Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-07-30 / 31. szám

köveket, s kik Amaneman rendőrkapitánynak vannak alárendelve. Igen érdekesek még a következő sorok: „Az egyistenröl való tan csak a beavatottak előtt volt leleplezve, és homályos szerkezetben a holtak sírjába tétetett; az egyisten neve a sírokban talált ezen iratokon soha sem fordul elő, hanem csak körül van irva ezen mély szavakkal: n u k p u n u k ,Én vagyok a ki vagyok.' Kinek ne jutnának eszébe 2 Móz. 3, 14~b»R előforduló szavak, melyekkel Isten magát Mózesnek és az izrael íiainak nevezte, s melyek zsidó alakjokban , Jahve' ugyan azt jelentik, mint amaz egyptomi ,n u k p u n u k' ,Én vagyok a ki vagyok.' A következő szakaszokban szerző áttér Perzsiára, és kiemeli a németek és perzsák ősrégi rokonságát. Sok kifejezést és szokást hoz fel. melyek mind a két népnél közösek ; megemlíti hogy a tüzet Németországban általánosan vörös kakasnak nevezik, mely mégis csak valódi perzsa kifejezés. ííagy súlyt fektet szerző a „Schachnamehr a,u

melyet Firdusi perzsa muhamedán költő, sokkal régibb pogány hagyományokból szedett Össze. Ebben a hősök feltűnő módon épen ugy tűnnek fel, mint a német „Heldenbuchban." *) Mind a két nemzet költeményeiben a hősök mellett nagy szerepet játszanak ezeknek nemes lovai is. Gyakran tetetnek ki kis gyermekek, kik vad állatok által felneveltetve nagy hősökké lesznek. Szerző bevallja ugyan, hugy a mostani perzsák távolról sem hasonlók a németekhez, mert „mig a németek szótartók, jog- és igazsszágszeretők, és az indogermán népek között mintacsaládot képeznek, addig a perzsák elvesztették és elfelejtették az igazságot. Habár a régiek állítása szerint az irániak gyermekeiket lovaglásban, nyillövésben és igazmondásban gyakorolták is, e »bői még nem következik, hogy a régi perzsák igazságszeretők voltak, mert amit az ember nem ismer és nem tud, azt kell tanulnia, és a ki nem igazmondó, az hazug és annak kell az igazmondásban gyakoroltatnia." Megemlíti szerző, hogy a mai perzsáknak ve'rökké vált a hazugság, s különösen egy példát hoz fel: ,,Bizonyos persa beszélte egykor, hogy ő látta, miszerint egy hires perzsa mester zenehangjaira a szikla meglágyult és ragadóssá lett, és ezen állításának igazságát rettenetes esküvel erősítette." Szerző szerint azonban a tulfinomult és gonosz jellemű perzsáktól meg kell külömböztetni azon törzseket, melyek a perzsa-török határon máig megtartották ősi erejöket egyszerű és nemes erkölcsüket. Ezen törzsek *) „Heldenbuchnak" azon gyűjtemény neveztetik, melyben Ditriech-, Hildebrand stb. mondaköreinek töredékéből összeállított elbeszélések foglaltatnak. Ezen elbeszélések közöl nevezetesebbek : O tnit és Wolfdietrich, Rosenkranz. Több ily elbeszélésgyüjtemény maradt fel, melyek közöl legtökéletesebb az, melyet Kaspar von der Roen (1472) összeállított. tömege teszi a lovagias kurdnépet, Nemeseiket kermanoknak a parasztokat pedig gurmanoknak nevezik. Jóllehet mohamedánok, nejeiket még sem csukják el. Fátyol nélkül dolgoznak a mezőkön épen ugy mint Németországban. Rendkivüli vendég szeretök és lovagiasak. *) A kurd még ma is pikkelyes páncélban jár, mint a középkori lovagok. Egy népmonda is él közöttök, mely nem régibb a keresztes hadjáratoknál, de szerző szerint egyszersmind azt bizonyítja, hogy a kurdok a nyugatiakat úgy tekintették, mint rokonaikat, A monda igy hangzik: Fakih Ahmed kurdnemesnek sokat kellett szenvednie szomszédaitól, azért elhagyva hazáját, a frankok ellen harcoló török szultán szolgálatába állott. Különösen kitűnt bizonyos fiatal frank lovag, a ki öt napon át minden vele harcoló törököt legyőzött- Ezen lovag ellen Fakih Ahmed is síkra szállott és hosszas harc után ketté vágta, annak sisakját. Amint azonban a sisak leesett, Fakih a. gyönyörű szőke fürtökről megismerte, hogy a veleharcoló lovag egy bájos leány volt. A leány, mint legyőzött, követte a kurdot és ennek nejévé kellett lennie. A nőt Keighannak hitták. Kurdestanba követte Ahmedet és itt két fiút szült. Midőn azonban egyszer Ahmed eltávozott hazulról, gonosz szomszédai várára rohantak, de Keighan hősiesen megvédte azt, visszaverte az ellenséget és sokat megölt közölök. Ekkor azonban összehiván a népet, így szólott: Fakih egykor meghagyta életemet, ezért ma én megmentettem várát és gyermekeit, most tehát quittek vagyunk, s én visszatérek hazámba. Erre megforditotta lovát és eltűnt. Fakih hazajővén, mindent megtudott, és forró szerelme neje után űzte öt. Visszahozta és kérte, maradjon nála. De ez nem akart maradni, s midőn Fakih erővel akarta kényszeríteni, a nő megsebesítette öt. Látván azonban, hogy férje mellén nagy sebet ejtett, megszánakozott rajta, ott maradt és ápolta öt mindaddig mig meggyógyult, de ekkor ismét eltűnt és nem is tért vissza többé. Fakih Ahmed, mihelyt eger

szsége helyre állott, franknak öltözködve Európába jött, hogy az elveszettet megkeresse. Itt egy nagy városba érkezve dobolást és zenélést hall, és látja, hogy minden iinnepies fényben úszik, kérdezösködésére meghallja, hogy a hitetlenek ellen harcolt királyleány, keletről visszatérve, unokatestvéréhez & fejedelemhez megy nőül, most ezeknek lakadalmát fogják megtartani. Fakih azonnal nöi ruhába öltözködött, s a menyegzői vendégek közé vegyülve, néhány kurd szavat súgott a menyasszony fülébe. Megijedve felelt ez szinte kurd nyelven „oh Fakih Ahmed te itt!" Ugyanazon pillanatban leszúrta tőrével Fakih a fejedelmet, s a tolongásból szerencsésen elfutott a menyasszonynyal, *) A kurdok nemes lelküségének, egyszerű és neme® erkölcsének gyönyörű példája volt ama néhány év előtt történt borzasztó mészárlás, melyben ugyanazon lovagias kurdok ezreket vágtak le a szegény maroniták közöl; ez a borzasztó tett tanúskodik ugyan ősi erejökről, de azt hogy egyszersmind lovagiasak és nemes erkölcsüek volnának, épen mutatja.