Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-07-02 / 27. szám

A nagynevű Rádáy Pál pedig egyháza, és annak vallásos istenitiszíelete iránti szent buzgóságától, imákat és énekeket irt, követve e téren Bethlen Gábor és Apaffy Mihály fejedelmeket. Igy keletkezett, mindjárt a 18-dik század utolsó felében Lőcsén a magyar nyelv tanára Újhelyi Dajka Gábor úrnak t. Nagyváradi Darvas János úr kedves élete párjának, t. f^áy Magdolna asszonynak élete legszebb korában történt halálára jrt gyönyörű verse, mely az akkori irás szerint igy hangzik : ,,Tartosb örömre érdemes barátom. Midőn elcsüggedt karjaid közt látom Más jobb világra által szunnyadni Szerelmes párján életednek: Ki Nem érzi együtt kinos veszteséged ? Ki nem javalja méltó könyveid ? Egy perc vetett boldogságodnak véget, S egy halhatatlan szépet sirba vitt! — i A kisded Ámorok sirnak felette: A bús hir tépett hajjal jajgatja, A csendes virtus kedvessét, ki a Szép nem diszét magával eltemette — Hijába nyújtod érte karjaid, Csak port, s hideg hamut ölelsz : jobb része — , Elhervadt kellemit tekintjük itt — E bánat lakhelyeiből át enyésze. — Ó, sirj szellemed áldott hamvain Ha kifakadt enyhülést lel a kín; S midőn egy percig édes könyved árja A bú előtt sebes szíved bézárja: Említsd azon boldogtalant, ki nem Ismér már könyveket, — fájdalmi súlya, Leverte, áz elcsüggedt gyötrelem Alatt szívét elfojtott bánat dúlja." v Igy jöttek egymás után, mint úttörők, a Kazinciak, Kovácsok, Édesek, Mátyásiak, Horváthok, Csokonaiak, — igy vette lételét Csizi István főhadnagy, következő gyalog katona éneke : „Csillagos ég, nap, hold, föld, hegy, völgy tengerrel Csudáld! mit cselekszik Isten, az emberrel: A kit akar megtart, mást megöl fegyverrel; Elibe nem állhat senki, semmi szerrel! — Isten ö, csak neki vagyon birodalma, Mind mennyen, mind földön, ront, épit hatalma Mely boldog, ez az Ur, a kinek óltalma Oltalma a kinek benne bizodalma. Zúgjon bár a tenger szörnyű harsogással, Vagy hulljon a menykő, égi csattogással, Bár kegyetlenkedjék sürü ágyúzással Az ellenség, s apróbb, fegyver ropogással. Ingyen sem lesz annak semmi veszedelme, Kinek csak Istenben vagyon hiedelme, A benne bizóknak, mert oly segedelme, Hogy azt fel nem éri, semmi véges elme." En Uram, Istenem ! hát már levetkezem A bűnnek palástyát, és felfegyverkezem, A hitnek paizsát, s rólad emlékezem, Midőn bajnokomhoz közelebb érkezem. Nem bizom eszemben, erőm fegyveremben : Mert ugy tudom esem, halálos veremben ; Bizom csak egyedül, az én Istenemben, Mert csak ő megtartó a veszedelemben. Eddig is az Isten viselte gondomat, O erősítette harcokban karomat, Most is erősiti a marsban lábomat, Csak neki ajánlom vándorló sorsomat! Kegyes ő, megengedi a hozzá térőnek, Sőt jutalmat ígér, az ezt keresőnek, O erős paizsa a vitézkedőnek Segelmet nyújt, a neki könyörgőnek! Erős Isten vagy Te ! erősítsd kezemet, Kezemben kedvedre, forgasd fegyveremet, Fegyver által ontasd ám bátor véremet, Csak végre idvezitsd én bűnös lelkemet. Hogy ezen ének minden bizonnyal szebb és alkalmasabb a CXLIV-ik zsoltárnál, mely szinte katonának való ének ; mindenki által láthatja, miután ezen ének sokkal szelídebben hangzik, mint a mondott zsoltár cím e aorai: „Bocsáss villámlást, őket verd szélyel Mennyütő köveiddel, széleszd el" stb. Idő folytával, hogy és mint alakíttattak át a templomi dicséretek: ismerjük mindnyájan énekes könyvünkből, mely kezeink közt forog ; de sok dicséreteket tekintve, melyek énekes könyvünkben helyet foglalnak, idője volna immár, hogy azokat, más ujabb, szebb, az idő és körülményekhez alkalmazott, énekek váltsák fel. A zsoltároknak pedig legnagyobb részét, melyek tartalma homlokegyenest ellenkezik körülményeinkkel, s a keresztyén vallás szellemével, melyek ugy sem énekelhetők, következésképen a jelen alakban, csak az énekes könyvet vastagítva, annak árát emelik, a szegényebb sorsúnak nagy kára és hátramaradására, anyagi és szellemi hason tekintetből is, az avatottak, és az énekszerzésre meghivattak, végkép kihagyják, igy nem lesz kénytelen a szegény falusi gyermek olvasni, az ily és több efféle sorokat: ,,Fiai legyenek árvákká, Felesége özvegy asszonyá; Gyermeki e földön szüntelen Elbujdossanak, helyből helyben: Házokból kipusztuljanak, És ők szélyel kolduljanak." Csuthy Zsigmond.