Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-04-09 / 15. szám

kitüntetni, hogy Isten már a patriarcháknak igérte volt, hogy ivadékaik által a világ minden népeire el fog hatni az áldás, melynek azok a hit által lettek részesei. E müböl vett darabok felismerhetők a jelzett tartalmon kivül kü­lönösen az által, bogy az előadásban, a mennyire a törté­nelmi anyag engedi, a prófétai iratok röptét lehetőleg meg­közelítik , sőt a prófétai sajátságos szólam HÍIT DNíJ Jehova szózata is kétszer előfordul u. m. Gen. 22, 16 és Num. 14, 28. Ily színezetű darabokat lát Ewald Gen. 3 f. 12, 1 — 3. 18, 1-19. —28 f. 32, 10 fg. - Exod. 32—34 f. stb. Végre a 7-dik században k. e. egy ötödik elbeszélő az elősorolt müvéket és tán még egyebeket is felhasznál­ván, szerzője lett azon munkának, mely néhány későbbi beesusztatásokat kivéve, mai nap is mint Mózes öt könyve és Jozsue kezünk közt forog. Munkájának alapjául e szerző a származások köny­vét tette s ennek szövege közé szőtte mind a többi forrás­müvekből vett kiegészítő részleteket, mind a maga felfo­gása szerint módosított adatokat, mely utóbbiak ismét színezet- és irányra nézve oly sajátságosak, hogy Ewald ezen u. n. ötödik elbeszélőtől eredt darabokat egész pontossággal véli megjelölhetni és meg is jelöli. A mi az ötödik elbeszélő által szerkesztett munka terjedelmét illeti, Ewald szerint az nem ment tovább, mint Jósue haláláig, melyet egyátalában minél tovább, annál határozottabban oly időszaknak néztek, mely a nemzet ókorát az uj kortól választá el. A munka — igy szövi a dolgot Ewald tovább — még most sem maradt ugy a mint az ötödik elbeszélő ke­zeiből kikerült. Midőn az északi birodalom bukása és Ezekiás halála után Juda is bomlásnak indult, és ország­szerte törvénytelenség uralkodott: akkor egy hazáján kivül élt judeabeli hazafi arra a kísérletre adta magát, hogy a régi törvényt a korviszonyokhoz alkalmazva még egyszer támassza a prófétai beszéd egész hatalmával honfitársa szivére, mint olyat, mitől egyedül várhatni mésr szabadulást és üdvöt a birodalomra nézve. Hogy szavainak annál nagyobb nyomatékot adjon, intő beszédét Mózes szájába adja mint profetiát s ez ké­pezi a Deuteronomium legnagyobb részét. Azonban az­zal keveset gondol, hogy fölvett szerepét a történelmi té­nyekkel egyezésbe tegye, a mint hogy már csak a nyel­vezet is egészen más, mint a melyet Mózes nyelvezetének ismerünk a származások könyvéből. A Deuteronomium — mondja Ewald — sok tekintetben ugyan az az ó szö­vetségben, a mi János evangéliuma az újban. Mind a ket­tőben az oktató rész a fő, a történelem amannak csak külső felöltözése. Hogy a Deuteronomista az ötödik elbeszélő által szerkesztett munkát ismerte, már csak abból is világos, hogy 10 f. csaknem szószerint ismételi, a mi Exod 32 —34 olvasható, de kétségkívül használt még egyéb for­rásokat is, mind elbeszélő mind törvénytartalmuakat, mert ha 17, 16 és 28, 68 Isten régi rendeletére hivatko­zik, mely az ismert régibb könyvekben nem található,, akkor azt nyilván oly törvénygyűjteményből meritetter mely elveszett. A Deuteronomium szerzésének korát illetőleg, Ewald. a nyelvezet és más belső jelekből ítélve azt hiszi állit­hatni, hogy a hetedik században Manassés uralkodásának második felében egy Egyptomba menekült Izraelita irta a munkát, mely akkor hallatlan befolyást gyakorolt a­nemzet életére, a mennyiben szülőoka lett ama nagy re­formnak, mely Jósiás király alatt a nemzeti életnek egé~ szen uj irányt adott. Később a szerencse utolsó csilláma alatt, mely a nemzetet a Jósiás alatti hitjavitás következtében érte, valaki a Jákób áldása mintájára megírta a Mózes áldá­sát, mintegy visszatükrözését a nemzet akkori rövid bol­dogságának. Azonban a hetedik század még le nem folyt, midőn egy utolsó kéz az eredetileg önálló alakban megjelent Deuteronomiumot a Pentateuchus négy első könyvéhez csatolta s ez alkalommal a Mózes áldását is a Deutero­nomiumhoz kapcsolta. Az erős változások és átalakulások folyamában — igy szól Ewald — melyet e nagy munka tapasztalt, abban sok hely eredeti világosságát és sajátságát elvesztette : a Deuteronomista a maga könyvét, mely most már a nagy­munkába lett beolvasztva „Jehova törvénye v. Mózes törvénye könyvének" vagy röviden „törvénykönyvnek" nevezte el, s e név, minthogy a potiori fit denominatio átment az egész munkára, és ennek régi nevét (szárma­zások könyve) háttérbe szorította. Látni való, hogy a kutatás abban az irányban, melyben azt Astruc megindította, Ewaldnál már oly pontra jutott, melyen túl alig mehetni. Nagy bizalma le­het Ewaldnak itészi tapintata és nyelvérzéke finomságá­hoz, hogy egy müvet, melyet évezredekig egységes egész­nek tekintett a világ, ő legkisebb alkatrészeire szétbon­colván, csupán benső ismervekből kiindulva minden rész­nek külön-külön szerzőjet kijelölni bátorkodik. Ugyan ez irányban, de több tartózkodással fejtették meg a kérdést H u p f e 1 d (Die Quellen der Genesis 1853.) és Vaihinger, (Herzog Real-Encyklopádie 1859. Pentateuch cimü cikk), kiknek nézeteivel legrövi­debben és legalkalmasabban ugy fogunk megismerked­hetni, ha azokat egy táblázati kimutatásban Ewaldnak körülményesen kifejtett hypothesisével állítjuk és hason­lítjuk össze. Ewald. llupfeld. Első elbeszélő. Szövet ségek könyve Második elbeszélő Származások könyve, első Elohista Harmadik elbeszélő, második Elohista Negyedik elbeszélő, el­ső Jehovista Ötödik elbeszélő, má­sodik Jehovista Régibb Elohista (Alap szöveg) Ujabb Elohista Jehovista Szerkesztő Vaihinger. Első Elohista. Szövet­ségek könyve Második Elohista. Szár­mazások és törvé­nyek könyve Jehovista Törzsmondák és csodák könyve Szerkesztő 29*

Next

/
Thumbnails
Contents