Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-05-20 / 21. szám

Izrael Jehova a mi istenünk, Jehova egyetlen." Más összeköttetés ÍTÍTP a seregek Jehovája vagy rilKl^ filíT Jehova a seregek istene stb. Már ezen összetételek mutatják, hogy a Jehova név Istennek az Elóhimtól nem specifice külömböző fogalmát, hanem ennek csak szorosabb megjelölését adja. Épen oly fonákság tehát ez vagy amaz istennév használatát a darab tartalmától tenni függővé, mint ha t. i. bizonyos tartalom az Elóhim, más pedig a Jehova nevet igényelné, *) a mint nem áll az, hogy az Elóhim név oly *) E nézetet találjuk legelőször kifejtve a rabbiknál kik azon feltevésből kiindulva, hogy a Pentateuchus egész kiterjedésében egy szerző müve, az istennevek változó használatát onnan magyarázzák, hogy minden egyes darab külömböző tartalomhoz képest bizonyos érteményü istennevet igényel. A rabbik szerint ugyan is Elóhim az istenséget mint igazságszolgáltatót (p^n rHtt) jelöli, Jehova névben pedig Isten könyörületes volta (O^jVH fl1£) va

n

kifejezve. ,,Grenesis első darabjában — mondja — találkozunk Elóhim névvel azért, mert Isten először igazsága szerint akarta a világot teremteni és igazgatni ; a második darabban használtatik Jehova Elóhim, mert belátta Isten, hogy ama módon a világ meg nem állhatna s azért hozzákapcsolta a könyörületet az igazsághoz ; a harmadik darabban pusztán Jehova van, mert Isten a könyörületet elibe tette az igazságnak.'' — Nevezetes mily vakitó az abstract rendszeresités kórsága, hogy miatta az ember az előtte fekvő tényeket sem látja. Ha Jehova a könyörület és Elóhim az igazság istene és e nevek váltakozva a szerint használtatnak, a mint az előadásban Isten könyörülete vagy igazságáról van a szó, mikép esik az, hogy a felhozott darabok után nyomban Kajin a büntető Jehova előtt szökik, Ádámnak pedig a meggyilkolt fiu helyett más fiút a könyörülő Elóhim ád ? Noé történelmében 7 f. Jehova bocsát 40 napi és 40 éjjeli esőt a földre, hogy a megromlott emberiséget megbüntesse és 8 f. Elóhim az, ki megemlékezvén a megmaradt lényekről az özönvizet mgszünteti stb. stb. — A rabbik nyomába léptek e kérdésre nézve Landauer M. H. (Elohim und Jehova oder die althebráische Grotteslehre 1836), Hengstenberg E. W. (Die Authentie des Pentateuches 1-ter Band 1836- 181—414 1.) és R e i n k e Dr. L. (Beitráge zur Erklárung des altén Testamentes 3-ter Band 1855, 1—146 1.) és mondhatni, hogy fejtegetéseikben cseppel sem szerencsésebbek a régi rabbiknál. A legújabb bibliamagyarázó, Reinke szerint a Jehova név az ó-szövetségi irók által csak akkor használtatik, mikor az értelemre és összefüggésre nézve fontossággal bir, nevezetesen mikor Isten Izráel népéhez való specificus viszonyában jelenkezik és amaz egységes, változatlan, egy, igaz, szent és személyes Istenül akar jelöltetni, ki magát Izráelnek kijelentette, avval szövetséget kötött, azt védelmezi, irányozza és vezeti és mind azt hűségesen betölti, a mit neki megígért." A Jehova név tehát csak ott használtatik, a hol Istennek felsorolt tulajdonaira volt tekintet. De hát akkor, mikép társadalom kebelében használtatott volna, melynek istenfcidata fejletlenebb volt, mert hiszem a Jehova egyszersmind Elóhim és viszont. Tekintettel tehát a felhordott körülményekre nem marad más megfejtése a fölvetett kérdésnek, mint hogy ez vagy amaz istennév használatát kereken az irói sajátságok közé sorozzuk, ugy hogy a használt istennév az egyes irókat jellemző egyéb nyelvsajátságok közt egyik kiváló mozzanataképen jelenkezik. Ha tehát az ember a Genesisből, hol az istennevek a külömböző darabokban folyvást váltakoznak az Elohista nyelvezetének és szellemének mivoltát a Jehovistáétól való külömbözőségében megállapította, csak azt kell gondolóra vennünk, a mit az Elohista Exod. 6, 2—8 elmond, és mindjárt tisztában leszünk, mikép kell az azontúl következő darabokat, a mennyiben egymástól külömbözők, vennünk. Az idézett hely igy hangzik: „És szóla Elóhim Mózeshez és mondá neki: Én vagyok Jehova. Es megjelentettem magamat Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak mint mindenható Isten, de Jehova nevemmel magamat nem ismertettem meg nekik. Mert szövetséget kötöttem velük, hogy nekik adom Kanaán földét, bujdosásuk földét, a hol tartózkodtak. És meg is hallottam Izrael fiainak nyögését, a kiket az egyptombeliek szolgaságra szorítnak és megemlékeztem szövetségemről. Annak okáért mondd meg az Izrael fiainak; Én vagyok Jehova és kiviszlek titeket az egyptombeliek szakmánya alól, és megszabadítlak az ő szolgálatjuktól és megváltlak titeket kinyújtott karral és nagy bünitéletekkel. És népémmé fogadlak titeket és leszek nektek Istentek és megtudjátok, hogy én vagyok Jehova a ti Istentek, a ki kihoztalak titeket az egyptombeliek szakmánya alól. Es beviszlek titeket a földre, melyre nézve fölemeltem kezemet (esküre), hogy adni fogom Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak és adom azt nektek örökségül. En vagyok Jehova." E hely világos értelme az, hogy Isten a mint a patriarchák életvezetésében jelenkezett, csak mint mindenhatót ismerhették fel, de most, midőn a századokkal az előtt ugyan csak a patriarcháknak tett ígéretét beváltja, mint végezeteiben állandó, változatlan, örökkévaló Isten, mint Jehova jelenkezik s igy épen az Elohista elbeszélés szerint Mózes az, ki a patriarchák előtt ismeretes istenséget közelebbről mint Jehovát ismerte fel, mi termeszetesebb tehát, mint hogy előadásában ezentúl nem él többé az általános Elóhim, hanem a határozottabb Jehova névvel? mi azonban a tőle kikerült darabokat az eredeti Jehovista darabjaitól megtudjuk különböztetni azon többi sajátságainál fogva, a melyekkel a Genesis folytán megismerkedtünk. esik az, hogy egy és ugyanazon tartalmú darabokban az egyikben Jehova, a másikban Elóhim használtatik ? Sőt ott van a 14-ik zsoltár a Jehova névvel, az 53-ikban Elohim névvel ismételve. (Folyt, köv.)