Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1865-06-25 / 26. szám
BARACSKA, junius 8. 1865. Most midőn a mostoha idő aggodalommal fenyeget, midőn a szegényebb szülék már eddig is vagyonaiktól jóformán megfosztva fájdalom érzések közt vonogatják el gyermekeiket az iskolától, — mely pedig néhány gyermek kivételével nyáron is teljes szokott lenni — a miatt, mert a szükséges könyveket s ruházatot nem képesek beszerezni, akkor mintha istennek lelke ujjal mutatta, nagysgos Özv. Szűcs L a j o s n é született Szűcs Zsófia asszony megemlékezvén egyházunkról, melynek kebelében született, s melyben élt több éven keresztül boldog emlékezetű férjével, egyházmegyénk volt kedves főgondnokával, iskolánk javára 500 forint alapítványt tett. Ez alapítvány le van téve a pesti takarékpénztárba, hol az alapitmány értelmében maradni kell, mig ott biztosan lehet, és érte a százalékot 50 frt, az adóhivatalnak be is fizette. Az alapitmány után járó 25 frt évi kamat szegényebb sorsú jó erkölcsű gyermekek között, az egyháztanács belátása szerint, tandíjra, könyvekre és vizsgák alkalmával ösztöndijjakra fordítandó. Kegyeletes tiszteletérzései közt jegyzem föl e sorokat, áldva a kezet, mely oly sok honleányi adományai közt a legnemesebb cél, a nevelés szent célja felé nyilt ki jóltevőleg s áldva a gondviselést, mely ömnagá a hagyott egyházunknak időről időre ily buzgó vallásos pártfogókat ad. S z a 1 a v Sándor, lelkész. PÁLYÁZAT . külegyetemi ösztöndíjra — ág. hitv. evang. hit tanulók számára. A Glósius Sámuel és Dánielféle alapítványt a pesti ág. ev. egyházban kezelő bizottmány ezennel közhírré teszi, hogy külhoni egyetemeken tanuló ág. hitv. tv. hitjelölt ifjak számára a fönirt alapítványból több rendbeli, egyenkint 70 egyesületi tallérból ezüstben (Vereinsthaler) álló ösztöndíj fog a jövő 1865 /6 tanévre kiosztatni. Az elnyerhetés föltételei ezek: 1. Magyarországi születésű (értvén az 1848. évbeli politikai területet) és ágost. hitvallású legyen a folyamodó hittani jelölt; 2. Máris két évi hittani folyamot jól végzett légyen valamely magyarhoni protetans theologiai intézetben ; 3. A magyarnyelvet tudományosan értse és helyesen irja és beszélje; mely körülmény hiteles külön bizonyítvány által igazolandó; 4. Feddhetlen erkölcsi jellemű és jeles szorgalmú legyen. Fölhivatnak ehhez képest külegyetemeken tanuló, vagy oda még csak kimenni szándékozó mindazon ifjak, kik ezen minőségnek megbírván felelni, egy ilyetén ösztöndíjat a jövő 186% tanévben külegyetemen élvezni óhajtanak, hogy a fönt 1—4. pontokban megírt kellékeknek minden kétségen fölüli beigazolására szolgáló, vagy eredetiben, vagy hitelesített másolatban melléklendő tanodai és egyéb bizonyítványokkal ellátott, snjátkezüleg irt és aláirt kérvényeiket folyó 1865. évi julius 31-iki záridő előtt (melynél később beérkező folyamodványok figyelembe vétetni nem fognak) bérmentve és lepecsételve alólirott bizottmány elnökéhez küldjék be. Világosan ki legyen téve a kérvényben, hogy hova és melyik utolsó posta útján, vagy mily külön cim alatt kiván a folyamodó a folyamodására hozandó határozatról f. év. augustus hó folytában értesíttetni ? A megszavazott ösztöndíjat a díjnyertes ifjak nem a tanév elején, hanem csak annak második fele kezdetén, miután bizonyítványaikat az illető egyetemen sikerrel töltött első félévről és egyszersmind a második félévre lett beiratásuk felől is (Frequentations-Zeugniss und Anmeldnngsbogen) a 70 darab ezüst egyesületi tallérról szóló sajátkezű nyugtájukkal eyyütt elő'legesen beküldötték, fogják posta útján bérmentesen megkapni ; mi végre szükséges, hogy egyetemi lakásukat, nyugta beküldésekor, pontosan megírják. A ki ezen ösztöndíjat már egy évig húzta: az a rákövetkező második évre is annak élvezetében csak ugy maradhat meg, ha reá ujabban is érdemesnek tapasztaltatik; ha továbbá már az első évben a hitvallási tanulmányokon kivül a philosophiát, beleértve a phiiologiát s kivált az erkölcstani philosophiát is, — szorgalommal tanulta s a második évben is tanulja; végre ha magát előre is arra kötelezte, hogy a külegyetemen töllött ösztöndíjas két esztendő múlva a hazába térve, a pesti ág. hitv, ev. magyar-német egyházgyülekezet tanodájában — ha kívántatni fog — mérsékelt díj mellett egy évig segcdtanári hivatalt viselend. Felszólittatnak ezen alkalommal mindazon ifjak is, a kik a tavali pályázat következtében a most folyó 1864 / 5 . tanév alatt ezen Gl.ósius Sámuel és Dánielféle ösztöndíjat már egy esztendeig élvezik, hogy a mennyiben annak a jövö 18G5 /6 . tanévre is (mint másod évre) élvezetében megmaradni óhajtanak: ebbeli óhajtásukat a főntirt föltételek teljesítése mellett szintén f. 1865. évi julius 31-éig alulirt bizottm. elnöknek kérvényileg jelentsék be. Különben minden ösztöndíjas ifjúnak kötelessége lesz azonnal, a mint az ösztöndíjas tanévet az illető külegyetemen megkezdi, tehát bizonyosan még october hó vége előtt, a maga ottlétéről az alulirt bizottmánynak levélbenjelentést tenni. Kelt Pesten a Glósius Sámuel és Dáníelféle ösztöndíjakat kisztó bizottmánynak 1865. évi junius 12-én tartott ülése határozatából A bizottmány elnöke : Fabiny Teofils. k, (pest, főút 3. sz.) G ö r g e i István s. k. biz. jegyző. A DEBRECENI REF." FŐISKOLÁBAN AZ 1864 /5 -ilc ISKOLAI ÉVET BEREKESZTŐ KÖZ- ES ERETTSÉGI VIZSGÁLATOK KÖVETKEZŐ RENDDEL TARTATNAK MEG. a) Közvizsgálatok. Julius 17. d. e. Vegytan- élet- növénytan. d. u. Nemzet gazdászat, pénzügytan, pénzügyi törvények. 18. d. e. Bölcselet történelme, észjogtan, erénytan. d. u. Szentírás magyarázattan, angol nyelv. 19. d. e. Nevelés és tanitástan, tanitó képezdei tudományok. d. u. Magyar polgári jog, törvénykezési eljárás, magyar büntető jog és bűnvádi eljárás, bányajog, törvényszéki irály, ausztriai büntető jog. 20. d. e. Ker. hittan, különös ker. erkölcstan, egyházszertartástan, lelkipásztori gond, kánonok ismerete, d. u. Közigazgatási szabályok, latin és görög irodalom. 21. d. e. Egyetemes egyháztörténelem, magyar irodalom története.