Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-04-30 / 18. szám

szerzőnk körülbelől igy felel. Zsidó fogalmak szerint azt várták, hogy a messiás, országának felállítása után, a természeti emberélet tartamán jóval túl uralkodni fog övéi felett, vagy mind világ végéig (Luk. 1: 33. v. ö. Ján. 12, 34. Zsolt. 110, 4. Ézs. 8, 5.Dan. 7, 14. 27.), vagy ezer évig (Jel. 20, 4.), vagy négyszázig (4 Ezdr. 5, 29 s köv.) vagy még ennél is rövidebb ideig, de addig semmi esetre sem halhat meg, mig müvét be nem végzendi, elbukott s elitélt gonosztévő módjára, becstelenül pedig teljességgel nem veszhet el. Azonban Jézussal az ellenkező történt meg. Messiási működését erőszakosan félbeszakították még mielőtt a kezdetet megtehette volna s gyalázatosan ki is végezték. E tényt jóvá kellett tenni s e célból oly színben tüntetni fel, hogy az csak is félbeszakitá működését, sőt a félbeszakadás is csupán látszólag esett meg; miután ugyanis a nép, melyhez küldve vala érdemetlen volt reá s az általa kiárasztandó javakra, egyidőre az ég fogadta magába, mig a nép érdemessé teendi magát arra, hogy isten ismét visszaküldje hozzá a valódi Izraelnek megígért „felüditési korszak" *) ^Csel. з, 19, 20. v. ö. Luk. 22, 25 s köv.) létesítésére. „Hogy a messiás a halálon és siron át felsőbb áletre megy át, ennek nyomait az ó szövetségből is ki lehetett mutatni, szokás szerint olyan helyekből, melyek egészen más személyekről és dolgokról szólanak ugyan, de a melyekben azért mégis a messiást s ennek ügyeit találták fel." Ily helyek (Zsolt. 16, 9 s köv. v. ö. Csel. 2, 25.) és Ézs. 53, 8 - 12. ,.Ezenkívül a tanítványok visszaemlékezhettek magának Jézusnak egynémely szavaira, melyekben célzás volt egyfelől a reá várakozó szenvedésekre és halálra, másfelől ügyének ez által meg nem hiúsítható győzelmére, s a melyeket talán afféle ó szövetségi helyekhez is hozzákapcsolhattak/' V. ö. Luk. 24, 25 s köv. 32. 44 s köv. Ha a tanítványok csakugyan messiásnak tartották Jézust, hinniök kellett, hogy lelke tehetetlenül az alvilágban nem maradt, hanem istenhez szállott fel mennybe. (Mint Illyés, Enók és egy zsidó legenda szerint Mózes). Úgyde zsidó képzet szerint a lélek test nélkül csak árny volt, s ennélfogva a testnek is fel kellett támadnia. Ez utóbbi képzet tán még határozottan meg sem alakult, már is fennforgott a lehetőség, hogy a felmagasztaltatott messiás ezen uj dicsőségében megmutathatja magát övéinek. talán mint az angyalok szokták, talán másképen mert az efféle jelenéseknek nem kellett szükségkép láthatóknak is lenniök. Pál a Csel. szerint fény- és hangtüneményeket is tapasztalt. „Ez utóbbi eszünkbe juttatja a későbbi zsidó közhit beszélő-orákulumát, az и. n. ég leányát (bath kól), melyet rabbi-iratokból ismerünk s mely, mint Ján. 12, 29.-ből is látható, abban állott, hogy egy esetleg származott természetes hang, minő az égi csattanás s más efféle, omen gyanánt vétetett, melynek bizonyos jelentést tulajdonítottak, azon körülmények és hangulat szerint, melyekkel összeesett." *) „M eghivesitésnek idei" Károli műfordítása szerint. Ekkép azon feltámadási jelenetek közül, miket az evangyéliomokban olvasunk, némelyek egészen természetes úton mehettek végbe. Hogyha Luk. 24. 13—-31 szerint a kivégeztetés harmadik napján az Emmausba utazó tanítványok egy ismeretlennel találkoztak, ki előttök lelkes szavakban fejtegeté Jézus halála szükségét s kiben midőn tőlök távozék, a tanitványok az alkonyati homályban Jézust vélték fölismerni, hogyha a negyedik evangyéliom toldalékfejezete szerént néhány tanitvány hajnali szürkületben a Tiberiás-tó partján halászva egy másik ismeretlent, ki nekik a háló kivetésére nézve jó tanácsot adott, a meglepöleg kedvező siker folytán „az Ur"-nak vélt, (a nélkül, hogy a tanitványok közül csak egynek is bizodalma lett volna megkérdezni az idegent kiléte felöl): — akkor, az „elbeszéléseket magokban véve, s előre feltéve, hogy legalább a fődologra nézve történetileg igazak, természetesen lehet védelmezni; hogy a tanitványok izgatottsága Jézus véletlen halála után s képzelődésük, mely szüntelen a mester képének felújításával foglalkozik vala, — a legelső derék ismeretlen személyét, ki velők rejtélyes körülmények közt találkozék s rájok különös hatást gyakorolt, ugy tüntette fel előttük, mintha a tőlök elragadott mester jelent volna meg nekik, — mire nézve hasonló csalódások megtörtént példáira, mik hasonló körülmények közt fordultak elő, lehet hivatkozni." Szerzőnk U 1 1 r i c h würtenbergi herceg élettörténetéből beszél el egy analóg esetet. Azonban a feltámadási hit ezen az uton eredetileg mégsem keletkezhetett. Az első jelenések bizonyosan nem effélék voltak. ,,P á 1 szerint először Kéfásnak jalent meg a Krisztus, de ez nem zárja ki azt, hogy megelőzőleg egynehány nő látni vélhette a feltámadottat. Márk. 16, 19. azon kifejezése alatt, hogy először Mária-Magdalénának jelent meg, kiből hét ördögöt űzött volt ki, nagyon sokat lehet érteni. Hogy ezen asszonynak voltak először efféle jelenései, erre nézve Márkkal nemcsak János (20, 14 s köv.) egyet ért, csakhogy ez utóbbik ama nőnek még a másik Máriát is mellé adja. A hét ördög kiűzéséről szóló megjegyzést Márk Lukácsnál (8, 2.) találta készen. Ily testi s lelki sajátságu nőnél a belső izgatottsághoz a visio már nem messzi esett. De hogy efféle lelki állapotok még férfiaknál sem voltak hallatlanok, kik abban a korban éltek s hasonszerü műveltségi fokon állották, Pál történetéből látható. A mi Pétert illeti, mindazokat, kik az evangyéliomokban s a Csel.-ben valóságos noha szokatlan de mégis természetes történeteket látnak, a Kornélius római százados megkeresztelése előtt lefolyt jelenetre (Csel. 10,) utaljuk, mint a mely bizonyítja, hogy ezen apostolnak is hajlandósága volt a visiókra Mi ugyan ezen történetet a gyülekezeti monda vagy a Csel. szerzője pragmatismusának rovására jegyezzük fel, azonban feltehetőnek tartjuk, hogy a Jézus halála után eső napokban követőinek szűkebb körében oly közhangulat a kedélyek és idegek oly izgatottsága állott be, mely egyesek e részbeli hajlamát elősegité. Jakabról a héberek evangyéliomának hagyománya azt mondja, hogy neki,