Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-01-08 / 2. szám

monda szerint a Liberius elleni harcban a kathol. hitért vértanúi halált szenvedett volna. Ez is föl lett a martyrologiumba véve és mint szent tisztelve. Erre XI. Anastasiu.sról azt bizonyítja, hogy igazságtalanullettminteretnekátokaláaz okon vetve,mivel a kibékülés érdekében a keleti egyház követeléseinek engedett. Hasonlókép törekszik megmenteni I. Honorius becsületét, ki a monotheleták felekezetével Krisztus személyében az akarategységét vallotta s azért később mint ama haeresiában részes a konstantinápolyi hatodik Ökumenicus zsinaton 680-ban átok alá vettetett. Figyelmet érdemel, miként nyilatkozik e tényről. „Kétség sem lehet,— igy nyilatkozik — hogy azsinat szándéka oda volt irányozva miszerint Honoriust valóságos eretnekségért és nem holmi az eretnekség elleni küzdelemben tanúsított gyöngetégért vagy hanyagság és vigyázatlanságért Ítélje el. És mégis bizonyos, hogy nem volt eretnek a szó saját értelmében. . . Oly kérdés forgott fen, mely elébb sem feltéve, sem tárgyalva, a lelkeket épen akkor foglalkodtatta, oly kérdés, melynél igen közel feküdt az aggoda!om, hogy a legkisebb kitérés ellenkező tévelyekbe (nestorianismus és monophysitismus) vezethetne. Ily eseteknél mindig némi idő és vitatkozás szükséges, hogy az egyházi tudat magát tájékozhassa és megállapodásra juthasson. A régi egyházban egyes püspököknek egyházilag még el nem döntött és nem formulázott kérdések körül tett téves nyilvánításival enyhén és kimélőleg bántak, különösen, ha oly férfiak az egyházközösségben és békében haltak meg." Első tekintetre ugyan ugy látszik, mintha Döllinger a Baronius óta vitatott pápai csalhatatlanság tekintetéből Honorius kiátkozásában egyedül a zsinat ballépését akarja felmutatni, ds meg kell győződnünk e tudós emelkedetebb nézeteiről, midőn e szakasz végén ezt olvassuk: ,,Ha az ex cathedra való döntvény fogalmát kellő terjedelmében vesszük és csak azon dogmatikai nyilatkozványokat számítjuk oda, melyeket a pápa nem a maga nevében és magában, hanem az egyház nevében, az abban uralkodó tudomány biztos tudatában és megelőzött kérdezősködés és zsinati tárgyalás után kibocsát, akkor — de csakis akkor mondhatni, hogy Honorius nem ex cathedra itélt." A m o s t an i pápai Encyclica m e g s z ü 1 e m 1 é s e aligha lehetséges lett volna ily nézetek.mellett. A nyolcadik szakasz szól II. Gergely pápáról, kiről közönségesen azt állítják, hogy Olaszországot a képromboló császár, isauriai Leo elleni lázadásra csábította volna, mit legújabban Gregorovius „Róma városa történetében" (II. köt. 255) is ismétel. Döllinger kimutatja, hogy az egész alapnélküli ráfogás. Bezárja a munkát egy pápa emlékének tisztára derítése, ki hazai történelmünkben is fontos szerepet vitt és kit kortársai mint amaz időnek legelső tudósát emiitették, t. i. II. Sylvester, ki pápaságra emeltetése előtt Gerbert név alatt volt híres, de kiről később méltó jó hírét bemocskoló olyféle mesék jöttek forgalomba, mintha egész élete és pápasága a legundokabb iszonyatosságok folytonos láncolata, ő maga a Sátán szövetségese lett volna, a kinek kezéből vette a pápai méltóságot is, hogy azt ördögi módon vigye. „Az idegen — igy nyilatkozik Döllinger — amaz időkben hallatlan és fel nem fogható tudományossággal, ki a hit ellenségeitől, a muhamedánoktól," Spanyolországból hozta gyanús ismeretét, a rómaiaknak mindenesetre belső rémülést gerjesztő alak volt; oly időben, midőn Rómában a tudományos tanulmányok szinte eltűntek volt, melyben nemesi pártok intézkedtek a pápai székről, s egy pápa hatalmas rokonok nélkül magát alig tarthatta, a nép meg nem foghatta, hogy egy alacson származású férfi mint Gerbert, mikép emelkedhetett pusztán tudományos míveltségének túlsúlya által a keresztyénség legmagasb polcára. Az nem eshetett meg természetes úton/' A történelem nem lévén szakom, nem mondhatom meg mennyire merítette ki Döllinger tárgyát, de hogy a felvett anyagot ügyesen dolgozta fel és hogy a munka minden során meglátszik, hogy kitűnő és becsületes iró tollából folyt, azt dilattans létemre is megítélhetem. B a 1 1 a g i Mór. — —^Cw-r BELFÖLD. A BÉKÉS-BÁNÁTI HELV. HlTV. EGYHÁZMEGYE. (Folytatás.) h) Az iskolai nevelés- s oktatásra vonatkozólag kedvező siker, s eredmény felöl értesité ugyan esperes úr az egyházmegyei gyűlést, a mennyiben mindazáltal némi fogyatkozás itt és ott mégis mutatkozott, mely legnagyobb részben a szabad iskoláztatás hiányának róvható fel: különösen a mult ínséges év nyújtotta tapasztalatok nyomán a szabad iskoláztatás életbe léptetése, e jótékony intézményt még mindeddig nélkülöző egyházaknak gyülésileg újból ajánltatott; valamint az annyira előnyösnek bebizonyult irv a-olvasás tanításának a jövő évbeni okvetlen eszközlése a körügyelők — s egyházi elöljáróknak kötelességükké tétetetett ; végre pedig a III. és IV. elemi osztályokban a magyar nyelvtan tanítása, azon helyeken, hol még eddigelé gyakorlatban nem volt, elrendeltetett. k) Jelenté esperes úr, hogy az egyházmegyénkben, az egyházi elöljáróság, s általában a hívek, és belhivatalnokok között mindenütt csendesség, s békés egyetértés uralkodik, s a hol némi viszály jelei mutatkoztak is a mult évben, a békés állapotok lényegesen javultak mindenütt. Azonban : 1) Némely egyházakban, hol a mult évről a gabona járandóságok fizetetlen maradtak, e miatt a belhivatalnokok részéről panasz s egyszersmind követelés jelente-, tett be a can. visitationak, hogy a gabona-hátralékok, oly árban, vagy annyit érő gabonában fizettessenek, mennyi a lezajlott ínséges évben egy köböl búza, s árpa ára volt, sőt találkozott egyház, hol a presbyterium a gabona-hát-