Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-05-07 / 19. szám

ezen iratok megítélésében a tudományos kritika jogát tiszteletben ne tartsuk. Miután a keresztyen meggyőződött, liogy vallása igaz, a bibliai könyvek históriai eredete a vallás terén alárendelt érdekű kérdéssé válik. Tehát ezen kérdés, valamint mind az, mi az Írásban nem a vallásos igazság terére tartozik, a tudományos kutatásnak át van engedve. Ezen álláspont evangeliumszerü, az apostolok is alkalmazták a kritikát (Luk. 1, 1—4) szintén az ujabb the ologusok is, a nélkül, hogy ez által a ker. vallásnak ártottak volna. 5. A ref. egyház a sz.-irással megegyezőleg elismeri, hogy van természeti vallás. Az istent az okosság ismeri meg, a forrás, melyből ismeretét meriti az összes természet, nem csak a physikai, hanem a lelki világ is, s főleg ez utóbbi, mihelyt az önismeret, vagyis saját erkölcsi természetünk ismerete állal kitárul. Nem csak isten, hanem az erkölcsi törvények, s a jövő élet ismeretére is ellehet természetes utón jutni. Ez a nézet a sz.-irással is megegyezik (Zsolt. 19, 2 — 4; Mát. 5, 45; 6, 26 s köv. Rom. 2, 14 — 15). Ha az emberben ezen tehetség eredetileg nem volna meg, akkor a természetfeletti kijelentésből sem lenne képes megérteni az isten, erkölcsi (örvény, halhatatlanság tételét. 6. A ref. egyház a naturalis theologia jogosultságát, s az okosság képességét, hogy istent megismerhesse — nem csak elismeri, hanem az isten ismeretét ugy tekinti, mint az ember természeti tulajdonát, vagyis mint olyan valamit, mi az emberi természet lényegéhez, eredeti rendeltetéséhez tartozik ; ebben áll az ember eredeti méltósága. — Az ember az eredeti allapotban sem birt semmi természetfeletti tehetséggel, s hogy istent megismerje, nincs szüksége természetfölötti kijelentésre. Mig az ember az érzékiség bilincseiből meg nem mentődik, s tehát még nem erkölcsileg szabad, a vallásos igazság mint természetfeletti, vagyis, mint természetén fölül álló hatalom, mint törvény és mysterinm áll vele szemközt, s külső erőszak kormányozza. Jézus Krisztusban, isten és ember fiában, isteni és emberi, isteni kijelentés és emberi ismeret nincsenek egy mással ellenkezésben mint idegen hatalmak. Jézus nem nyert semmi természetfeletti istenismeretet, semmi törvényt, semmi mysteriumot; hanem tökélyes vallásos életében nyilatkozott a legnemesebb emberi természet. Ha az ember az volna, mi erkölcsi természete és rendeltetése szerint kell hogy legyen, s egykor lenni is fog, akkor az isten, erkölsi törvény s örökkévalóság tiszta ismeretét a természettől birná. 7. A bün az emberi okosság természeti világát elhomályosítja, de nem semmisiti meg. Az isten igaz isme/rete, mely az emberi természet lényegéhez tartozik, szorosan összefügg az erkölcsi tisztasággal. Hol a bün uralkodik, az isten igaz ismerete csirájában meg van sértve, s fejlődésében akadályozva. A természeti és erkölcsi világ azon források, melyekből istent az okosság által meg lehet ismerni. A bűn ezen ismeretre kétszeresen hat kártékonyán; az okosságra homályt vet, elvonja égfelé irányzott működésétől, s csak a földiekre szorítja. A tehetség az emberben bűnös állapotjában is megvan ugyan, de az ember nem használja az igazság megismerésére. Másik kártékony hatása, hogy az ismeret egyik for rását, a belső embert bemocskolja, ugy hogy ez az okosság elibe nem tárhat egy tiszta tükröt, melyben isten képét szemlélni lehessen. Ha a teremtőt teremtményeiből, főként erkölcsi, okos teremtményeiből kell megismerni: a tiszta, megszentelt ember, kiben isten képe már a földön megkezd valósulni, önmagában az isten ismeretének legtisztább forrását birja, mi a bün szolgája előtt zárva van. Erkölcsi tisztaság nélkül nem lehet istent igazán megismerni. Azok közt, kik asszonytól születtek, csak egy volt, ki elmondhatta, hogy „ő az istent láttade ezen egynek mindenkire nézve legfőbb vezérnek kelllennie a hit útján, szelleme legyen azon elv, mely az okosság szemeit mindig jobban felnyissa az igaz isten szemlésésére. 8. Mig az ember nem képes az igazságot szabadon és önállólag megismerni, kénytelen külső tekintély alapján hinni. Ezen szükségnek felelt meg az ó testamentom. Az ó testamentom, mint törvény, a külső tekintély álláspontját képviseli az ember kiskorúsága idejében; ezen állásponton állott az ember, mig Krisztus a törvényből és tekintélyből meg nem szabadította. 9. Az ó testamentom csirája, előkészítője, előhírnöke az uj testamentomi vallásnak. A törvény álláspontja nincs arra rendelve, hogy mindig megmaradjon. Az ó testamentom előkészítője, hírnöke egy magasabb álláspontnak, melyen a külső tekintély vallása helyébe a szabadság és önállóság vallása lép. Az igaz vallás az egy igaz isten ismeretén alapulván, oly régi mintáz ember. Tehát a keresztyénség nem uj vallás, mely az emberi természetbe egy uj alkatrészt oltott volna, hanem csak folytatása és tökélyesedése azon valódi vallásos hitnek, mely az emberi nembe eredetileg be volt oltva, Izraelben fennmaradt s tovább fejlett, Jézusban tökélyre jutott. A k. vallás csirája az ó testamentomban megvan potentialiter. 10. Az uj testamentom a szabadság és önállóság vallása. Isten képe, mint az emberben eredetileg meglévő, de fejlődésében a bün által akadályozott teheték, Jézus Krisztusban léteit és valósulást nyert, hogy általa az emberiségben megvalósuljon. Az igaz vallás, mely eredetileg az emberi természeten alapszik, a kiskorúság állapotában mint idegen hatalom állott az emberrel szemben, hogy meggyőződése és tettei felett uralkodjék, a keresztyénség által az emberiség közös tulajdona lett, s minden külső tekintélytől megszabadult. A keresztyénség isten országának megvalósulása, melyben Krisztus próféta, pap és király, az ő közösségében a keresztyének is