Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-01-22 / 4. szám

kilátásból s tanácsosának Dnpratnak a bíbornoki süvegre vonatkozó reményéért, feláldozta 7-ik Károlynak a gallikán egyház alaptörvényeként ujabban (1438-ban) kiadott pragmatica sanctioját, melyben Károly az egyetemes zsinatokat a pápák fölött állóknak nyilvánítja, a pápáktól a legfőbb egyházi bíráskodási jogot, s az annaták élvezetét elveszi, s melyet ugyan a pápák nem ismertek el, de a francia parlamentek annál inkább fentartandónak véltek, — ezt mondom — Ferenc feláldozta és 10 Leo-val 1516-ban egy concordatumot kötött, melyben a király a pápai szék részére, ennek a zsinat iránti viszonyát s az annatákat illetőleg bizonyos engedményeket tesz, de viszont a pápa azon joggal ruházta fel a királyt, hogy ez az összes érseki s püspökszékeket, s apátságokat, a pápai megerősítés kikötése mellett, általa szabadon választott egyénekkel tölthesse be. Hogy e jog mennyire nagy horderejű volt, könnyen gondolható, ha tudjuk hogy ekkor frankhonban 10 érsekség, 83 püspökség s 527 apátság létezett. Ez által a klérus tökéletes függésbe jött a királytól, ennek hatalma pedig tetemesen növekedett. Nagy ügygyei bajjal sikerült ugyan Ferencnek 1.518-ban e concordatumot a parlamenttel elismertetni, de azért a nemzet érzületére, s a papság állására nézve folyvást a pragm. sanctio maradt irányadó, valamint a parlamentben is az ultramontanismus iránti ellenszenvek mindinkább mélyebb gyökeret verének. Majd nemsokára létrejöttek a tridenti zsinat végzései (1545 —63,) melyeknek általános elfogadtatása a Grallicanismust teljesen megsemmisítette volna. Épen azért az ős szabad szellem ismét teljesen felelevenült és ennek következtében a zsinat végzései közül franciaország csak azokat ismerte el, melyek saját állam-elveinek, a korona kiváltságainak, a frank egyházi törvényeknek s szokásoknak megfelelnek; ellenben az ellenkezőket a király tanácsosai, a parlament s az ország hatóságai nyíltan elvetek. E zsinat középkori szellemben készült határozatai és az 1516-ki concordatum volt az, mely a gallikanismust különösen felélesztette. Mindjárt még a 16-dik század végén több jeles bajnok lépett fel a gallikanismus mellett, kik között különösen kitűnik P i t h o u több nevezetes munkájával, minők „Corpus juris canonici" „Codex canonuma

„Libertés de l'Eglise Grallicane," melyekben, de különösen ez utóbbiban a gallikán egyház kiváltságait s szabadságát oly mesterileg állitá össze, liogy ebből klerikusnak és laikusnak könnyű volt belátni, hogy itt korántsem vallásról s dogmákról van szó, hanem tisztán csak az egyház alkotmányáról s igazgatásáról. E munkáknak köszönhető, hogy noha a 17-dik század első felében franciaország felett uralkodó bibornok-ministerei 13 s 14 Lajosnak, Richelieu és Mazarin a concordatum fentartása mellett buzog1

C5 tak, mégis a Sorbonne 1663-ban következő tartalmú „Declarationes"t nyújtott át a királynak: 1. A facultas nem tanítja, hogy a pápának a király világi ügyei felett bármi hatalma volna ; 2. sőt a facultásnak régi tana, hogy a király világi ügyekben csak Istent kell, hogy ismerje főurának. 3. A facultás tana, hogy a királynak az alattvalók hűséggel s engedelmességgel tartoznak, és ettől semmi szin alatt fel nem oldathatnak. 4. A facultas nem helyesel bizonyos olyféle tételeket, melyek a királyi hatalommal s a gallikán egyház szabadságával ellenkeznek, melyek szerint p. o. a pápa fel volna jogosítva a püspököknek a zsinat végzései ellenére is letételére. 5. A facultas nem tanítja, hogy a pápa az egyetemes zsinatok felett áll. 6. A fakultásnak nem tana s nem dogmája, hogy a pápa csalhatatlan volna még akkor is, lia az egyház közmegegyezése nincs mellette. Mig Pithou eszméi s a párisi Sorbonne tanai a frank nemzeti egyház szabadérzületét ekként élesztgeték: az alatt egy ujjabb esemény ez érzelmet lángra lobbantotta. 14-ik Lajos ugyanis, a miatt, hogy a regalékra vonatkozó jogait az ujabban meghódított tartományok püspökségei felett is érvényesitni akarta, vagy talán inkább, mert a spanyol háborúban a pápai szék ellenére dolgozott, meghasonlott XI. Ince pápával, és ennek következtében a francia királyság ősi jogait, vagyis a gallikanismust teljes erejében igyekezék feleleveníteni. Jelesen 1681-ben összehivá Lajos Franciaország főpapjait Párizsba, kik a következő évben, élükön a nagyhirü B o s s u e t püspökkel ama nevezetes „Déclaration du clergé de Francé" cimü nyilatkozatot, vagy az u. n. „Quatuor propositiones cleri gallicani"-t készítették, mely e következő négy alaptételt tartalmazza: 1. Péternek, és utódainak, valamint az égy háznak csupán a lelki dolgokra nézve adott 7*