Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-05-14 / 20. szám

irást, ismervén, elmulasztotta volna azt Izraelben is keletbe hozni? Nem több mint valószinü-e inkább, hogy a mit Josephus Flavius „Contra Apionem" cimü munkájában egy Izrael kebelében mind elejétől fogva létezett intézményről beszél, miszerint mindenik kor nevezetességei a papok által leíratván a szentségbe letétettek, csakugyan fenállott és első eredetét Mózestől vette? (1. Deut. 17, 18). — Hogy azonban e mellett a hagyománybeli monda is virágzott, magától érthető, ha meggondoljuk, hogy az irás mesterségét elejintén a papokon, később a papokon és prófétákon kivül senki sem mívelte. E történelmi adatokon nyugvó föltevések tökéletesen megfejtik a Pentateuchus miképi keletkezését és olyanná alakulását, a mint jelenleg birjuk. Hiteles egykorú följegyzésekből és a hagyományból merítve magában egyesit törvényhozást, történelmet, nemzeti philosophemákat és csodaszerü mondákat. A Ht^íi 7111/1 zes törvénye, melyre, a mint fentebb láttuk, oly gyakran történik a Mózes utáni időkben hivatkozás, e szerint a szentségben csakugyan létezett, de nem a Pentateuchus, mely sok átalakulások után, a mint Nicolas igen jól kifejti, jelen szerkezetét csakis Ezdrás idejében nyerhette. Hátra van, hogy amaz ismervekről szóljunk, a melyek nyomán a Pentateuchust ama különböző alkatrészekre felbonthatni, melyekből, a mint láttuk, össze van szerkesztve. Tagadhatlan, hogy itt istennek különböző elnevezései első sorban állnak, s azért azt hisszük, nem teszünk felesleges dolgot, ha amaz elnevezések jelentéseit uj vizsgálat alá vesszük, különösen miután e kérdések legújabb fejtegetöje, Nicolas szerintünk e tekintetben tévúton jár s a különböző istennevek használatának túlságos horderöt tulajdonit. Ebbeli vizsgálatainkban is a kiűzött célt csak ugy és akkor remélhetjük biztosan elérhetni, ha a kérdést nem elszigetelten, hanem világtörténelmi összefüggésében tárgyaljuk. A héber istennevek egytől egyig a sémi törzs többi népeinél is feltalálhatók. Cumberland, ki Sanohuniaton phöniciai történelmének töredékeit Eusebii Praeparatio Evang. L. I. c. 10. angol fordításban adta ki, e következő phöniciai istenneveket állítja össze: JÉheltrafjiyv = 5 = [V^J? i = SK 5 fíeTüXoq — na; ^^^^^dti^K5 Kpovo.s, ov oi (po'ivcxsq, íapaijX Sk*"!^ itpoaayapsuouoc; úcov e/ov povoysvyj, ov Őca zouro Isoud = "pH* sxaXouv; Ada)do$= inN fíaadeus ftecov, Mrjppoopoq = Ha ezen egyezésből már az ujabb kritikai iskola azt a következtetést vonja, hogy az istennevek a hébereknél szinte azon mythologiai jelentéssel birtak mint pl. a phőniciaiaknál, ez ép oly félreismerése a héber törzs történelmi individualitásának, mint másfelől az u. n. orthodoxök abbeli nézete, hogy az Elóhim név többesében a keresztyén trinitas lenne kifejezve, méltán kalandos anaehronismusnak mondható. Mi tekintetbe vesszük ugyan a bibliai Írókkal egykorú, ha bár másodrendű kútfőkből merített rokon népek történelmi adatait is, de a fősúlyt mindenesetre a bibliai előadásokra fektetjük, ép oly méltatlan, mint fonák eljárásnak tartván, ha pl. Richárd von der A 1 m (Theologische Briefe I. köt. 1 és 4 1.) a fentebb felhozott Sanchuniathoni egyetlen idézet nyomán I zraelt és Judát a bibliai irók egyhangú tanúsága ellenére héber nemzeti istenek neveinek veszi. A héberek vallásnézetének sajátsága épen abban áll, hogy a többi sémi népekkel közös istennevekkel egészen más fogalmakat köt össze, mint ezek. ,,A phöniciai vallás — mondja M o v e r s (Ersch und Gruber AlJgemeine Encyklopádie. Phönizien 381 1.) — osztozik a régi keleti vallások jellemében általában és a sémiekében különösen, melyeknek lényege a pantheisticus természetimádás s e tekintetben feltűnően külümbözik a Mozáismus monotheistieus vallásától. Az istenség a phőniciaiaknál nem a természettől kíilömbözö, felette korlátlanul uralkodó hatalom, hanem a természetbei) titokteljesen működő erő, a mint határozott törvények szerint majd teremtőleg és megtartólag, majd ismét saját müvét rombolólag jelenkezik.. . . A mint azonban a keleti ember általában az elvont fogalmakat csak concret alakban bírja felfogni, ugy az isteninek is csak képekben és symbolumokban tudott kifejezést adni. E symbolumok a sémi népek vallási eszmekörében az emberi viszonyoktól kölcsönözvék, a honnan mythologiájukban az istenek születéséről, életük és halálukról, küzdelmeik és szenvedéseikről, végre alvásuk és feltá madásukról van szó.u Mily égtávolságra áll az efféle érzéki felfogásoktól a bibliai vallás, még ha anthropomorphismúsait szó szerint vennők is. Igaz, hogy a Mózes eszközölte nagy eszmeforradalom nem birt a tömeg gondolkodásában egyhamar gyökeret verni és a nép csak vissza visszaesik az érzékiségének megfelelőbb közös gondolatkörbe; de a nemzet jobbjai nem szűnnek meg szilárdul ragaszkodni az uj, magasabb szellemirányhoz. Mi tehát a bibliai istenneveket abban az értelemben vesszük, a melyben a Mozáismus alapján álló bibliai irók azokat ha bár a közös semitismusból véve, de mindenesetre uj felfogással használják. D TíbK többes alakját tekintve kétségkivül a po~ lytheismus kebeléből veszi eredetét, és akár mint erő gyöknek bővített H^fcS törzsből képződött rrm hatalmasnak többese, akár az arab a la ha imádni, vagy a 1 i h a félni-ből az imádandót jelenti, mindenesetre a bibliai irók által ugy használtatik, hogy az a világon kivül álló, attól kíilömbözö istenség általános jelölését képezi. Kinyitjuk a bibliát és ime mindjárt az első versben ott van : „Kezdetben teremte (egyesben) Elóhim az eget és a földet." Mely vershez Herder (Vom Geiste der hebráischen Poesie 1. r. bécsi kiadás-