Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1865-05-20 / 21. szám
litva, később részint a tudományos ismeretek felszaporodása—, részint [a tudományos pályára lépők gyakorlati céljainál fogva szükségessé vált a külön tanfolyamok felállítása. Azonban [az egyetemek facultásai sem minden elv nélkül, esetlegesen, vagy önkényes főlosztással származtak ; hanem tudományosan, azaz a tudomány természetének megfelelőleg kellett és lehetett őket rendezni. Es valósággal a különböző tudománykarokat e szerint látjuk az egyetemeken és akadémiákon előállani, a mint az emberi tudalom rendszere egyes, viszonylagosan önálló ismeretkörökre különül. Legalább csak ez alapon lehet azokat tudományosan osztályozni. És épen ezen az alapon Erdmann *) következőleg fejti ki az egyetemeken mostanig fönálló facultásokat a tudomány egységes rendszeréből. A tudományban általában (tehát minden tudományban) az a feladatunk, hogy gondolkodó okosságunkkal a természeti és szellemi világegyetemben létező észt, okosságot felfogjuk, tudjuk. Ha pedig a tudomány célja, hogy az okosságot ismerje meg általában, és minden létezési alakzatában: akkor természetesen az első kérdés az, hogy mi az okosság, a ).oyog általában, mi az a mit észnek nevezünk ? És e kérdéssel foglalkozó első tudomány, (a tudomány első ága) a ,,t i s z t a észta n," vagyis tágabb értelemben vett logika. Azontúl ezt az okosságot legelőbb az előttünk föltáruló külvilágban, vagy természetben ismerjük fel, mint a külsőségi alakban létezőt. A tudománynak, azt az ágát a mely a természetben létező okossággal, (vagy helyesebben az okossággal mint természettel) foglalkozik, egy szóval nevezzük természettudománynak, vagy physiologid nak. Erre nézve azután mindegy hogy eljárásunkban az ugy nevezni szokott inductiv vagy deductiv utat követjük-e. Akár az egyes érzéki tüneményekből indulva ki emelkedünk a bennük föltalált általános törvényhez vagy okossághoz (természettudodomány) akár pedig a logiában megismert okosságból vagy eszméből indulunk ki, s keressük azután az egyes tüneményekben annak külső, érzéki létezését (természetphilosophia); mindkét esetben a tudomány e második körében természettudomány. Mivel pedig az okosság nem csak öntudatlan természeti törvényekben létezik, hanem az öntudatos és akaró szellem is, önként következik, hogy a tudományos gondolkodásnak az öntudatos szellemi életet is tárgyalnia kell működésének mindenoldalaiban. Csakhogy itt nem a külső szükségesség jelenségeit, a tárgyaknak a törvények iránti kényszerű engedelmességét láthatjuk, mint az öntudatlan, s ezért szabadtalan természeti tüneményekben, *) Erd. Akademisches Leben und Studium. (273—358 lapokon. 35 — 20 Vorlesungen.) Erd. Vermischte Aufsátze. 19 s. Mindkét munkát használtam, s cikkeim e pontjáig Erdmann némely nézeteit osztva föl is vettem. M. A. hanem a szellem szabad önelhatározásaiból folyó cselekményeivel foglalkozunk. A természettel eltentétben a szellemnek lényt ge a szabadság levén, — saját céljait és rendeltetését is egyedül szabad önmunkásságával kell fokozatosan elérnie és megvalósitania. Innét mig a természetben a szükségszerű törvényeknek állandó és soha nem változó világrendjét ismerjük meg, a szellemi életben szakadatlanul változó hullámzást, örökös előre haladó átalakulásokat látunk. Amott az egész évezredeken át változatlan világrend, itt minden szünetlen törekvésben és küzdelemben haladva él, s minden megállapodás, már eo ipso hanyatlás. Non progredi est regredi. Ezért itt minden folytonosan történik, s az összes szabadságaért küzdő szellemi élet szakadatlan történeti folyamat. — — A tudománynak e» küzdelmes szellemi élet tárgyalásával foglalkozó harmadik része szinte —mint a természettudomány —két úton haladhat; t. i. ha a már érvényesült szellemi célok, és megtörtént eseményekből indul ki, történettudomány (a legtágabb értelemben, bele értve a positiv jog- és erkölcstant is); ha pedig a szellemi élet eszméjéből, s a valósitandó célokból indul ki, e t h i k a (szinte azon legtágabb értelemben, melyben vették Plátó, Spinoza, és Schleiermacher) ; mindkét esetben pneumatologia. Az ethikának s történetnek nem annyira azt kell kimutatnia, mint a természettudományoknak — hogy az okosság miként uralkodik változatlanul a természet tüneményeiben, hanem inkább azt, hogy az öntudatos okosság miként hatja át a világot, miként valósítja magát s szabadságát intézményeiben, elért és elérendő céljaiban. De épen mivel e körben az élet még csak ezután elérendő célokért való küzdelem, valósitandó feladatokra való szakadatlan törekvés, azért itt a szellemi élet is még korlátolt, és véges. A történetnek és ethikának tárgya a csak törekvő véges szellem. E végességen azonban a szellem meg nem nyugodhatva, küzdelmeinek korlátoltságából kiemelkedik valóságának ama magasabb körébe, a hol saját lényegét vagy okosságát s rendeltetését, nemcsak ezután valósitandó feladatául gondolja, hanem örök valóságul s igy egyszersmind már teljesedettül is tudja. Ezért a szakadatlan törekvésen túl — amaz örök valósággal mint teremtő okával és végcéljával való egyesülésének nyugalmas contemplatiojára emelkedik. Ez az embernek önmagával, létokával és rendeltetésével való legbensőbb k ibékülése vagy vallása. Ez már a bensőleg elégüit végetlen szellem sphaerája, *) s e körben a szellemi lénynek saját rendeltetése (önlényege) — nem csupán ezután betöltendő, valósítandó feladata - (törvénye, ideálja) képen lebeg előtte, hanem azt örök valódiságul (istenségül) tudja, a ki keblében lakozik és munkál, kivel bensejében kibékült, hitében viszont egyesült. — A tudomány tehát, a mennyiben az emberi szellemnek az *) Ezt is a legtágabb értelemben véve, úgyhogy a művészeti élvezet is hozzá számitandó.