább halljanak tőlünk is valamit. Folyó hó 3-kán nt. Tóth János esperes és t. Radó Ignác felügyelő urak ikerelnöksége alatt tartottuk gyűlésünket. Buzgó ének, ima s felügyelő úr megnyitó lelkes beszéde után az esperesi jelentés olvastatott fel. Nem volt semmi bonyodalom, ügyeink a rendes kerékvágásban folytak ; gyámintézeti pénzeket is gyűjtöttünk = 91 frt 61 kr; melynek y3

-dát az anyagiakban gyönge, de a hitben és buzgóságban erős Sz.-Márton leány- és Tés anyagyülekezetnek adtuk, amaz iskolát, ez pedig templomot építtetett. A mintegy 15 év óta Dömölkön állandósított gyűlésünket ismét mozgósítani akartuk, de hat ellenvéleményben levő gyülekezet leszavazta az ötöt. A kisebbség — mint illik — enged a többség akaratának. Pedig édes Atyámfiai! — nem a mindig tisztelt leszavazó gyülekezeteknek mondom — nagyon sok jó van azokban a mozgó gyűlésekben. Emlékezünk, hogy az az előtti gyűlések tartásakor tömve voltak gyűléseink; mig most egykét ügybaráton kivül. csak a követek és az ügyes bajos íe-