Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-05-07 / 19. szám

Cikkemnek ce'lja volt épen az, hogy a hibákat orvosoljuk, ne ámítsuk azért önmagunkat. A magyar nyelvtan taníttatásának ajánlására következő ok indított. Születésem helyén Vadkerten boldogult atyám és az ottani ág. hitv. lelkész bevitték iskoláikba a magyarnyelv tanítását, s fáradságukat idő haladtával az a siker koronázta, hogy az egész falu magyarosodni kezdett, s minden harmadik vasárnap tarthattak magyar nyelven istentiszteletet, most pedig körülbelől jobban beszélik a magyar, mint anyanyelvüket. De a világ is azt tartja, a hány nyelvet tud valaki, annyi ember. Hát nem az értelmességhez tartoznék-e, ha egy kis magyarnyelvet taníttatnánk iskoláinkban? Fogna-e az ártani ? Azért a nép nem köteles anyanyelvét feláldozni. Továbbá történelmet, természet-földrajzot stb. s ez a vallástanitását nem szoritná ki az iskolából. Kikerülne a gyermek az élet nagy iskolájába, különben is a papnak kötelessége a népet oktatni, tanítani a vallás igazságaira, benne a hitéletet ébreszteni és fentartani, megóvni a babona ellen. De talán tiszt, urak is azt tartják a több tantárgyakat illetőleg, a mit egy t . . . ai nyanya mondott: „darum ist die Welt so schlecht, weil auch schon die Kinder wissen, wo Pest und Ofen liegen." — Bizony tiszt, urak a vallás dühös taníttatásának s az esperes urak nyilatkozatainak köpönyege alatt nagyon, de igen nagyon tendálnak ama signatura temporis felé, melyet a franciaországi clericalisok nyilvánítottak, átkot kiáltva az értelmességre. 2. pont. Minden vallását igazán szerető, a nép értelmi fejlődését és szellemi jóllétét szivén hordozó prot. embernek nyilatkozni, annyival inkább szívesen kérni szabad, egy gondos pásztornak pedig kötelessége. 3. pont. Debreceni diák koromban, kijővén a színházból , bementünk többedmagunkkal egy közmulató helyre vacsorálni. A szomszéd asztal mellett néhányan ültek, kik közül az egyik imigy szólította meg a másikat: Na barátom, mond meg nekem most, mi külömbség van N. vidéki színész és Eg . . . . sy közt; mely kérdésre a kérdezett apropos eme triviális feleletet adá: a mi a suvickoskefe és Isten között. Én — bis pro patre qui vidererur, mori nagyon óhajtottam volna, ha a tudós cáfoló urak hivatkoznak a főt e.kerület ama határozatának számára, és azon évre, a mikor az a gyönyörű itélethozás történt, hogy én rákerestem volna. Igen, gyönyörűnek mondhalám ! Mert nem foghatom meg véges elmémmel, miként lehet egy rosszabbnak ítélt munkát megjutalmazni. Vagy — mint önök oda szúrják kibúvó lyuk gyanánt — fáradságáért. Igy tehát a mostani egyetemes iskolai választmánynak, melyhez oly sok mü bemegy bírálat végett, s a mely — mint olvashatjuk — igen sokat visszautasít, ennek dacára minden munkást a fáradságáért mégis meg kellene jutalmazni, holott pedig azt nem teszi! Vagy talán a főt. e.kerületnek oly sok pénze volt akkor, hogy holmi dibdáb vásári munkát is megjutalmazzon ? ezt nem tehetem fel egy e.kerületről, melynek zöld asztala mellett oly sok kitűnő fő ült és ül, és pedig 50 L frttal az akkori időben, holott a mai világban, a mikor a .szellemi termékek más valamivel jobban jutalmaztatnak, kis: kap egy mü többet ? Vagy talán azért, hogy atyám száját 50 frttal bedugják, csakhogy hallgasson? melyet ő —r mint én ismertem — igazság érzetének megbukása felett való felhevülésében sem fogadott volna el. Uraim, hol itt a combináló ész?! Emlékszem, gyermek voltam még, midőn apám beszélte a kátéjával történt