Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-06-04 / 23. szám

tés segedelmére, melyre ezen kivül még 20 cs. k. aranyat ajánlott meg. Isten áldja meg érette minden jókkal. Koos Ferenc, ref. lelkész. ESDEKLÉS. Szerkesztőségünk egy szegény, elhagyatott reformáta nő érdekében emeli fel szavát, akiiek férje a dunagözhajózási társulat „Keresztelő János" hajóján, mint asztalos foglalkozott, és mintegy két év előtt nyomtalanul eltűnt, ugy hogy azóta a legszorgosabb magán és rendőri keresés dacára sem lehetett felfedezni. Ez a szegény aszszony gyógyithatlan betegségben szenved, és pedig anynyira, hogy a legcsekélyebb terhelő munkát sem képes végezni; két esztendő óta kereső nélkül levén kénytelen volt kevés holmiát eladogatni, s ennek árából tengetni életét, most már nincs semmije, amit eladhasson, mert háziura bátorának utolsó részét is elárvereztette ; épen e miatt a mi másnak öröm, az neki liú és aggodalom ; ami másnak életét édesíti meg, az neki csak keserűséget okoz, s fájdalomkönyeket sajtol szemeiből — négy neveletlen gyermeke van ! Képzeljen a t. olvasó egy anyát, a kinek egész télen beteg ágyhoz kötve kellett néznie gyermekei nyomorát, s akinek gyermekeivel együtt az irgalom asztaláról lehullatott morzsákkal kell tengetni nyomorult életét, akit talán csak gyermekei iránt való forró szeretete mentett meg az öngyilkosságtól, képzeljen egy ilyen anyát akkor maga előtt látja ez asszonyt. — A négy gyermek közöl kettő már el volt helyezve ; az egyik 12 éves fiu a ,,Regensburgc

gőzösön matrózinaskodik, a másikat pedig, aki 9 éves és szinte fiu, egy kávés fogadta magához, hogy sele a kavéhézban előforduló könnyebb munkákat végeztesse, de ezt az utóbbit gazdája ismét visszaküldötte édesanyjához, mert erősebb munkát nem biró gyönge kora miatt nem használhatja, és igy most e szegény asszonynak ismét három gyermek éhkiáltását kellene lecsillapítania, ha volna miből. — T. olvasó ! Ha az úr isten nem áldott meg gyermekekkel, vagy ha volt gyermeked de Isten örök változhatlan végzése szerint magához vette azt, s ha magad körül óhajtanál egy szerető lényt, a ki gyermeked helyett gyermeked lesz, aki hálaadó vonzalommal viseltetik irántad, a ki ha felnövekszik betegségedben és tehetetlen öregségedben ápolód lesz, ha ezt óhajtod, könyörülj e szegény asszonyon ! könyögülj e szegény három árva gyermeken, fogadj el egyet közölök ; a gyermekek mind épek, egészségesek és csinos arcúak; az egyik fiu mint fenebb mondottuk 9, a másik másfél éves, s egy leányka 7 éves. Azok, akik valamely gyermeket elfogadni kegyeskednek, szerkesztőségünknél tudakozódhatnak, valamint bármi csekély kegyadományt is elfogadunk a szegény özvegy és árvák számára. HALÁLOZÁS. Ciprus lomb ifjabb R a d ó Lajos hamva felett, -j- 1 865. máj. 14-én. Ha a könyező dalnok a lant húrjain végig fut, a reszkető hur fájó — bús hangot ád. Lelkem húrjain végig fut a fájdalom keze, érzelmeim gondolataim setétek fájók, mint elszakadt hur reszkető utóhangja. A halál kora áldozatát temettük. A dunántúli evan. egyházkerü- leti felügyelőnek T. R a d ó L a j o s úrnak fiát a 20 éves ifjabb Radó Lajost tettük örök nyugvó helyére Májushó 21-én délután 3 órakor, Répce-Lakon Vasmegyében, ki -is Eperjesen mint Il-od éves jogász meghalván, a szülőföldi hantok alá hazahozattatott. Egy év óta a nemes család felett vészes aggályos felhő borongott, a