Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-07-23 / 30. szám

véri egyszersmind, hogy ebbeli munkámnak nem volt más célja, mint hogy a francia- és olaszországi kathoíicusoknak megkönnyítsem az apostolok eredeti szövegének tanulmányozását. Erre nézve azt kérdezte tőlem, ismerem-e Bonaventura de Magdalononak — ha jól emlékszem — munkáját a latin Biblia védelmére. Azt válaszoltam, hogy magam is elsőséget adok a szent Hieronymus latin fordításának az Étienne Róbert által kiadott görög szöveg felett, de most épen arról van szó, hogy a legrégibb görög tanúságoktól megtudakoljuk az apostolok által használt kifejezéseket, és hogy ilyen szöveg aztán túl van minden fordításon. A pápa azt kérdezte tőlem/ hogy midőn ily feladatot tűzök magam elibe, nem félek-e a theologusolc ellenmondásától, mire nézve épen szent Hieronymus példájára hivatkozott. Látván, hogy keres emlékezetében Hieronymus arra vonatkozó szavai után, figyelmeztettem. hogy azok könyvem előszavában idézve vannak : ő megtalálta azonnal és fenszóval elolvasta : Q u i s doctus pariter vei indoctus, cum in manus volumen essumpserit et a sálivá quam^semel imbibit, víderit discrepere quod lectícat, non statim erumpat in vocem, ro e falsarium, me clamitans esse sacrilegum, qui a 1 iquid audeam in veteribus libris a ddere, mutare, corrigere'? A kifejezés s aliva quam semel imbibit, annyira mulattatta, hogy a könyvben lapozva megkísértette egyszersmind a szász diplomatának szemlélhetővé tenni a képes kifejezést. Hogy bebizonyítsa nekem mennyire nem idegenkedik az enyimhez hasonló vállalattól, elbeszélte, hogy ő maga is néhány évvel ezelőtt a biblia héber szövegének itészeti kiigazítását tervezte. Összehívott volt a végre egy tudós bizottságot, de nem találkozott, ki akart volna avatkozni a dologba: nolevano impegn a r s i. Oda'ment aztán a könyvpolchoz, kivett egy vörös bársonyba kötött régi héber bibliát s azt kérdezte tőlem, hogy ismerem-e ? Csodálkozással láttam, hogy az a Reineccius-féle lipcsei kiadás volt. Méltó dicsérettel nyilatkoztam honfitársamról, hozzá vetvén, hogy a héber szöveg kritikája még nagyobb nehézségekkel jár, mint a görögé. Felfogván e gondolatfonalat, Ő Szentsége rámutatott arra, hogy tanti p u n t i van a héber szövegben, én pedig helyeselvén a tudós és szabatos fejtegetést, emlékeztettem a Septuagínta híres képtelenségére, hol pontozási zavar miatt e szavak helyett: a halottak föl nem támadnak, ezt tették: a z orvosok föl nem támadnak, *) mire a pápa jó izüt nevetett. *) Tudva lévő, a tudomány által bebizonyított dolog, hogy a Septuaginta-forditás oly héber szövegből történt, mely nem volt hangjelekkel ellátva; ugy esett aztán, hogy Ézsáiás 26, 14 e mondatban az

első szót igy hangoztatták: nnjtfel orvosok s a mondatot ekkép forditot,,Visszatért aztán az általam eszközlendő uj Testamentom kiadására, és hogy magának bővebb tudomást szerezzen a dolog felől, elolvasott több helyet az előszóból, és kívánságomra a dedicatiót is. Tartózkodás nélkül kifejezte több izben, hogy helybenhagyja itészeti elveimet, s többek közt kijelentette azt is, hogy szent Hieronymus igazi szövegének tanulmányozására nézve a legrégibb okmányokat illeti az elsőség. A dedicatio azon szavainál, a hol reményemet fejezem ki, hogy Európa leghiresb könyvtárai felkutatása után közre akarom bocsátani a szent szövegről létező legrégibb kéziratokat, a pápa csodálkozását fejezte ki, rámutatott fiatal koromra és a vállalat roppantságára s végre kérdezte tőlem: menynyire vagyok már a dologban. Azt feleltem, hogy Franciaországban, Hollandiában, Angolorazágban és Schweizban megnyertem mindent a mit óhajtottam, csak még a római kéziratok hiányzanak. A pápa erre : Az én Laureanim majd segíteni fog. „Most Lambruschini utasítása ellenére is megkellett ismertetni a pápával a tiszta valót. Elbeszéltem minden teketória nélkül, hogy Lambruschini megtagadta tőlem ama kéziratok közlését, és hogy azt teljességgel lehetetlennek mondja. Látnivaló volt, miszerint nemcsak hogy a megtagadás nem jött a pápától, hanem hogy a pápa magának a dolgot megmagyarázni sem tudta. Por se — a pápa saját szavait idézem — forse perché passano adesso tanti forestieri (talán azért mert most sok idegen fordul meg itten.). Csakugyan húsvét ideje volt, midőn a mint tudva van, nem hiányzik Rómában a sok vendég. O tehát Lambruschini eljárását annak tulajdonította, hogy meg akarja óvni a Vaticant a sok alkalmatlankodóktól. Én a legmelegebb szavakkal előadtam, mily nagy hálára lekötelezend, ha O Szentsége maga személyesen akarna közbenjáró lenni ez ügyben, s ugy látszott valóban, hogy az a szándéka. A szász miniszterhez intézett utolsó szavai ezek voltak: H o tanto piacere di connoscere questo bravó signore professore (nagyon örülök, hogy megismerhettem e derék professor urat.) „S mi volt ezen audienciának eredménye ? Még az nap O Szentsége elment a Vaticaní könyvtárba az ő Laureanijához, és tudakozódott felőlem. Akkor tudta meg mily állást vett e dologban Lambruschini. Másnap reggel Laureani és Molza elbeszélték nekem a pápa látogatását és két nap egymásután három-három órára kezembe adták a nagybecsű kéziratot, a mi elég volt arra, ták: ouŐ3 larpot ou py] avaarr^aouai a helyett, hogy igy kellett volna olvasni t D^ÍÍ^Ö'n halottak és akkor értelme a mondatnak ez: a halotttak föl nem támadnak. — Egyébkint nem fog oly oktalannak látszani a Septuaginta fordítása, ha megmondjuk, hogy rabbinicus ősrégi közmondás is azt tartja, hogy DJ,"!^ DWfc^ŰtP az

orvosok legjobbika is pokolra való. B. M.