Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-08-13 / 33. szám

És mivel arról van a szó, hogy a népiskolában egy tantárgy adassék elő, mely ennek előtte ott nem taníttatott: meg kell vizsgálnunk, vájjon magasabb célok tekintetéből szükséges-e, hogy az a kötelezett tantárgyak sorába felvétessék. A tanitás egyik fő kelléke, hogy a növendék mindent az értelem tisztaságával fogjon fel, hogy az által, a mit ö magáévá tett, ne csak materialiter nevekedjék benne az ismeret mennyisége, hanem az az ö belső fejlődését s erősbödését eszközölje; végre, hogy az iskola előkészítsen az életre. Első rendű pedagógiai tekintélyek nem kevés számmal azon nézetben vannak, hogy a számtan a legelmefejlesztőbb tantárgy. Mint fő jelességét emelik ki azon határozottságot, hogy egy jól vezetett tanítványnak az eléje tett feladat megfejtésében egész feleletét, minden szavát előre adni lehet. Azonban épen ezen határozottságban áll korlátoltsága. A számtan, igaz, egy bizonyos irányban nagyon képző, de a mellett rideg, határozottsága miatt nagyon egyoldalú tantárgy. Volt idő, melyben az iskolai tanulmányok közt a számtant illette a fő szerep ; de mióta a nyelv körül mélyebb vizsgálódások tétettek; mióta a gazdag nyelvkincsek napfényre hozattak, melyek ügyes kezelés által az elemi téren is elsajátithatókká lettek: a számtan egy hatalmas vetélytársra talált a nyelvtanban, mely sok tekintetben előtte áll. Mint egykor Newton előlegesen megmondta, hogy gyémánt éghető test, a nélkül, hogy azt meg tudta volna gyújtani: épen ugy lehetett volna előlegesen következtetni értelmi fejlesztés tekintetében a nyelvtan túlnyomó fontosságát a többi tantárgyak felett az oktatás rendszerében. Mindaz, a mi a lélekben felmerül és véghez megy, minden gondolat, érzelem és elhatározás a beszéd, a nyelv utján ölt testet magára, lesz másokra nézve felfoghatóvá : a nyelv a belső szellemi élet és munkásság egyetemes közlönye, letéteményese és hordozója minden nemű ismeretnek. Midőn a nyelvtanításra különös figyelmet fordítunk; midőn a nyelvtant beviszszük az iskolába: azt tesszük a jelenben, a mit régen tennünk kellett a múltban. E szak fontosságát mutatja más részről azon körülmény, hogy legkésőbb — sok helyen mai napig sem — vétetett fel a népiskolai tantárgyak sorozatába; mert sikeres előadása nem kis mértékét feltételezi a pedagógiai fejlődésnek, készültségnek, s bizonyos, hogy a vallástudományé mellett ennek előadása jár legtöbb nehézséggel a népiskolai tantárgyak között; amaz az előadásban több áthatottságot és bensőséget, ez több müvésziességet igényel: amaz a sziv malasztja, ez az értelem és izlés kö8zörüköve, együtt alak és tartalom, eszköz és cél. Minthogy pedig a népiskolában mindent az életre kell viszonyítani; ezért ott a nyelvtanítás egész célja nem bizonyos nyelvtani szabályok betanításában áll, hanem inkább a gyakorlatban, a nyelv és a hibátlan formák ügyes használatában. És ez nem hogy kizárná, sőt feltételezi |nem a legszélesebb, hanem igenis a legalaposabb nyelvtanítást, annyival inkább, mert legyen bár a né^ nyelve egyszerű, mint egyszerűek életviszonyai, ezen egyszerűségben is tisztának, a hibáktól mentnek, szabatosnak, az előadásnak könnyűnek és természetesnek kell lennie. E mellett a szük körre szorítkozó gyakorlati készséget, jóval felül kell múlnia a felfogási bépességnek-Hogy egyebet ne említsünk, az egyházi szónoklatnak bizonyos emelkedettségének, keresettség nélkül művészinek kell lennie nemcsak a külső előadásban, hanem a nyelvezetben is, mely — ha e szónoklat méltóságát meg akarja tartani — semmikép sem állhat alul a népies irodalom színvonalán, mely egyszerű tisztaságában magasan áll a póriasság felett, s nem csekély nyelvismeretet feltételez, hogy megértessék; e nélkül tehát nem vehet abból épületet a hallgatóság. Igy nyit fontosságot a nyelvtanítás az egyház céljai érdekében. De ép oly fontos az közvetlen az iskolai célok tekintetéből is. Ugyanis annak egyik főcélja, hogy a növendék ismeretköre táguljon, a természeti és erkölcsi, a látható és láthatatlan világ felveendő adataival, képeivel és igazságaival naponként gazdagabbá legyen. Mindez pedig, mint minden egyes tanszak, u. m. vallás, szám, földrajz, történelem, természetrajz stb. előadása is csak a nyelv segitségével történhetik meg, s az ember oly mértékben teheti magáévá az ismereteket, a mily mértékben sajátja a nyelv. Megjegyzendő azonban, miszerint a nyelv nemcsak mint eszköz bir fontossággal, s a nyelvtan egyátalában nincs alárendelt szerepre kárhoztatva a népiskolai tantárgyak között. Ezen felül áll. Mióta a nyelv nemcsak külső alkotásában, hanem belső logikai szerkezetében is bonckés alá vétetett a mondatok elemzése által, s mióta a nyelvtan alaki része is megszűnt pusztán a formák gépies betanulása lenni: azóta a nyelvtanítás a pedagógok előtt nagy didaktikai fontosságot nyert. Többek között a helyesírás egyik lényeges része, a szünetjelek felhelyezése, többé nem az önkény és tapogatózás bizonytalan munkája, nem a gondolat egyes részeinek megbénítása, hanem kikerekitése, a részek organikus összefüggésére vitt elvszerü eljárás. S lehet-e a gondolatok organizmusával gondolkodás és reflexió nélkül tisztába jöni ? És épen azért fontos a nyelvtan, mert gondolkodni tanít, mint kivüle egy tantárgy sem, s annak, ki ebben kellően képezve van, könnyű lesz értelemmel fogni fel mindent, mi az egyes tanszakokban előadatik. Ez az elemi nyelvtanítás alaki célja, annál nagyobb becsű, mert ez oldalról épen nem áll valamely rideg elkülönzöttségben a gyakorlattól, sőt épen a gyakorlat t. i. a hibátlan beszéd és a helyesírás érdekében nélkülözhetetlen ; mert a nyelvtani szabályok ismerete nélkül sem egyiket, sem másikat nem lehet elsajátítani.