dolgot imigy : Kedves barátom uram — szólt hozzá N. kéz morzsolva — lássa önnek a zsoltárvivőkönyvét már elfogadtuk, elismerem, hogy önnek a kátéja jobb, de hadd legyen már ennek is valamije/' a melyre atyám igy felelt: igen, hát itt érdek, rokonság dolgozik, lássa N. úr, ez se jó, amaz se jó a kátéban; az ember azt se ludja, mi fán terem a németnyelv typusának megfelelő, de azért a gyermek értelméhez alkalmazott könnyű irályu németnyelv. Sajnálom, hogy atyám kéziratban volt kátéja, továbbá magyarnyelven szerkesztett „természettana, számtana s egyházibeszédei, melyek mind kinyomatás alá készültek, de ő erre nézve a jobb időt várta, halála után elvesztek ; ezekből bebizonyítottam volna kézzelfoghatólag, ki volt ő s mily megmérhetlen távolságban állt ő P. K. feleit. Egyébiránt tiszt, urak, vagy P. K. anyámról való rokonaim mutassanak fel nekm P. K. akár magyar, akár német nyelven szerkezteit és még meglevő dolgozataiból többeket, én apáméból igen sokat fogok felmutatni, adjuk át egy részrehajlatlan szigorú bírónak s mondjon belőlök ítéletet felette s atyám felett." Bár atyám dolgozataiból százak meg százak a kemence áldozatai lettek. Mutassák be nekem bibliothekáját, én és sógorom felmutatjuk atyámét, melyben találják Herder, Kant, Schelüng, Schiller, Göthe, Űhland, Ammon, de Wette, Ewald, Eichhorn, Schröck, Zollikofer, Marezoll stb, a classica literatura maid minden remekeit, olasz, francia s igen sok magyar, válogatott munkákat, melyekre ő, ugyhiszem, mint csekély jövedelmű egyházban (kivált abban az időben) volt lelkész és különben is szegény anyagilag, nem pazarolta pénzét azért, hogy ő azok nézésén egyedül szemeit legeltesse. Vagy kérdezzük meg azokat, kik apámat és t. P. K. közelebbről ismerték, melyiknek mi volt a capitoliumában ? ! Én szentül hiszem, apámmal soha sem fognék pirulni. Hogy P. K. kátéja jobb lett volna, mint atyámé, kivált ha ezé fordítás volt, azért sem hihetem, mert atyám német szüléktől származott, s igy a német nyelv sajátságai vele születtek, melyeket 10 — 12 éves koráig gyakorolt, — de azért oly tiszta, rendithetlen szeplőtlen magyar érzelmű, termetű, kinézésű s viseletű ember volt, hogy ha az ö idejebeli bácskai német papok egytől-egyig (mert egyet, ki némileg hozzá közelitett én is ismertem) mind olyanok lettek volna, — már akkor a bácskai német egyházak, ha ugyan nem is ott, de közel állanának vadkerthez a magyar nyelvre nézve. — De én ugy tudom, apám kátéja eredeti volt! .... Igaz, apám csekély jövedelmű egyházhan szolgált; s ez azért történt, mert „szólj igazat, betörik a fejed." Atyám kérlelhetlen ellensége volt a pharizáuskodásnak, jezsuitáskodásnak, kegyelemnélküli felpiritója a farkcsóválónak, szigorú bírája a bűnnek, ő igazi prot. pap volt. Ezért fenekedtek ellene az akkori consistoriale igazabban szólva episcopale rendszernél fogva sokan, s a melyben célt is értek, — a mely rendszer után e vidéken is egy vándorszellem térdre hullva összekulcsolt kezekkel rimánkodva eseng. Tiszt, urak, itt — bár a tárgyat nem illetőleg szóliak — eltalálták *a döfést. De higyék el, atyám az ő idejebeli német papok felett magasan állott, mi mostaniak pedig — ha ő élne — nem volnánk méltók, hogy sarujának kötőit megoldhassuk. Fáj nekem, hogy e nyilatkozatot épen nekem, a gyermeknek kellett tennem a rokonok felett, de ezzel tartoztam atyám szellemének, tartoztam az igazságnak. Ha a tiszt, urak a kérdéshez hívek maradnak, s arra szólitnak fal, igazitnám ki P. K. kátéjának hibáit: ekkor ta-