Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1865-04-23 / 17. szám
marus-szal, a második tény s az azt követő éles és sértő beszédek a hatalmas farizeusi és papi rend megtámadására (Mát. 21, 15 s köv. 23, és a paral. h.), mindenesetre több mint elég volt arra nézve, hogy a megtámadottakat oly intézkedések tételére birják, melyek a könnyen veszélyessé válható ellenfél láb alól eltevését célozák. „Minő úton módon remélt Jézus a fővárosban tartózkodása alatt végcéljához közelebb juthatni, erre nézve csak vélelmeket állíthatunk fel. miután az evangyéliomok a bekövetkezett eseményeknél s későbbi dogmatikus álláspontjuknál fogva a dolgot oly szinben tüntetik fel, mintha ő semmi egyébre sem számított volna, mint törekvéseinek meghiúsulására s gyors kimúlására. Azonban, habár ö ezt bizonyosan tekintetbe vette, s reá legroszabb esetben magát el is szánta, mindazáltal, mint okos embernek, keli, hogy kész terve is lett légyen a sikerülés esetére, noha az naponként valószínűtlenebbé vált előtte. E tervet nem képzelhetjük máskép, mint hogy Jézus lehetségesnek tartá vallás-erkölcsi oktatás útján a zsidó népet lassanként annyira vezetni, hogy ez magát a külső szertartási, tisztasági s talán áldozati ügyek alól mindinkább kiszabadítsa, ez által eddigi lelki elöljáróinak gyámsága alói magától megmeneküljön, s oly férfiak kormányára bizza magát, kik a valódi belső kegyesség szellemében lennének kiképezve. Azon eredmények, melyeket e célra való tekintetből szülőföldén kivívott, valamint felbátorították őt, azonkép szükségessé tették reá nézve, hogy a megdönteni célzott hatalmat a maga központjában támadja meg, még pedig oly időben, midőn az ünnepre megjelent tömeg, a mennyiben Galileából érkezett földiéi is jelen voltak, támaszt, egyébként pedig, a külföldi zsidóságot tekintve, alkalmat szolgáltasson neki, eszméinek rövid idő alatt a lehető legszélesebb körben megismertethetésére. Hogy az innep-heti rövid időköz alatt végcéljának, azaz az egész nemzeti vallásügy átalakításának kivitelét remélte volna, nem gondolható; talán annyit várt, hogy ezen idö alatt tanítói működése által legalább annyi tért fog nyerni a fővárosban, hogy magát ott később is fentarthatja, s céljaira tovább működhetik, vagy tán az forgott gondolatában, hogy innep után ismét viszszatér Galileába, a fővárosban elhintett magvakat egyelőre kicsirázni hagyja, s későbbi innep-látogatása alkalmával folytatni fogja a félbeszakított müvet. De, mint mondtuk, mindez csak vélelem marad, melynek kinyilatkoztatásával azonban tartozunk Jézusnak, hogy azon látszatot eltávoztassuk, mintha neki, mihelyt az evangyéliomban előadott módtól eltérőleg fogjuk fel dolgát, vagy pórul járt forradalminak, vagy meggondolatlan rajongónak kellene lennie." — Jézust, az evangyélisták szerint, Júdás játszotta ellenségei kezébe. Mi áron? és melyik napon? nem bizonyos. A synoptikusok szerint nisan 14-re, (melynek estéjével a páskaünnep első főnapja kezdődők), a negyedik evangyélista szerint ellenben nisan. 13-ra (a páskaünnep előestéjére) esik a terv kivitele (Mát. 26, 17 s köv. Márk. 14, 12 s köv. Luk. 22. 7 s köv. Ján. 13, 1 s köv.). Mindkétféle előadás szerint Jézus közvetlen az elfogattatás előtt vendégséget adott, mely a synoptikusok szerint a páskavendégség volt. János szerint nem az, a mint hogy nisan. 13. estéjén még nem is lehetett • előbbiek szerint Jézus a vendégség után az Ürvacsorát szerzé. János erről semmit sem mond, hanem egy egészen más jeli cselekményről, a lábmosásról emlékezik (277 — 281. 11.). Miután az Úrvacsora szereztetésér ö 1 ez ismertetés folytán hátrább tüzetesen leend szó, most áttérek az eifogatás, elitéltetés, és kivégezte tés folyamára. A zsidó synedrium csatlósai, egy hűtlen tanítvány vezetése mellett, ellenállási komoly kísérlet nélkül, kézrekeritették Jézust. A mesternek, miután balsorsát előre sejté, a szomorú eshetőségeket elképzelvén a jövő iszonyatosságai „sötét árnyékot vetettek kedélyére, össze kellett szednie minden erkölcsi erejét, s isten atyai szerelmének érzetébe s hivatása öntudatába ismételt izben el-elmerüinie, hogy nyugodt s istennek meghódoló lélekállapotát a legnagyobb végletekkel szemben is megtarthassa.'' A kihallgatás és elitéltetés elbeszélésében (Mát. 26, 30 s köv. Márk. 14, 22 s köv. Luk. 22, 30 s köv. Ján. 18, 1 s köv.) nincs semmi történetileg valószínűtlen, habár lehetetlen fel nem ismerni, „hogy az evangyélisták, főkép Pilátus ellenszegülését különös iparkodással festették le, hogy egyfelől Jézus ártatlanságát, másfelől a zsidók gonoszságát világosan szem elé állítsák." A keresztre feszítés dolgában, mellőzve mindazon vonásokat, melyekkel csupán oda számítottak, hogy a kül természettel szintúgy mint az embervilággai, a templom kárpitjával szintúgy, mint a szentirással tanúbizonyságot tétessenek le Jézus ártatlansága mellett s gyilkosai ellen," csupán annyi igaz, hogy Jézust ráfeszitették a keresztre s arról, általános hiszem szerint, mint holtat vették le. Valósággal hogy folyt le e történet, most már nem tudhatni. Minden azon fordult meg, hogy Jézus meddig maradt függve a kereszten a kimúlás látszólagos kezdete előtt és után. ,,A keresztrefeszités ugyanis, a csekély vérveszteség mellett, mit az odaszögezés okozott, nem volt gyorsan Ölő halálnem s ez nem lehetett az, hanem épen lassúsága által vált kínossá. Tehát először is mentől tovább fiiggöt Jézus élve a kereszten, annál valószínűbb, hogy midőn végre az életjelek megszűntek, ezen állapot az élet valóságos megszűnése volt; s továbbá mentől tovább maradt még ezután függve, annál bizonyosabban átmehetett az, a mi eddig tetszhalál még lehetett, valóságos halálba. Ellenbea hogyha kevés óra multán már halottnak látszék s a keresztről azonnal levétetett; ez könnyen lehetett csak elkábulás, melyből még újra magához térhetett." Máté (27, 45 s köv.) és Lukács (23, 44 s köv.) szerint Jézusnak három óránál valamivel tovább kellett életben maradnia a kereszten, Márk. (15, 22.) szerint pedig hat óra hosszán át élt a feszítés után. János (18, 28.) előadásából legfeljebb 2—3 óra jő ki, a meddig t. i. Jézus az életjelek megszűnése előtt és után kereszten függhetett. — Márk szerint (15, 44.) a beállott halálról az