Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-01-08 / 2. szám

tott testületet képezünk, épen azért mi az egyháztól legkevésbé sem akarunk függeni, — s ezen csapás megelőzése és elhárítása végett mulhatlanul szükséges a közös kapocs, u. m. a lelkészi felügyelet, különösen elemi iskoláinkban." — En. tisztelt barátom, ennél még többet mondok: nem csupán a gyakorlati élet, vagy más szóval a szokás, hanem protestáns egyházunk élete kívánja azt, hogy az iskola az egyházzal kapcsolatban maradjon, s azért az ellen, a ki el akarná a kettőt egymástól szakítani legyen az tanitó vagy akárki én első mondanám ki az anathemát, mert ugy vagyok meggyőződve, hogy az a protestantismus életét akarná ketté metszeni. De már az innen levont következést illetőleg nem foghatok kezet t. barátommal, hogy t i.. azért, mert az iskolának az egyházzal kapcsolatban kell állani, az iskola felügyelője csak lelkész lehet, és hogy ha nem lelkész, hanem más valaki, p. o. egy tanitó lenne az iskolafelügyelője, akkor „a szakadás magva vettetnék el az egyházban.£

Magyar prot. egyházunkban a püspöki jogot, maga az egyház kezeli, s ne is engedje Isten, hogy azt valaha kibocsássa kezeiből. Itt tehát szó sem lehet arról, hogy a lelkész, ha egyszer befészkelte magát valamely egyházba, annak azután korlátlan ura és parancsnoka lehessen; itt mint lelkész nem egyébb ő, mint a minek prot. elvek szerint lennie kell : az evangyeliom hirdetője és a szentségek kiszolgáltatója. Lehet ezen kivül. ugy mint a gyülekezet akármely egyéb tagja a presbyterium tagja, lehet annak elnöke is, lehet a helybeli iskola felügyelője, de mindenkor csak az egyház különös megbízásából; de ugyanazon egyháznak joga van őt mind ezekben mellőzni is. így az esperességbeli iskolák fölötti felügyeletet, mint esperességi ügyet nem egy maga az esperes, nem is az esp. lelkészi testület, hanem az esperesség maga kezeli, s azt nevezi ki felügyelővé, a kit erre a hivatalra legalkalmatosabbnak tart, elnézve attól, lelkész-e vagy nem. A hol ez nem igy történik, a hol a lelkészek bizonyos praerogativákat vívtak ki maguknak a nem lelkészek fölött, ott a hierarchia létezik, s ez nem protestáns institutio. Ha tehát a dolog igy áll, épen nem látom be, miért ne választhatna az egyház, — gyülekezet vagy esperesség, — egy tanárt, tanítót vagy nevelöt népiskolai felügyelőjévé? — igen hogy ekkor nem lenne körlelkész , hanem lenne hát körtanár. — Vagy talán a lelkésznek szükségképen több képességgel, több hivatással kell birnia ezen hivatalra, mint akárki másnak. Vannak, hála Istennek lelkészeink között jeles paedagogusok, a kik minden tekintetben beillenek iskolafelügyelőknek ; de ezt csak egyes egyénekről mondhatni, nem az egész osztályról. Mert a ki lelkész akar lenni, az főkép csak ezen kitűzött pályájára készül, s elég, ha erre kellőkép elkészült; theologusaink legalább a nevelés- és oktatástannal csak mellesleg, vagy épen nem foglalkoznak, mig a tanárnak, tanítónak ez a főstudiuma, — s a gyakorlati téren is sokkal több alkalma van nek;

, magát paedagogussá kiképezni, mint egy lelkésznek, a ki egészen más téren működik. Igy a tanitói osztálynak okvetetlen több képességgel kell birni az iskolai felügyelőségre, mint a lelkészi osztálynak. Ha ugyan ez áll-e az egyénekre nézve is, az más kérdés. De ha nem találkoznának tanítóink között oly férfiak, kiket iskolafeüigyelökkül lehetne alkalmazni, ki annak az oka ? Mit tett ez ideig magyarhoni prot, egyháznnk az iskolatanitók kellő kiképzésére nézve : Nem akarok ezzel egyházunk ellen vádlókép fellépni, tudom én azt, hogy keletkezése cta folytonosan existentiájáe'rt kelle küzdenie, s e miatt nem fordithatott belügyeire annyi figyelmei, mint kellett volna; de lelkészeire a legszomorúbb időkben volt mindig gondja; ezek számára idehaza is voltak mindenkor képezdéi, olyanok, a minők, — a külföldön pedig gazdag alapitványai, — de tanítók számára hol létezett csak egy képezde, hol csak egy fillérnyi alapítvány ? Ne csodálkozzunk azért, ha tanítóink rendszerint gyenge készültséggel léptek a hivatalba ; de annál inkább meg kell köztük azokat becsülnünk, a kik saját szorgalmuk által jeles tanítókká képezték ki magukat — s én részemről roppant elfogultságnak tartanám, ha egy esperesség csak azért nem akarna egy külömben jeles tanítót iskolafelügyelőül alkalmazni, mivel nem lelkész, — még akkor is, ha a lelkészek közt nem találkoznék egyén, ki ezen hivatalt elvállalni akarná. De attól tart t. H. barátom, hogy ez esetben „az iskolai ügy előbb-utóbb oda nőhetne ki magát, hogy azt mondaná: ime, mi egy szervezett, önálló, külön felügyelővel is ellátott testületet képezünk, épen azért mi az egyháztól legkevésbé sem akarunk függeni.u

No ettől ugyan ne tartson t. H. barátom, addig, mig egyházi autonómiánkkal bírunk. Ki kezeli jelenleg a felügyeletet egy esperesség népiskolái fölött ? a körlelkész ? épen nem, hanem maga az esperesség, s a körlelkész nem egyéb, mint az esperesség kiküldöttje a végett, hogy utána nézzen, miképen áll a nevelési ügy az egyes iskolákban • s a hol baj van, ott nem a körlelkész segít, hanem az esperesség, melyet a körlelkész tartozik minden tapasztalatról tudósítani, s ha most az esperesség egy lelkész helyett egy tanítót vagy más ügy értő embert bizna meg ezzel, vájjon akkor máskép fogna a dolog állani ? En alig hiszem, legalább nagyon gyengének tartanám azon esperességet, a mely a kormányt kihagyná kezeiből ragadni.— Hanem más itt a bökkenő. Tanítóink néhány év óta öntudatra kezdenek ébredezni, érezni kezdik hivatásuk fontosságát, s restelleni azon alárendelt szolgai állást, melyben ez ideig sinlődtek, s ki szeretnének abból emelkedni; követelik, és méltán, hogy ismertessenek el ők is az egyház tagjai gyanánt, melynek oly hasznos szolgálatokat tesznek, s mely őket ez ideig többnyire csak proletariusokként tekintette. S minél nemesebb törekvést fejtenek ki az ujabb időkben tanitói értekezleteik, olvasó egyleteik s magán szorgalmuk által, hogy hivatásuknak minél jobban megfelelhessenek,