fa törzsét féltettük annak megtartásáért küldtük imánkat égbe fel, s az ég meghallgatá imánkat; de a szerencsétlenség villámcsapása lesújtott, a nemes törzsről egy nemes ágat zúzott le. " Előttem volt koporsód, letörött lomb, hervadó ifju. Ravatalodnál búsan, megtört kebellel álltunk, szemünkben köny, kezünkben koszorú vala. Elmentünk megsiratni tégedet! Ha sir a tengerész, midőn hajótörést szenvedve egy puszta sziklára menekülván, kincstelt hajóját lesülyedni látja a habok alá, remegő köny volt százak szemében a koporsó körül, méltán sírhattunk mi is. Annyi kincs volt letakarva az alá a szemfedél alá. A szülők — az egyház csalódott reményei volta'í letemetve ott. A nemes szülők és mi az egyház a jövő lapjára felirtuk terveinket, szépek — ragyogók voltak e tervek, de jött egy rémes kéz letörölte a képeket kegyetlenül, a halál keze volt ez. Ki ne sima egy feldúlt templom romjainál ? Az a koporsó magas re -mények templomának összetört romja volt, a szorgalom, a lelkesedés szárnyain repültél a lélek napja a tudomány felé, a küzdelem a nemes törekvés magasából a halál villáma sújtott le. Könyet tettünk a koporsó fölé, ki egy 20 éves ifju ravatalánál sirm nem tud, ki köny nélkül tudja nézni midőn a jó apa, anya kedves gyermekével boldogságát is sírba temeti, — az az ember tépje ki szívét, azt a lényt embernek ne mondjátok, nem ember az ! Tettünk koporsódra ifju koszorút. Koszorút tett ravatalodra a tudomány geniusa. Az ismeretek, a tudomány szent kincseérti küzdelemben estél áldozatul. A nemzeti jog — melyet haügatál — elküldé géniuszát, bús fekete fátyollal leborított koszorút tett sírodra, ki egy lettél volna a nemzet jogainak erődjét építő, védő lelkes honfiak közül. Koszorút tett ifju homlokodra a barátság, kebled virág volt, a barátság napsugára előtt feltártad azt. Mint a delej magyarázhatatlan erővel vonja körébe az érceket, szívedhez a lélek delejes vonzalommal közelite. Kebled templomában oltárláng a barátság vala, fényes, ősi jellemvonása a nemes Radó családnak. Nem lehettek temetésednél ott minden barátaid, bár sokan voltak jelen, koszorút fontak ők neked baráti bús szívek bánat virágiból — a baráti emlék örök zöld repkényéböl. A hány barátod volt annyi áldás, annyi emlékfüzér állt sírodon, kik nem lehettek ott temetéseden távol levő barátaid imájokat küldék a legjobb barát hamva fölé. v Koszorút rakott sírodra nemes halott a k ö z é rz ü 1 e t. Szeretett téged mindenki. Nyájas arcod, a mosoly, mely ajkad körül ott lebegett mindig, ott ült szüntelen, — megnyert mindenkit neked. Látni téged és szeretni egy vala. Tiszta lelked, őszinte jóságod átlátszó tó nyugvó tükre volt, leláttunk szívedig. Egy mindenkitől szeretett, közkedvességü ifju sírjára oda tűzte a közérzület az általános szeretet koszorúját omló könyek zaporában. Három füzér volt a síron. Az elsőn mit a tutomány tett oda ez állt irva szellembetükkel ,,a tudományt kereső szorgalmas ifjúnak; a másodikon ez volt irrva ,,a hű barátnak; a harmadik felett ez állt ,,a közkedvességü ifjunak." Megrendítő jelenet volt a fájdalom óriás kinjai közé merült szülőket látni a ravatal mellett. Nem vigasztaltuk őket, ily csapásra, ily fájdalomra nincs emberi vigasz. Ily mély sebre csak kettő ád írt: a hit s az idő. A hit meg is adja azt. Hisszük, hogy a mélyen sújtott magas érzésű apa, ki nekünk oly felemelő lélekkel tudott szólani