Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-05-27 / 22. szám

o. é. frtot adományozott — hálás köszönetet, s elismerést szavaz az összes tanitói kar, s jövőre nézve is bizalmat, s reményt helyez benne. Áldja meg az ég nemes fáradozásáért, szíves áldozatáért. — Adja Isten, hogy nemes tettét s példáját mások is követhessék, s a szeretet munkáit gyakorolhassák !!! *) Papp Bertalan, m.s.k. tanitó. KÖNYVISMEETETÉS. Strauss F. D. Das Leben J e s u, für das deutsche Volk bearbeitet. (Jézus élete, a német nép számára kidolgozva.) Leipzig. 1864. 8 o. XXVI és 633 1. Ára 5 frt 40 kr o. é. körül. II. (Folytatás.) A történeti tényleges eredmények soványságán, maga szerzőnk is sajnálkozik. A zárszó ban azt mondja, hogy ,,a mythusi kuszó-növények magát a fát megfosztották leveleitől, kiszítták nedvét, meggörbítették ágait és gályáit s e miatt a fának eredeti alakja teljességgel nem létezik többé. Mindenik mythusi vonás, melyet Jézus képére ruháztak nemcsak történeti vonást takart el oly módon, hogy az előbbik eltávolításával az utóbik még napfényre kerülne, hanem a rajta tanyázó mythusi alakzatoktól nagyon sok tökéletesen fel is emésztődött s el is veszett." Hátrább azonban azt mondja, hogy mindazáltal „nem hiszem, hogy a dolog oly roszul állna, a mint már állították, mintha t. i. egyetlen egy mondatról sem tudhatnók bizonyosan, mely az evangyéliomokban Jézus szájába adatik, hogy valósággal ő ejthette-e azt ki." Szerzőnk azt véli, hogy vannak olyanok, melyeket legnagyobb valószínűség szerint Jézuséinak keli elismernünk, habár ez „a bizonyossághoz közeledő valószínűség" sokra nem terjed ki. ** ) Strauss tói ezt a kevés „bizonyságot" is *) E sorok közlésére a ,,Vasárnapi Újság" is fölkéretik. **) Geiger Das Judenth. u. v. Gesch. Breslau. 1864.) G e i g e r Jézusban csak egy „farizeus zsidót" lát „galileai nézettel" (u. o. 1111.). Jézus nem is emelkedett ki a zsidóságból s a keresztyénségben inkább a nagy H i 1 1 e 1 tauai jutottak érvényre. Az éles eszű férfi nem egy gyöngéjét mutatjkia s támadja meg Strauss nak s általában a keresztyén tudományos theologiának, de midőn Strausst apologetának tartja s Hillelt és a „dicső" thalmudot Jézus rovására magasztalja, legalább is oly mértékben idézi elő mosolyunkat, mint midőn ugyanazon könyvében (50 1.) azt vitatja, hogy „az állati áldozat nem a zsidóság gyökeréből sarjazott ki, s az türetett, de csak is türetettholott ország-világ tudja, hogy az áldozati istentisztelet világos magvát és sarkpontját képezte a zsidó vallási életnek. (V. ö. Prot. Kireh. Zeit. 1865. 10. sz.) köszönettel és elismeréssel fogadjuk, s ugy vagyunk meggyőződve, hogy az evangyéliomok hiányosságait sem tagadni sem kiegészíteni nem lehet, s e miatt azok a legvakhitübb orthodoxia számára sem elégségesek egy teljes életrajz megírására. Hogy Jézusnak az evangyéliomokban közlött dolgait mythusok vagyis a tanítványok s az ős keresztyén gyülekezet képzelmének festményei színezik ki és tarkítják el sok helyt, azt kénytelenek vagyunk beismerni, hacsak még mindig megtörténtekiil nem akarjuk tekinteni azt, a mi az emberi fejlődés, a történet örök szabályai s a természeti megváltoztathatatlan törvények szerint egyáltalában megtörténhetetlen. Azonban a mythusi magyarázatnak oly szakadatlan arányokban való alkalmazását, minőt Strauss nál találunk, helyeselni nem tudjuk, miután az elv túlhajtásának tartjuk, Jézus életéből egyebet nem csinálni akarni, mint egy mythus füzért, s azon reményben élünk, hogy a tudományos theologia jövőben még több vonást fog történeti bizonyosság polcára emelni, azok közül, melyeket most Strauss a mythusok országába utasit. Egyébiránt boldogságunk szempontjából nem első rendű fontosságú azon kérdés : megtörtént dolgokról szól e az evangyéliomi elbeszélések nagy része, vagy sem ? Mert nemcsak a megtörtént dolog létezik és hat, az eszme szintén tettel és erővel bir. Az evangyéliomi festésekben egy nagyszerű eszme nyilvánul, mely egykor okvetlen ható volt, s melynek működése jövőre is örökre biztosítva van. A szent elbeszélésekben azon égi szellem lengését érezzük, melynek személyes megindítója okvetlen nagy, nemes és felséges egyén volt. O maga isteni eszméit legtöbbször költői és szónoki alakzatokba öltözteti, oly képekbe, melyek nem történetiek s idvességünk szempontjából mégis csak oly értékűek, mintha történetiek lettek volna. Ily körülmények közt, nem látjuk át, mi szükség a történeti valóság palástját erőszakolni oly eszmékre, melyek abban meg nem férnek, s mi szükség minden evangeliumi vonásban sokszor nagyon is bunal modorban concret valamit keresni, holott a világi történet különben is azt mutatja, hogy az emberiség legnagyobb része oly eszmék után tör, melyek eddig fényben soha sem valósultak, a melyekért azonban, Claudiussal szólva, ha kell „agyonverettetni hagyja magát." A zárszóban leplezetlenül és egész határozottsággal tűnik fel Strauss uj „Jézus Eletének" gyakorlati tanirányzata. A mit Jézusról az evangyelisták szerint tudunk, az teljességgel nem megbízható, s az emberi boldogság elérésére sem elég. Reimarusnak tökéletesen igaza van, mennyiben azt mondja, hogy „az ember boldogságát nem lehet függővé tenni oly dolgok elismerésétől, melyek felett ezer ember közül csak egy képes alaposan vizsgálódni s végtére ez sem juthat biztos eredményhez." Strauss szerint a boldogság : „azon képesség, melylvel az ember rendeltetését betölti, erőit kifejti, s ezzel együtt a jólét megfelelő fokára emelkedik." Már a mint bizonyos, hogy az emberi rendeltetés átalános és mindenkire nézve elérhető, ép ugy szükség,