Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-08-06 / 32. szám

5. §. Az általános biztosítási feltételek csak ha­sonlók lehetvén az eddig használatban lévő és engedély­zetthez, azok az ezen alapszabályokhoz rekesztettben fo­gadtatnak el. 6. §, Az alkalmazásba jövő díjszabály oly szinvo­nalra veendő, hogy az eddigi, az egyházakróli tapaszta­lások szerint mutatkozott tűzveszélynek minimumát, i legalább is még egyszer meghaladja. — Ha azonban azon nem várt eset következnék be, hogy az előlegesen megalapított díjbevétel a károkat teljesen nem fedezné; joga van az egyletnek a biztosítás külömbeni megszün­tetése mellett aránylagos dij-után-fizetést követelni; mely azonban a bizt. érték l°/0 -jénél többre nem emel­tetik. 7. §. Az egylet kezességét képezi ekkép az éven­kint beveendő díjösszeg, az ebből képezni szokott tar­talék és esetleg a kölcsönösség elvéből folyó után fizet­hetési jog. 8. §. A díjfizetés következőkép határoztatik meg. Az éghetőségi veszély vagy kockázat veszélyének arányában a vidékek első és második osztályúvá soroz­tainak, és pedig minden 100 frt után a kevésbé tűzve­szélyesebbnek ismert helyeken, minőnek tekintetnek a nagyobb városok : Cserép 20 kr, zsindely 60 kr, nád és zsup 80 kr.; a tűzvésznek inkább kitett helyeken, milyeneknek a kisebb városok s faluk tekintendők : Cserép 20 kr, zsindely 66 kr, nád és zsup 100 kr, egyébiránt az igazgatóságnak fenmarad a jog, ezen dí­jazás határain belől, a szerzendő tapasztalathoz képest ezen osztályozásban módosításokat és kedvezményeket életbe léptetni, különösen a szegényebb egyházak iránti tekintetből. — Bélyeg és adótól a kölcsönös egylet ter­mészeténél fogva mentesítve vau. 9. §. A tartaléktőke az évenkénti tiszta nyeremény­ből leend alakítandó, ugy hogy az évenkénti tiszta nyere­mény %-de fog erre fordíttatni mind addig, mig az a biz­tosított érték l°/0 -jét, mint a károsodás fő maximumát meg nem üti. Ez lenne mintegy 80,000 frt; vagy pedig az egész tiszta jövedelem 10 évig tőkésittetni fog ; ekkor fogván az e célból összehívandó rendkívüli gyűlés hatá­rozni a felett, vájjon további díjfizetés az egyes egyhá­zaktól követeltessék-e : és hogy ez esetben ezen alap kamatja képezze a károsodások kifizetését, vagy pedig az alap gyűjtendő 20 évig — és akkor történjék határo­zat a nyeremény hova fordítása felől"? 10. §. A tartalék készpénze. a) Állampapírok vagy más érték- vagy iparpapírok vételére vagy azokra adandó kölcsönökre fordítható, az első években azonban a készpénzek folyó számlára oly pénzintézeteknél elhelyezendők, hol mindenkoron felve­hetők. , b) Váltók leszámítására is fordítható később, me­lyeknek azonban 3 biztosnak ismert egyén aláírásával kell ellátva lenniök. c) Fekvő javak szerzésére a mennyiben ilyenek a társaság üzletéhez szükségeltetnének, vagy a mennyiben ilyeneket viszkereset útjánál nyert végrehajtások esetén megvenni kénytelen lenne. III. Fejezet. Az egylet szerkezete. 11. §. Az egyletet a következő közegek névszerint: A) a közgyűlés B) a választmány C) az igazgatóság képviselik, és ugyan ezek veze­tik a társaság saját üzletét is. 12. §. A közgyűlést az abban személyesen részt­vevő tagok alkotják, ez áll a következőkből: Egy elnök. Egy alelnök. Egy tollvivő és a minden egyházkerületből e célra a központi hiva­tal székhelyére delegált tagokból. Szavazati jog csak személyesen vagy erre megha­talmazott, megválasztott más kerületi képviselő által gya­korolható. 15. §. Rendes közgyűlés évenkint egyszer fog tar­tatni nevezetesen Hóban ...... napon. 14. §, Rendkívüli közgyűlést a választmány több­sége tartathat, sőt köteles ezt összehívni valahányszor ezt az illető hatóság elrendeli, vagy az igazgató szüksé­gesnek találandja, vagy valyamelyike az egyházkerüle­teknek vagy egyházmegyéknek írásban kívánja. 15. §. Hogy a rendes, mint rendkívüli közgyűlés összehívása 4 héttel előbb a tanácskozmány tárgyainak közzététele mellett az egyházi és iskolai és a magyar hi­vatalos lapban közzététetett hirdetmény utján történik, mi egyszersmind az illető hatóságnál is bejelentendő. 16. §. Hogy a közgyűlés jogérvényes határozatot hozhasson, a szavazatképes tagok számának fele részé kell hogy jelen legyen. Ha e szám el nem éretnék, akkor 5—6 héti idő­közzel uj közgyűlés megtartása rendelendő el. — Egy ily másodízben összehívott közgyűlésnek határozathoza­tali képessége nincsen semminemű határozott számához a szavazatoknak kötve, mindazáltal csak oly tárgyak felett hozathatik határozat, melyek a korábbi programm­ban kitűzve voltak. 17. §. A közgyűlésen az egyesület elnöke elnököl, ennek akadályoztatása esetében az alelnök, és ha ez is akadályoztatnék, akkor a közgyűlés által megbízandó egyik választmányi tag fogja az elnököt helyettesiteni. A jegyzökönyvet a társulati tollvivő vezeti. Az elnök vezeti a tanácskozást és rendeli el a sza­vazást. A határozatok általános szótöbbséggel hozatnak, mit szükségképen szavazat által kell constatirozni. Egyenlő szavazatok esetében azon nézet emeltetik hatá­rozattá, melyhez az elnök járult.

Next

/
Thumbnails
Contents