Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-04-09 / 15. szám

Mindezeknek bevégeztével az egylet lelkész-elnöke nagytiszt. Vida Ferenc ur meleg szavakban üdvözölvén a tanitói egyletet, az értekezletet megnyitotta. Elsőben is a komoly figyelemmel végig lialgatott tanítási modor bírálására liivta fel az egylet fő figyelmét. .Mire örömmel jegyzem meg, hogy érdekes eszmecsere fejlődött ki, ha bár nem is az éi/demesb tantárgyak tanítási módszerének egyenkénti jellemzése körül; hanem .leginkább csak általánosságban szóltak az illetők: jóllehet a dolog érdeméhez méitólag, de még sem egészen kimeritöleg. Legkimeritőbben tárgyaltatott az énektanítás, s az e tekintetben általánosan felmerülő hiányok orvoslására egyletileg igen célszerű intézkedés tétetett, óhajtandó, hogy ez intézkedés testté lett ige legyen, s a részvétlenség által idő előtt meg ne semmisüljön ! Mi egyéni véleményemet illeti, e helyen én is csak általánosságban, mint specificus részletességekben szólhatok szintén a fölmutatott tanmódszer bírálatához. Fő érdeme mindenek előtt az illető tanítónak az egyes tantárgyak tartalma, s szelleme körüli kellő képzettség. Az -értelem fejlesztésében a nézlettel egybekötött észleleti ügyes tanmodor megtartván sok helyen leginkább az írva olvasás tanításában a fő szabályt „könnyebbtől menj a nehezebbre, ismeretesről az ismeretlenre/' Előadása folyékony, és figyelmet ébresztő ; a modor pedig, melyben tanítványi előtt érlelmez: lehetőleg gyermekhez alkalmazott. Valamely tárgy körülírásában valamint elég bö, 11 gy egyaránt észlelő is. Bánásmódja valamint a kicsinyek, ugy a nagyobbak körül neveléstani elveken a'apuló. De «ezen érdemek mellett vannak megjegyzést érdemlő; noha nem egyátalán lényeges hibái is. Az irvaol vasásnak csak .kezdeményezését: nem pedig productiv teljes keresztül •vitelét láthattuk; igy szólhatnánk tüzetesben e tárgyhoz, mert kezdetnek az igaz, hogy annyi is elég, a menynyit láttunk ; de mint egy figyelmes tanító úr helyesen megjegyzé: hát még az egytagú szó öszeállitásán túl mily irányt s modort követ! Hibának, tartom érteimezesében azon modort, hogy valamely fogalom fejtegetésében a fődologtól annyira eltér, hogy utóbb tanítványai, minden másról, csak a főtárgyról nincsnnek tisztán felvilágosítva; e hiba esett a vallás értelmezésénél. Azt sem tartom helyesnek, hogy egy tantárgy tanításánál több tantárgyat összekever : egyikből a másikba ugrál í — a gyermek elméje nem olyan, hogy egyszerre mindent felfogjon s megemésszen, — kevese! inkább egyszerre, de biztosan és alaposan ! szeréntem itt nem állhat az, hogy a különbféleségek által a figyelem ébren tartatik, — talán inkább fárasztatik, s mint ilyen a felfogásra képtelenné tétetik. A bib ia történetek felmondása — nem győzött meg bennünket teljesen arról, hogy elbeszélés után van tanítva: inig ellenben magyarhon történelme tanításánál igen helyes észleleti irányt követ. Az olvasásnál, — előbb szerettem volna hallani az egyszerű mondat meghatározását — mint egyszerre a bővített, és összetett mondatok taglalását, — azután ez utóbbiak meghatározását és egyszersmind kikeresését! a mi a nyelvtani észrevételeket illeti ; erre nézve lelkész elnök úrral teljesen egy értelemben vagyok, s figyelmébe az illető tanítónak csak is lelkész elnök úr intéseit ajánlhatom, — azon megjegyzéssel hogy az elhangzott szép dicséretekre, melyek igenis fellengősek voltak ! ne ismerjen végmegállapodást; sőt inkább a folytonos tanulmány s önképzés által csak tovább is előre ! Végre nem hagyhatom emlités nélkül az egylet tagjainak azon dicséretre méltó közfigyelmét, hogy a szellemi erők gyarapítása tekintetéből tiszteletbeli tagokul minden az egylet körébe eső lelkészeket is kivétel nélkül fel vett, — hol az erők öszpontosulnak több, és tökéletesebb az eredmény, s hiszem, hogy ez eszme adott okot azon szerény hang megpenditésére, hogy egyházmegyénk kebelében lévő mátyusföldi tanitó testvéreinkre miként kellene oly testvéries érzelmű hatást gyakorolni, hogy eddigi tétlenségükből valahára ők is ébredeznének! Szeretjük hinni, hogy Mátyusföldön, — ott hol egyházmegyénk büszkességgel néz mind az egyházi, mind a világi téren lelkes buzgalmu férfiaira, — csak akarat kell, hogy azonnal megszülemljék „a mátyusföldi tanitói egylet." Egyletünk életre serkent munkásságának legörvendetesb jele elvégre az, hogy jelen értekezletünkön a nevelés és tanítás körébe vágó pályakérdések is tűzettek ki, s egy fiatal tanitói tehétség — jelen gyűlésen már egy értekezést is nyújtott be bírálat végett! (melyekről annak idejében szólandunk). így tehát ezzel egyletünk kezdetleges álláspontjáról tulajdonképeni célja érvényesítésének terére lépett. P e t h e s Endre ref. lelkész. "Of— KÖNYVISMEETETÉS. Strauss F. D. Das Leben Jesu, für das deutsche Volk bearbeitet. (Jézus élete, a német nép számára kidolgozva.) Leipzig. 1864. 8 o. XXVI és 633 1. Ara 5 frt 40 kr o. é. körül. II. (Folytatás.) Jézusnak a nemzsidókhoz való állását tekintve, szerzőnk végeredményül azt hozza ki, hogy ö hivatását elsőben csak saját nemzete érdekében fogta fel (Mát. 7, 6. 19, 1. 10, 5. Márk. 16, 1.), hanem miután honfiainál elszomorító megátalkodottságra talált, a pogányoknál és szamaritánusoknál ellenben meglepő fogékonyságra akadt, később ez utóbbiakat is tervébe zárta (217-222. 11.). Egészen sajátságos viszonyba jutott a messiás-eszmével. A messiásra nézve ezen két közérvényü név volt divatban: „Dávid-fia" (Mát. 9, 27. 3 2, 23. 15, 22. 20, 31. 21, 9.) és ,.Isten-fia" (Mát. 4, 3. 6. 27, 40. 43. 8, 9. Márk. 3, 11.). Jézus egyik néven sem nevezte magát, az utóbbik ellen egy ízben (Mát. 22, 41 s